Zöld faág

ALBIN, A HATALMAS

Akár mese is lehetne, de ez korántsem az. A kellemes nyárvégi napsütésben jólesett a kertünk még szüretre váró szőlőlugasára, néhány gyümölcsfánk mosolygó termésére tekinteni, amely oly sok gondolatot ébresztett bennem. E szép szeptemberi napon a kertünk egy szélvédett szegletében családi ünnepet ültünk, a kis unokám születésnapját ünnepeltük. A nap fénypontja a megajándékozás és a torta elfogyasztása volt. Egy régi vágya is teljesült: megkapta első laptopját! Boldog volt! Nekem is szerzett meglepetést, mert arra kért, hogy meséljek neki.

- Mit meséljek kicsim? Az összes neked való mesét elmeséltem már, hisz tudod!

- Mama, akkor olyan mesét mondjál, ami igazi mese, ami veled történt! Bármit Mama, mert szeretem, ha mesélsz nekem! Amikor te voltál kislány, arról sohasem meséltél még, Mama! A régi történeteket is szívesen hallgatnám!

- Várj csak kicsim, van bőven miről mesélnem, mindjárt kikeresem emlékeimből, melyik legyen az. Van bizony sok minden: gondolat, igaz történet, amelyek most hirtelen felvonultak az elraktározott agysejtjeimben. Megvan! Akkor kezdem!

- Van egy igazi, gyermekkori, feledhetetlen harcos történetem egy hatalmas fehér kakassal, amelyet még álmomban sem szeretnék újra látni! El is mesélem hát, mert az akkor és ott félelmetes volt, persze ma már csak megmosolyogtat!

- Mama, meséld már!

- Az én kis történetem, amit most elmesélek, kicsim, iskoláskoromban történt, akkorka lehettem, mint most te vagy. Reggel, iskolába menet vidáman mentem az utcán, amikor egy embert sem láttam magam körül, legalábbis a közelemben. Egyszer csak a semmiből, valami óriás madár a hátamra ugrott, és csapkodó szárnyakkal, kampós csőrével koppintott fejemre, azután hatalmas csípésekkel, egyre nagyobb intenzitással csipkedett a szépen megfésült hajamba! Akik látták, hamar a segítségemre siettek, és a fehér óriás kakast elhessegették, ő pedig diadalittasan visszareppent a baromfiudvarba.

- Szóval ez egy kakas! – tudatosodott bennem, hogy ki vagy inkább mi a támadóm. Hirtelen nem tudtam mi történt, mi ez a támadás. Megnyugtattak a felnőttek.

- Nem kell félni ám! Csak a tyúkjait védi, azokra vigyáz.

- Na, jól van – gondoltam,- de éntőlem nem kell féltenie, sohasem bántanám őket!

Kissé meg voltam ijedve, talán remegtem is.

Pár perc múlva az osztálytársammal találkoztam, akinek elmeséltem, milyen kalandban volt részem. Nem lepődött meg, csak azt mondta:

- Ez a kakas máskor is meg fog csípni, vigyázz vele! A testvéremet is megcsípte egy kakas, aztán ellátta a baját, de el ám!

Azt hogy miként látta el a baját, nem tudtam meg, mert beértünk az osztályba és csak annyi időnk volt, hogy előszedegessük az órára a füzeteket, ceruzáinkat.

- Mama, milyen táskád volt neked? Milyen ceruzáid voltak? Volt neked is filced és Rotring ceruzád? Na és neked megengedték, hogy bevihesd a mobilodat? Nekem nem engedték eddig, de most már nagyobb vagyok, már anyáék megengedik, hogy magamnál tarthassam.

- Válaszolok neked, kicsim. Nekem egy szalmából font táskám volt, akkoriban a kislányoknak abból fonták az iskolatáskájukat. Rotring ceruzám nem volt, a filcet akkor még nem találták fel, a mobilról még akkoriban nem is álmodhattunk, édeském! Azonban szép színes ceruzáim voltak nekem is.

- Na de tovább mesélem a történetet.

- Mondd, Mama, várom a mesélésedet!

- Nos, most figyelj! Akárhányszor arra mentem, mindig támadt Albin, merthogy én elneveztem Albinnak a fehér színe miatt. Szép volt Albin és hatalmas, mondhatnám óriás, a baromfiudvar királya! Így utólag már ez a véleményem arról a baromfiról!

- Azután bántott téged még az a nagy fehér kakas? Mama, ez olyan izgi! Meséld el, hogyan menekültél meg a karmaiból!

- Ritkán fordult elő, de néhányszor megismétlődött a támadása. Én ki is fundáltam, hogyan védjem meg magam a karmaitól, csőrének éles koppintásaitól. Szereztem egy botot, olyat, mint amilyen a te túrabotod. Nem akartam azzal bántani, csak elriasztani. Első alkalommal még hatásos volt a védekezésem, de a másik találkozásnál már nem hatotta meg az én hadakozásom azzal a bottal!

- Mama, ez nagyon izgalmas! Na és?

- Megtaláltam a megoldást – gondoltam én! A köpenykém zsebébe egy jó maréknyi kukoricát helyeztem, amit, ha futni kezdett felém, oda szórtam elé. Azért a botomat sem hagytam el, azt mindig vittem magammal. A kakas óriás megpillantott, futásnak eredt, mire én a kukoricát szórni kezdtem.

- Na, most Albin, egyél! – mondtam, de akkor biz más fontosabb dolga volt: engem támadni! Egyre vörösebb taraját úgy kiduzzasztotta, na és még sziszegett is hozzá akár egy gúnár! A botomnak volt dolga most, és az utcában kóborló kutya állította csak meg a mérges óriást. Meg is jutalmaztam a védelmemre odaszaladó kutyust, adtam neki a tízóraimból egy jókora zsíros kenyeret. Azután, kissé haragudva a kakas gonosz támadására, elhatároztam, hogy nem hagyom annyiban.

A gazdaasszonya sajnálkozva simogatta meg fejemet, és csak annyit mondott nekem, hogy a kerítésen keresztül is átrepül, nem tud vele mit csinálni.

- Majd én kigondolom, mit tegyek, hogy hárítsam el a támadását! – gondoltam, de maradt minden úgy, ahogy addig volt.

- Mama jól tetted, hogy vigyáztál magadra, és a kutyuska is jó volt, hogy megvédett téged. Mesélj, Mama!

- Volt egy nap, amikor kifundáltam, mit is fogok majd tenni, ha újra támad. Hazafelé egy lehajló faágat letörtem, amelyből egy madárijesztőt készítettem. Azt magam előtt tartottam, úgy mentem hazafelé. Gondoltam, nem ismeri fel, hogy én vagyok! Biztos voltam benne, hogy így nem ismer fel, nyugodtan mehetek el a kerítés mellett. Tévedtem! A fehér óriás úgy rohant felém, mint egy rakéta! A másik pillanatban ott is termett és repülésre nyitotta hatalmas szárnyait, amikor is én magam elé feltartva helyeztem el a terebélyes faágat, azon egy lyukas kalappal, mivelhogy készültem a megtévesztő műveletre. Albin ráugrott a zöld levelekkel teli, sűrű faágra, és támadni szeretett volna! Jó koreográfiát találtam a védekezéshez azonnal! Mindkét kezemmel egy hatalmasat beleökleltem a kakas mellébe, vagy mibe, azt már sohasem fogom megtudni, és abban a pillanatban a kakas, a fehér óriás hanyatt esett, rá a faággal, a sok-sok zöld levéllel! Egy pillanat alatt, talán félelmemben ráugrottam a faágra, amely alatt a megvadult fehér óriás kapálózott, sziszegett, talán még kukorékoló hangokat is rikkantgatott, és ahol csak tudtam, tapostam a faág minden ága-bogát. Remegő lábaim egyszer csak megálltak és csak álltak, nem mozdultak egy darabig…

Csak álltam és féltem, ha most leszállok az ágakról, az alatta lévő megvadult kakas újra támad, és minden bosszúját kitölti rajtam, amiért így elbántam vele.

- Mama, ha azt a faágat nem tartottad volna magad elé, akkor lehet, hogy annyira megsérültél volna, hogy most is viselnéd a nyomait. Ugye, Mama? Azután mit gondoltál ki? Mert szerintem is jól oldottad meg a dolgokat. Hogyan tudtál onnan sérülésmentesen kiszabadulni?

- Hihetetlen erővel a csatát vesztett kakas hamarabb kiszabadult a faágak alól, mint ahogy én elszaladhattam volna, kicsim. Albin, a fehér óriás hazatámolygott a kerítésük mellé, és már csak a gazdaasszonya segítette be a baromfiudvarba. A szárnyai kissé meggyengültek Albinnak, többé nem tudta átrepülni a kerítést! Azért ha valahányszor meglátott engem a kerítésen belül, rohant és ameddig csak tartott a kerítés, végig követett a méregtől majd kipukkadt kakas óriás!

Ma is sokszor eszembe jut ez a gyermekkori történet, és jót derülök, ahányszor csak rá gondolok. Most is nevetnem kell! De most már veled együtt kicsim, látom te is kacagsz!

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!