Vahúúúr

Micsoda ember!

A gyorsbüfé kora reggeli forgatagában feltalálva magát, megcélozta az egyetlen olyan asztalt, ahol csak egy személy ült. Nem pazarolta az időt arra, hogy megkérdezze, szabad-e a hely, határozottan levágódott a férfivel szemben, s a mellette lévő székre ledobta a táskáját. Utálja, ha nem ehet normálisan, mert a könyöke  minduntalan nekiütközik valami tohonya ember csülkének. Munkaruhájáról hanyag mozdulattal lepöckölte a lemállani készülő száraz cementdarabokat. Két búrkiflit és sört szervírozott magának. Pohár helyett meghúzta az üveget, ehhez ragaszkodott, mert így lassabban pang el  a kedvenc világosa, aztán mielőtt nekikezdett volna a nassolásnak, jólneveltségéről is tanúbizonyságot tett:

– Étvágyat! – böfögte oda a vele szemben ülő harmincas férfinak, akit a második pillantásra is unszimpatikusnak talált. A marhája, leteszi a zsemlét, szájába kanalazza a salátát, majd megint felvenné a zsemlét, de előtte eljátszik egy kis asztaltapogatást, mintha csak legyeket csapdosna kényeskedő buzi gyerek módjára.

– Álmosak vagyunk? – kérdezi tőle, nem mintha érdekelné a válasz, nem is vár rá. Mert hát, ami látszik, az látszik, s itt nagyon látszik, hogy ezzel a fazonnal valami nincs rendjén. Vagy erősen másnapos, vagy uram bocsá’, be van tépve. Melósunk az utóbbira szavazott, de nehogy szó érje a ház elejét, nagylelkűen mégsem hozta szóba az észrevételét, inkább így folytatta:

– Én is álmos vagyok – mondta két harapás között. – Egy óráig tart az út, mire átkecmergek a városon az építkezésre, plusz fél óra, mert otthon azért bezabálok, drága az ilyen helyeken a kaja és nem is adnak valami sokat. Legalább friss a saláta? Mert eléggé nyálkásnak látszik…

… olyan, mintha valaki kihányta volna – a mondat végét már csak gondolatban tette hozzá.

A férfi igent bólintott. Bravó, szóval akkor nem süket az ipse, ezen felbuzdulva tovább beszélt:

– Meleg lesz ma, izzadni fognak a mókusaim – jelentette ki, miközben elfelejtette felvilágosítani a hallgatóságát arról, hogy ő tulajdonképpen csoportvezető egy építkezésen, és ezt nagy szájának köszönheti, amivel minduntalan hangoztatja, hogy érettségivel a zsebében nem fog taligát tologatni, mint a hat elemit végzettek, akiket becézőleg mókusaimnak hív. Azok őt egyszerűen Górénak, amit el is vár tőlük.

– Te mivel foglalkozol?  Várj, kitalálom… Olyan házalós típus vagy.

A férfi végre felnézett a tányérjából, s górénk most látta csak, hogy a fenébe, ez a tag bandzsa. Azonnal világosság gyúlt a fejében, hogy hát ezért nem találja a zsemlét az asztalon. Jó asszociációs képességének köszönhetően máris a természetfilmek jutottak eszébe, amelyekben számára röhejes módon kaméleonok forgatják a szemüket, aztán kislánya játékfigurája, amelynek egyik szeme jobbra, a másik balra néz, amitől mindig nevethetnékje támad.

– Le merném fogadni, hogy nehezen megy a biznisz – morfondírozott fennhangon, a férfira pillantva, aki ugyan még nem nyilatkozott a munkájáról, de az ilyen apróságokon nem fog fennakadni. Amúgy is úgy gondolja, hogy a tag akármit csinál, annak sok értelme nincs. Ilyen szemmel nem lehet jó kereskedő, mert hát az emberek előítéletesek, a többség, akikhez ő nem tartozik, azt vallják, hogy akinek a szeme sem áll jól, az nem rendes ember. Már majdnem megkérdezte, hogy hallottad-e már azt a mondást, hogy a szem a lélek tükre? Hehe, vigyorgott az orra alatt, miközben a gondolat tovább kígyózott a fejében:  Érdekelne  annak a baromnak a véleménye, aki ezt kitalálta miután megnézi ennek a fazonnak a kétfelé álló szemét. Vajon mit állapítana meg? Kábé azt, hogy skizofrén. Erre megjutalmazva magát, betolta a búrkiflije végét a szájába.

Górénk a kíváncsiságtól hajtva ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy rákérdezzen a férfi problémájára, de úgy vélte ilyen nyíltan mégsem illik, ezért a sajátjával indított:

–Nekem a térdemmel van baj, néha annyira nyilall, hogy alig tudok lábra állni, de az asszony aszongya, hogy elég volna lefogynom, mondom neki, menjél szemorvoshoz, mert rajtam nincs csak pár kiló fölösleg, az meg nem oszt, nem szoroz!

Az előtte ülő azonban nem kapta be a horgot, csak tovább evett szótlanul, ezért Górénknak eszébe jutott még valami:

– Annak idején volt egy osztálytársam, akinek olyan vastag szemüvege volt, mint a sörösüveg, szegény állatkát rendesen kicsúfolták érte, persze nem én, mert én nem vagyok olyan gennyedék… Pár éve kontaktlencsével parádézik, szépen kikupálódott.

A búrkiflik elfogytak, csak a sör maradt, aminek kortyolgatása közben Górénk ihletet kapott és amikor ivott, megpróbált az üveg szája felé bandzsítani, hátha ezzel megtöri a férfi hallgatását. Úgy látszik, az előtte ülő nem értékelte a viccet, vagy az is lehet, hogy nem sikerült a művelet, végül is ezt csak vodkától benyomott állapotban szokta csinálni, s akkor mindig bejött, mert a baráti társasága nevetéssel jutalmazta erőfeszítéseit.

Most, hogy jobban lecsekkolta a férfi szemét, észrevette, hogy a szemgolyója enyhén remeg. Bizonyára felment benne a pumpa, gondolta majdnem együtt érzőn, miközben azért felkészült arra, hogyha netán ráugrana ez az idegbeteg, akkor leverje őt, mint vak a poharat. De nem szállt felé a pofon, ehelyett a férfi elővette zsebéből a napszemüvegét, amit rutinosan törölgetni kezdett.

– Na látod, már meg is van oldva! Felrakod, nem látszik – mondta, és azt gondolta, hogy talán nem is olyan hülye a fazon, ha magától is rájött a problémája megoldására. – Az öregem is nyafogott, hogy vegyek neki egy ilyet, erre odaadtam a gyerekét, végül is csak addig kell neki, míg a kórházból hazajön, mert valami zöld vagy szürke vagy hupikék hályogra fogják műteni, mert olyan a szeme, mint a fiam vámpírfilmes szörnyeinek.

Láss csodát, erre már a fazon is megszólalt:

– Akkor szürke lehet, mert hupikék nincs, a zöld meg nem hályog, hanem szemnyomás probléma – mondta, amit Górénk kicsit tudálékosnak talált.

– Nekem ez magas, nem akarok én orvos lenni, gondolom, lekapják azt az izét, oszt úgy fog rohangálni utána, mint a besózottak. Cukkolom is a fatert, ahogy a vak is mondja, majd meglátjuk, mi lesz belőled, hulla vagy áldozat. Persze az öreg nem sértődik meg, érti ő a humoromat. Csak azon sápítozik, hogy most nem tud dolgozni. És hiába mondom, hogy neked már nem is kell, ott a nyugdíj, meg mit akarna, masszőrnek menni? Persze a vén kujonnak az tetszene, hogy pénzért tapizhatná a fiatal csajokat. Hehe…

…vagy az öregeket, gondolta magában, hiszen amúgy mindegy neki, úgyse látná, kit dögönyöz.

A férfi feltette a napszemüveget, Górénk elfuserált maffiózó utánzatnak vélte, de ami igazán felbosszantotta az a fickó fejtartása volt. Mert vagy felfelé néz, mint valami nagyképű majom. Vagy lefelé, akár egy sunyi disznó. Esetleg elbámul az ember feje mellett, de sosem néz egyenesen a másik szemébe, mint ahogy a tisztességes népek szokták. Górénk leplezetlenül a férfi képébe meredt, a következő pillanatban meg is lepődött, mert az előtte ülő száj nem mozgott, de mégis azt mondta, hogy hat-ötvenhat.

– Na bazzeg, te hasbeszélő vagy? – kérdezte álmélkodva.

– Csak a telefonom jelezte az időt – világosította fel az asztaltársa, amire nógatni kezdte őt, hogy beszéltesse újra. Erre a férfi ismét benyúlt a belső zsebébe és szólásra bírta a gépies hangot: – Hat-ötvenhét.

Egyszerre álltak fel az asztaltól. Míg górénk a táskájáért nyúlt, addig a másik a fehér botjáért, amit egy mozdulattal szétnyitott.

– Te tökre nem látsz? – kérdezte tőle, majd gyorsan hozzátette, mintegy bíztatóan: – Nem is venni észre.

S mivel Górénk nem egy szívtelen dög,  keményen megragadta a férfi szabad karját, hogy kisegítse őt a büfé asztalai közül.

– Hát, barátom, nem lehet könnyű így élned – sajnálkozott a góré, majd az ajtón túljutva még megveregette a szegény szerencsétlen hátát és egy jó tanáccsal szolgált neki:

– Csak humorosan vedd a dolgokat, az segít.

– Másképp nem is lehet, hiszen olyan sokan viccelődnek velünk – búcsúzott el  a férfi, és botjával elkopogtatott az ellenkező irányba.

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!