Torta

A legemlékezetesebb születésnapom

Be kell vallanom őszintén, hogy családunkban a születésnapok nem valamiféle meghitt ünnepléssel telnek. Miért is alakult úgy, hogy inkább a humor nyer teret az előkészületek során? Erre nagyon egyszerű a magyarázat. Sosem beszéltük meg lányainkkal, hogy mit szeretnének, hogy ne vesztegessük el a meglepetés örömét. Inkább figyeltünk az elejtett szavakra melyekből az ünnep közeledtével 2-3 lehetőség maradt fent a rostán. Ám a dobozok méretéből, már a kicsomagolást megelőzően pontosan tudták mit rejt. Nem mehetett ez így tovább, ezért párommal összedugva a fejünket megszületett a megoldás. Kisebbik lányunk az akkor divatba jött menedzser kalkulátort szeretett volna nagyon. De nem hagytuk, hogy úgy alakuljon minden, mint előzőleg így jött a klasszikus ötlet, nagy dobozba kisebb, kisebb, és még kisebb mire előbukkant az oly áhított ajándék. Fergetegesre sikerült a meglepetés, dűltünk a nevetéstől, főleg amikor az utolsó előtti dobozról kiderült, hogy mielőtt kiürült volna német gyártmányú gumikesztyűket rejtett. Olyan sebtében csomagoltam, hogy közben fel sem tűnt. Soha nem derült ki, honnan került be a doboz a házunkba, de olykor még ennyi idő múltán is emlegetjük. Később, ahogy a lányok nőttek, mindig új és új ötlettel tettük emlékezetessé ünnepeinket. Ami azonban a legjobban sikerült, mai kifejezéssel élve a legnagyobbat szólt, az én születésnapomhoz köthető. Barátokkal készültünk megünnepelni egy kerek évfordulómat. Mivel a torta elmaradhatatlan ilyen alkalomkor, természetesen a kínálnivaló finomságok közé beszámítottam, de így is egész délelőtt a konyhában sürögtem-forogtam. Kevertem, kavartam, tepsibe kentem, kivettem, habot vertem, sietve, hogy délutánra minden elkészüljön. Közeledett az idő, hogy lassan érkeznek a vendégek, én a tusolástól felfrissülve, de idegesen szaladgáltam az ablakhoz, mert a kisebbik lányom az apjukkal még mindig sehol. Megcsöngettem párom mobiltelefonját, ami a másik szobában a töltőn csengett.  Hallottam, hogy autó állt meg a ház előtt. „Na, végre megjöttek”- gondoltam, de már szólt is a csengő. A barátaink voltak. Ahogy beengedtem őket, természetesen az volt az első kérdés, hogy a család többi tagja hol van? Valószínűleg ajándékért állnak sorba válaszoltam, és mindenkit megkínáltam valami finomsággal, de valószínűleg érezhető volt rajtam a várakozás feszültsége. Ám nem kellett sokat várni, nyílt az ajtó és Bogi a tortás dobozzal a kezében egyenesen a konyhába ment, majd párommal megjelentek a nappali ajtajában és beköszöntek. A válasz azonban elmaradt, s mindannyian döbbenten néztük őket. Az arcuk a szájuk körül csupa csoki és még valami, a lányomnak még az arca is kikenve, mint még gyerekkorában sem. Ő tudomást sem véve a ráirányuló tekintetekről, hangosan cuppogva lenyalta az ujjait. Aztán hirtelen magához tért mindenki, kérdezgették, hogy hol jártak én azonban elnézést kérve kitereltem őket a konyhába, hogy megtudjam mi történt valójában?

- Hol voltatok ilyen sokáig, és hogy néztek ki? – kérdeztem még mindig a maszatos arcukat csodálva.

- Ne haragudj anya! – borult a nyakamba a lánykám engem is összecsokizva – Az úgy volt, hogy a kocsiban megnéztük a tortát. Én egy kicsit az ujjammal lehúztam az aljáról, hogy megkóstoljam. Apa megkérdezte, hogy finom-e, mire neki is húztam le egy csíkot az aljáról. De akkor hirtelen fékeznie kellett, mire a kezem belefúródott a tortába és szétnyomta.

A jelenetet magam előtt látva már majdnem elnevettem magam, de hirtelen eszembe jutott, hogy a torta is bele volt kalkulálva a vendéglátásba ám nem bírtam továbbgondolni, mert a lányom folytatta: – Akkor már úgy voltunk, hogy mindegy és befalatoztunk belőle. Visszamentünk egy másikért, de nem volt több egész tortájuk.

- Most már mindegy, akkor felszeleteljük, ami maradt.

Ekkor lépett be a barátnőm a konyhába.

- Valami baj van? Segítsek valamit? – kérdezte.

Bogi épp kinyitotta a dobozt, és bennem megakadt a szó, mert több kisdarab torta hevert szerteszét.

- Nem, nincs semmi – mondtam – megyünk azonnal mondtam s közben azon gondolkodtam, hogy mit lehet gyorsan „összeütni”, ha mégsem lesz elég, amit készítettem.

Mosakodjatok meg, és gyertek be! – mondtam és visszamentem a nappaliba.

A kérdésre, hogy mi történt, annyit mondtam: – A tortával történt egy kis malőr. Elfogyott. És abban a pillanatban kitört belőlem a nevetés. Pár másodperc múlva már együtt nevettünk mindannyian, miután pár szóban ecseteltem a történteket. Majd elkövetkezett a köszöntések ideje és a lányom kihasználva az alkalmat megjelent az ajtóban egy jókora tortával a kezében – újabb meglepetést okozva – tetején csillagszórók égtek. Még falatoztuk, elmesélték a teljes történetet. Kértek egy üres dobozt, vettek két szelet tortát, amit valóban megettek, de előtte jól kikenték magukat, hogy hihető legyen a történet. A maradékot beletették az üres dobozba, az igazi tortát a kocsiban hagyták. Ez volt a legvidámabb születésnapom.

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!