Szaffi05

Meglepetés parti

Nem csupán a szép kerekévszám ösztönzött arra, hogy meglepetés partit szervezzek a férjemnek, hanem az is, hogy három pici gyereket nevelve a nagy baráti összejövetelek igencsak megritkultak nálunk. A 30-as szám – bármerről nézzük is, mindenhol gömbölyödik – megér egy kis extra szervezést.

A szombat, és a vasárnap ki volt lőve, mert Tomi tudta, tágabb családja jön hétvégén felköszönteni, így ez nem volt meglepetés. Maradt a péntek. Munkanap lévén, ügyesen kellett szervezni a dolgokat, hogy ne túl későn kezdődjön a buli, mert 9-10 körül már csupán csökkentett hangerővel lehet mulatni. Bár gyerekeink bárhol bármikor képesek voltak eszméletlen álomba szenderülni, azért tekintettel kell lenni rájuk is. Arra nem számíthatunk, hogy a nagyszülők vigyáznak majd rájuk, a három gézengúz mindenkin kifogott.

Legnagyobb gyermekünket, a cserfes szájú Vikit, munka után Tomi hozta el az oviból, hogy azután együtt lógathassanak a budai Duna parton. Mostanában elég ritkán tudott horgászbotot fogni a kezébe, ezért az a lehetőség, hogy gyermekével is megszerettetheti a horgászat örömét, gyanútlanná tette. Akkor is vidám volt a hangja, mikor megcsörgetett a fodrásznál.

- Otthon vagy már? – kérdezte.

- Még itt vagyok, de mindjárt indulok.

- Azt hittem csak új frizurát kapsz, nem új fejet.

Zavartan nevettem a telefonba, majd a fodrász kérdő tekintetére elismételtem neki a hallottakat.

- Aztán ne legyen rosszabb, mint az előző! – mondta Tomi, majd hozzátette: – Mi már itt vagyunk, Viki a szomszéd bácsitól érdeklődik a várható fogásról. Na, puszi várnak a halak.

Jókedvétől feltöltődtem energiával és persze az is segített, hogy göndör hajam úgy rugózott szemöldököm felett, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Magabiztos voltam és ettől a bevásárlás is gyorsan ment. Azután futás haza, ahol már várt anyu és a két kis ördög, a három éves Zalán és Szeli. Ha volt valaki, aki állandó programot biztosított nekik, nem volt semmi baj velük. Most azonban olyannal kellett lekötni a figyelmüket, amit nem unnak meg egyhamar. Kicsi asztalukra tettem két darabot a leveles tésztából, csipet lisztet, elővettem a karácsonyi sütiformákat és már mondanom se kellett mi a feladat, könyékig lisztesek voltak. Olyan lelkesen dolgoztak, hogy anyuval nyugodtan készülhettünk az estére. Először a sütiket készítettük el, egy kis sós és édes is került a tepsibe. Amíg ezek süttették hasukat a sütőben, feldaraboltuk a szendvicsnek valót. Az ikrek nyakig lisztesen, de nagyon lelkesen (minek ékes bizonyítéka volt az összeszorított ajkak közül kilógó pici, hegyes nyelvecske) gyömöszölték a tésztát. Anyu a nagyszülők elfogultságával figyelte őket, mikor Zalán hirtelen felé fordult.

- Mama! Pisiltess meg!

- De már nagyfiú vagy Zalán, megy ez neked egyedül is.

- Mama! Légy szíves!

Összenéztünk anyuval és én bólintottam. Ez most nem a nevelés ideje.

Alig fogtam ismét kezembe a kést, már hallottam a víz zubogását, és Zalán erősödő hangját, ahogy rohant be a konyhába.

- És most az mos kezet, aki fogta a kukimat. – mondta, és apró kezével ismét a tésztát pacskolta.

Anyu kicsit értetlenül állt, nem tudta nevessen-e vagy bosszankodjon, de amikor látta, hogy potyog a könnyem a nevetéstől, velem tartott. A gyerekek először csak nézték, nem sokszor láttak felnőtteket ilyen jóízűen nevetni, majd ők is bekapcsolódtak a kacagásba.

Nemsokára mindennel elkészültünk. Az asztalon csillogtak a tányérok és a napfény táncot járt a poharakon. A sütik, a szendvicsek, a hűtőben lapuló italok, mind a vendégeket várták. Leporoltuk az ikreket, akik anyu vezényletével lelkesen fogadták a lassan szállingózó barátokat. Hogy Tomi biztosan utoljára érkezzen meg, arról legjobb barátja gondoskodott, aki „véletlenül” épp a megfelelő időben sétált a Duna parton.

A meglepetés teljes volt, még az is lehet, hogy Tomi szeme kicsit jobban csillogott a kelleténél. A három szoba is kevés volt ahhoz, hogy elférjen benne a köszöntők sokasága, a poharak csilingelése és a gyerekek csicsergése. Viki lelkesen ajánlotta fel segítségét, amikor harapni valóért indultam a vendégeknek, így együtt mentünk a konyhába. Figyelmét rögtön a kaviáros szendvicsek kötötték le, és mire észbe kaptam, már a kezében is volt az egyik.

- Nem szabad hozzányúlni! Kivisszük a vendégeknek. – szóltam.

Felkészítettem a tálcára a többi ennivalót, majd fordultam, hogy a kaviárossal is ezt tegyem, mikor megláttam az én, okos kislányomat, amint hátratett kézzel rágcsálja le a fekete gyöngyöket a zsúrkenyér tetejéről.

- Kicsim! Ne így! Vigyük be, és együnk a többiekkel együtt, ülve, tányérból. Jó?

Viki bólintott, miközben nagyokat nyelve tüntette el torkossága bizonyítékát a szájából, hogy szóban is megerősítse beleegyezését.

Már tíz óra is elmúlt, és a társalgás zaja nem csendesedett, a fel-felcsattanó nevetések mindig új lendületet adtak a beszélgetésnek. Halk zene szólt, kitöltve a hangok közötti csendet és tompítva az élesebb zajokat. Szememmel Tomit kerestem. Jó volt látni rajta milyen jól érzi magát. Soha nem volt bőbeszédű, most viszont be nem állt a szája, és ha közben tekintetünk összeakadt egy pillanatra, fülig érő mosollyal jelezte, milyen tökéletes minden.

Gyermekeink már az igazak álmát aludták anyu felügyelete alatt, amikor barátaink indulni készültek. Búcsúzkodás közben, az apaszerepben is jeleskedő barátok óvatosan vállukra helyezték az addig anyjuk puha ölében szendergő gyermeküket. Az ajtóból néztük távolodó alakjaikat, mikor az egyik nadrág ülepén megcsillant valami. A lépcsőház félhomályában időbe telt felismerni, hogy ez a fehér domborodó valami egy rágó. Segélykérőn néztem Tomira, de nem értette mit szeretnék. Amíg hezitáltam, mit is tegyek, a lift ajtaja becsukódott, magába zárva a buli utolsó résztvevőit is.

- Valami baj van? – kérdezte Tomi.

- Nem. – válaszoltam, és közben arra gondoltam úgysem lehet kideríteni, melyik gyerek felejtette rágóját a fotelban.

– Csak egy kicsit elfáradtam.

- De az este tökéletes volt, köszönöm. – mondta, miközben forró szájával puszit lehelt a fülemre.

Üres tányérok és poharak álltak sorfalat, mikor átsétáltunk a szobákon.

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!