Rózsaszín százszorszép

Találkozás

Az egyik a húszas  éveiben járt,a napokban ünnepelte a születésnapját. Telefonján még érkezett egy-két  megkésett köszöntő. A   másik néhány hónap múlva tölti a kilencvenkettőt, örült minden napnak, ami még megadatott neki.

A fiatalabb férfi  néhány éve nyert felvételt az egyik neves egyetemre.     Pár  éve váltott: úgy érezte, amit eddig   tanult, nem neki való.  Már  csak a szakdolgozat  megírása és az államvizsga letétele lett volna hátra, amikor úgy döntött, vált iskolát, pályát. Megszerzett tapasztalatának, tudásának átadása közelebb  állt hozzá, mint egy cégnél telefonos ügyfélszolgálati munkatárs pozíciójának betöltése. Három hónappal  ezelőtt felkérést  kapott az egyik, általa már jól ismert  alapítványtól, vállalna-e skype-on keresztül önkéntes  munkát,  tanítást. Az  alapítvány egyik idős  ügyfele szerette volna megtanulni a közösségi oldalak, internetes hírújságok   használatát. Igent mondott a kérésre. Rendszeresen  írta, küldte a tananyagot és tartotta az internetes vonalon keresztül  az órákat. Csodálta  az idős embert: a kitartásáért, a szorgalmáért, az erős akarásért. Két  hete   meghívót  kapott szakmai napra abba a városba, ahol tanítványa élt. A programok délután kezdődtek, ezért úgy döntött, korábban indul és meglátogatja  tanítványát. Az utolsó órán  megbeszélték: az idő nagy részét tanulásra fordítják.

Az idősebb férfi a szobában  lassan  körbejárta az asztalt. A járás nehezen ment, Az évek előre haladtával   a lábai akarták feladni a mindennapi munkát, majd néhány évvel később a  látása romlott meg. Panaszkodott néha, mint az idősek általában, de valójában a nem adom fel  elvét vallotta. Mint fiatalabb korában, most is tanulni akart: ha nem megy a szokásos módon, megtanulja másképp. Nem értette, másoknak mi ezen a csodálni való, számára a mindig újat tanulás  természetes volt. Értelme még kilencven  év felett is jól működött, de mozgása, látása és mostanában a tapintása, kezei sem mindig  akarták  azt, amit szeretett volna. Az asztalon az elmaradhatatlan    ásványvíz, sütemény mellett most ott állt  egy kis születésnapi csomag is, benne egy könyv és egy doboz csokoládé várta az érkező vendéget.  Az öreg ember úgy döntött, bekapcsolja a számítógépet, ezzel is időt takarít meg, több maradhat másra: főként tanulásra, de egy kis beszélgetésre is. A  JAWS for Windows elindult. – hallatszott a már sokszor hallott gépi hang. Leült az asztalhoz. Elgondolkozott, a rég elmúlt idő jutott eszébe, amikor még aktívan dolgozott.  Mérnök-tanár  volt egy középiskolában,majd hosszú évtizedeken át ugyanott műszaki igazgatóhelyettes. Szeretett tanítani, sok tanítványából lett később megbecsült  mérnök, technikus vagy gépész. A fiatal,kezdő tanárok jutottak eszébe, akik mint igazgatóhelyetteshez, közvetlenül hozzá  tartoztak. A legtöbbnél két-három év után kezdett kialakulni az a gyakorlat, amivel az órákon helyt tudott állni. Akadt  néhány, akinél ez a gyakorlat nem fejlődött ki évek múlva sem,  ők egy idő után elhagyták a tanári pályát. Előfordult olyan eset is, amikor az egyetemről már ezzel az adottsággal érkezett fiatal kolléga, de kevés volt az ilyen. Ha most kellene elölről kezdenie, most is ezt a hivatást  választaná, megbecsülés ide, fizetés oda, műszaki tanár lenne megint. Esetleg informatikus, vagy mind a három: mérnök, informatikus, tanár egy személyben.

Csengettek. Óvatosan ment a bejárati ajtó felé.  Próbálta kivenni az ajtóban álló alakot, de  az előszoba megvilágítása és a panelház homályos lépcsőháza nem adott elég fényt makula degenerációs szemének. Hiába erőltette, az ajtó előtt csak egy vékony, magas alak foltját  látta. A többi részlet, az  arc vonásai, a szemek,a   kezek már kivehetetlenek  voltak  számára. A fiatal férfi akkor csukta össze fehér botját. A taxi, amivel érkezett, épp indult a ház elől.  Az előszobából kiáradó fény inkább zavarta, mint segítette az érzékelésben. Gyermekkorától egyre romlott a látása. RP-s szemeinek,    állandó gyulladásban lévő idegsejtjeinek zavaró volt a lakásból kiáradó fény. Inkább  érezte, mint látta az ajtóban megjelenő alakot:

- Tiszteletem, Tanár Úr!

- Jöjjön, fáradjon beljebb, kolléga!  – válaszolt az idősebb férfi. Nem tudta, kap-e még annyi időt,  hogy pár év múlva diplomaosztó után  hivatalosan is így szólítsa a fiatal embert. Úgy  érezte, ezen a napon jár neki ez a megszólítás. A sokat tapasztalt, idős ember számára már most tanár volt a vele szemben álló fiatal ember, a szó teljes, igazi, pozitív értelmében.

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!