Pinokkió

Eltűnt angyalok – Pati és Matina emlékére

A szobából halk beszéd hallatszott ki. Anya fülelt, de nem értette miről folyik a csevegés. Ahogy beljebb kukkantott a résnyire nyitott ajtón, csak szétpakolt játékokat látott.
Mintha egy hadsereg dúlta volna fel a kisszobát, gondolta, de nem nyitotta tovább az ajtót. Örült, hogy van egy kis szabadideje. Addig is csinálhatom a dolgom, mormogta magába és elment teregetni.

Pati te ide ülsz. Gyere Matina mi megfürdetjük a tündért.

A mamának kicsi lánya,
üljön be a fürdőkádba
kimossuk a kis ruháját
megmossuk a tündér szárnyát
zsip zsup kenderzsup
ha megázik kidobjuk…

Énekelték mind a hárman nagyon halkan.
- Halkabban – mondta Rita. Meghallja anyu. A másik kettő igazán olyan halkan énekelt, hogy azt csak Rita hallhatta, de ő mégis csitította őket. Amikor kész lettek a fürdetéssel, akkor Rita kiadta a következő parancsot.
- Matina, hozd a tündér pizsamáját. Pati, te meg ágyazz meg. Addig én ringatom egy kicsit, hogy nyugodjon meg – mondta a kislány, fogta a babát és kis tenyerébe fogva ringatni kezdte a tündérbabát. Amikor Matina megtalálta a piciny hálóinget, Rita ráadta, majd kicsit tovább ringatta a tenyerén és énekelt neki egy kis altatódalt.

Aludj szépen tündérem
álmodj nékem szépeket
csillagokat álmodja
minden édes kisbaba
aludj szépen tündérem
álmodj nékem szépeket
alszik már mindenki
anya, apa, Matina
és az édes Patina
te is hunyd be szemedet
álmodj nékem szépeket.

Ahogy látta, hogy a másik kettő figyel és csak az ő kis énekét hallgatják, kedvesen rájuk mosolyodott.
- Látjátok, én milyen ügyes vagyok…, bezzeg ti?! – mondta suttogva. Nekem sikerült szépen elaltatnom tündérkét – és nézett rájuk kérdőn. Ugye ti is segítetek nekem majd este elaludni? – kérdezte.
Nem jött válasz, de ő tudta, hogy minden este számíthat barátnőire.
- Amikor a nagy fekete gonosz el akar vinni, olyan jó, hogy hárman vagyunk! – gondolta magában és örült, hogy Pati és Matina van neki! Biztos ők is örülnek nekem. Valószínű, hogy mindketten félnének esténként nélkülem és jó, hogy velem lehetnek…

- Gyere! Kislányom! – kiabálta Éva.
Rita beröppent a boltív alatt a nagyszobába és ugrándozott örömében.
- Torta, torta, szülinapi torta. De örülök! – kiáltotta, majd arra gondolt magában, hogy nagylány lett. Látta az asztalon a tortát, az ő tortáját…, nagyon büszke volt. Ott volt körülötte mindenki. Az egész család. Anya, apa, a kistesója, nagymama és tata is.
- Fújd el a gyertyákat picilány! – mondta Tibor.
… és ő elfújta. A lángok nehezen akartak kialudni. Főleg kettő volt, amit csak többszöri próbálkozásra tudott elfújni. Amikor sikerült – kialudtak a gyertyalángok -, valami érdekes zümmögést hallott fentről a szobája irányából.
- Hány éves is vagy? Mennyi gyertyád van Rituka? – kérdezte a nagymama.
Rita nem szólt semmit, csak mutatott. A hármat már nagyon tudta mutatni, így a négyet kicsit sután, a másik kezével lefogva a kisujját, mutatta magának, majd kifordítva a tenyerét a többieknek.
Mindenki kapott egy-egy szelet tortát. Szépen enni kezdtek.
- Anya nekem vágj még két vékony szeletet…, kérek szépen!
Éva fogta a kést és szelt még Ritának a tortából.
- Tessék, de nehogy sok legyen! – mondta mosolyogva és odanyújtotta a kistányért a lányának.
Rita egy kis gondolkodás után fogta a tányért, kiment vele a szobából és felment a kisszobába.

- Hol bujkáltok? Pati? Matina? Gyertek elő! – suttogta és közben a kistányéron lévő tortaszeleteket letette az asztalára.
Ne csináljátok már! Megint nem akartok nekem előjönni?
Rita minden sarkot átkutatott, minden kis zeg-zugba bekukkantott. Még a tündér házába is benézett.
- Jól van tündér te megvagy – mondta és nézelődött tovább.
Ilyen soha nem történt még vele. A barátnői eddig mindig előjöttek. Mostanában már volt, hogy nehezebben, de ha szépen kérte őket, akkor azért nem bujkáltak előle tovább.
Légy szí’ gyertek elő, hoztam nektek finomat! Szülinapom van, ünnepeljetek velem! – könyörgött a kislány.
Pati és Matina csak nem jöttek.

Már egy órája is lehetett, hogy kutatta a barátnőit. Egyre keservesebben sírdogált. Csak annyit tudott hajtogatni, hogy elvesztek.
- Elvesztek, elvesztek, nincsenek többé! Nem jönnek vissza! – zokogott.

A nagymama ment fel hozzá.
- Mi a baj édesem? Mi történt?
- A barátnőim, elvesztek, hívjuk a rendőrséget! Nekem kellenek ők. Ők az én angyalaim. Még reggel itt voltak, velük ébredtem. Csináljuk vissza, akarom látni őket! Félek nélkülük!
- Kislányom, ne aggódj!
Az angyalaid mindig veled maradnak, ha már nem is látod őket, akkor is vigyázni fognak rád!

/lányom angyal barátnőinek emlékére/

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!