Félix

A fogászaton

Van e köztetek olyan, kedves olvasóim, aki különösebben szereti a fogorvosokat?

No, én nem. Tudom, hogy Isten minden szakmát jóságosan adott kezünkbe, hogy ezek javunkra szolgáljanak, és haszontalan  dolgokkal nem terhelte meg gyermekeit, de úgy érzem, ha bár,     Nem vagyok szakma gyűlölő, de mégis,  véleményem szerint ,  a fogorvosi szakma , már a határt  súrolja. De mivel , hogy a mosoly örökké ajkamon lakozik, bizony mégis  kénytelen vagyok, ezeket az általam a társadalom szélére sodródott, sors üldözte ,       szakmabelieket szükség adta elkerületlen helyzetekben   néha  felkeresni.  Már akkor, majdnem francot  kapok, mikor a bejárathoz közeledek, és megérzem azt a különleges ismertető illatot, hogy a   köszörűk, fúrók, és más eszközök által, fülemet megütő zajokról ne is beszéljek, mind a pokol ígérte szörnyűségek re emlékeztetnek. De most, mégsem ezekről szeretnék nektek írni.

Nem véletlenül használtam az „írni” igét, mert legkisebb esélyét is szeretném elkerülni annak, hogy amit itt lejjebb olvastok , egy mesebeli történetnek tűnyék.

Nem , kedves barátaim. Ez velem történt meg , most az idén,  a múlt hónapban, tehát , a XXI. században. És még nem is földgolyónk  valamelyik  még fehér  folttal  jelzet  rejtet pontján, hanem itt Európa szívében. Engedtessék meg nekem, hogy a város nevét elhallgassam. Máskülönben is, a történet maga az érdekes és hogy mindezt megosztom veletek, az csak azért van, mert tényleg nevetségesnek és mégis tragikomédiának tartom.

De hogy pontosabban megértsétek, miről van szó,

No, egy picurkát bemutatkoznék. A nevem József és gyógymasszőrként dolgoztam 35 évet. Két éves gyógymasszőri oktatást kaptam, egy híres egészségügyi iskolában, tehát nem vagyok idegen az anatómiai ismeretekben.

A hold és a csillagok, láthatatlan égi testek marattak számomra, és a napnak is csak a melegének örülhetek. Feleségem szintén látássérültként született, és csak egyik szemét tudták úgy megműteni, hogy egy csekély látása maradt, de hozzám képest ő egyesek szemében látóként szerepel, mint az alábbiakból is kiderül.

No de vegyük csak szépen sorban az eseményeket.

Nem rég kezelő fogorvosom külföldre ment dolgozni, ezért újabb doktor bácsi után kellett néznem. Mert  alig hogy Krisztina elutazott, egy két fogat helyettesített protézis alatt meg duzzadt az ínyem. Egy jó barátom, mindjárt ajánlotta is  az ő által kitűnőnek tartott szakembert.

A következő napon fel is kerestük újabb jótevőmett. Egy félórás várakozás után (míg közben eltelhettem az általam imádott illatokkal és zajokkal) volt időm lelkileg is felkészülni, míg csak behívtak a rendelőbe. Félénken, gyáván remegő lábakkal léptem át a küszöböt, érintve cipőm orrával azt, úgy , hogy doktoromba még több szánalmat ébreszthettem.

Igen, mondta barátja ,hogy nem lát, kezdte ő, barátságos hangon, de feltűnően hangosan. Aztán kezet fogott velem, és rendkívül ügyetlenül beültetett a fogorvosi székbe. Közben feleségem visszaült a váróterembe. A  szokásos előkészületek után a doktor úr mellém lépett, és panaszaim felől kezdett érdeklődni. Az imént még úgy gondoltam, hogy hangos beszédje a távolságot akarta áthidalni, de  hogy most mellettem állva is ,épp olyan hangosan folytatta, azt a gyanút kezdte bennem kelteni, hogy mint sok egységes ember , ez is úgy gondolja, ha már vak az ember, annak süketnek is kell lennie. De mire megpróbáltam volna valamilyen magyarázatot adni doktoromnak, már elhangzott a parancsszó,

Tessék kinyitni a száját.

Igen , tudom, itt a protézis alatt ez a duzzadás. Ezt a protézis törhette így fel, vagy valamilyen allergiás tünet lehet a protézis anyagáttól.  Közben választ nem várva, kilépett a váróterembe és feleségemet kezdte vallatni, az én fogaimról.

Mióta vannak számban ezek a régi koronák, és hidak.

Hogy milyen régi a duzzadás, és véleménye szerint lekellene venni a szemfogról a koronát, és egy újabbat csinálni. De először csináltassak egy felvételt az összes fogaimról, hogy pontosabban tájékozódjon a jelenlegi állapotomról. Aztán ismét vissza tért hozzám,egy kicsit még bámészkodott a számba, majd  kisegített a székből , és egy újabb időpontot kaptam  egy jó hét múlva, tanácsolván, hogy ne használjam a protézist , amit úgy sem tudtam volna, hiszen    nem fért vissza a helyére. Mielőtt elhagytuk volna a rendelőt még szakmai véleménnyel látta el feleségemet,és úgy tette ezt, mintha én ott sem lettem volna,  tehát gyanúm bebizonyosodott, ez a35 év körüli doktor bácsi, nem csak azt hiszi, ha már vak vagyok, akkor süket is kell lennem,de még arról is megvan győződve, hogy a vakság az szellemi fogyatékkal is jár. Mert ha nem, mi más késztette, hogy feleségem kérdezte ki , az én panaszaimról.

Igen, elképesztően szomorú, hogy napjainkban még ilyen előfordulhat, és hogy nem is akárkivel, hanem egy orvosi egyetemet végzett emberrel, akkor mit gondoljak ? Nem gondolok semmit, vagy még is, inkább tisztelet a kivételnek!

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!