Búzavirág

Egy laza napnak indult

A történetem előtt néhány hónappal egyik reggel arra ébredtem, hogy fekete foltok, pöttyök, voltak a szemem előtt. Körben a szemgolyón pedig egy fekete csík húzódott. Ha behunytam a szemem, akkor a fekete szín pirosra változott. Azonnal az orvoshoz rohantam azt hittem a szürke hályogommal történt valami. Ám a doktor úr sajnos nem azt látta! Közölte velem: Részleges üvegtest leválás. Kaptam gyógyszereket és arra kért ne hajoljak, ne emeljek. Ha teljes sötétségbe borulna, a látásom AZONNAL menjek! Kétségbe estem, szigorúan betartottam az utasításokat. Javulni kezdett az állapotom. Minden napra megterveztem a teendőimet.

Éjszaka rosszul aludtam, ezért fáradtan ébredtem. Kicsit lustálkodtam az ágyban. Gondoltam lesz egy kis laza napom. Előző nap megfőztem. Takarítást terveztem, lassan, nyugisan, ráérősen. Volt mit bepótolnom!

Leültem reggelizni. Bejött a párom megkérdezte: – Kimenjek a piacra?

- Ha van kedved hozzá, menj! – válaszoltam.

Megbeszéltük mit vásároljon. Átöltözött. Arra lettem figyelmes nagyon keres valamit.

- Mit keresel? – tudakoltam.

- Nem láttad az autó forgalmiját? – érdeklődött finoman.

Nem! -  Mondtam határozottan.

Aztán így folytatta: – Pedig, ide tettem az asztalra!

- Itt nem volt! – A kocsi kulcs megvan? – tettem fel a kérdést.

- Igen! – Az föl volt akasztva a helyére, csak az iratait nem találom sehol.

Hidd el Nekem! Rosszul látok, de azt csak észrevettem volna! – győzködtem tovább.

Fölálltam az asztaltól keresni kezdtem Én is, polcokon, szekrényben, zsebekben. A férjem kétszer kiborította az autós táskája tartalmát, de semmi eredmény. Aztán eszembe jutott este kislány unokám kézilabdameccsén voltak a lányommal. Azon nyomban fölhívtam nem maradt – e nála. De Ő magabiztosan állította: A papa kezébe adta a kulccsal együtt. Ezek után még a garázs rejteke jöhetett számításba. Elindultam, hogy megnézzem, a papa utánam kiáltott:

- Ott már néztem! – Nincs ott!

– Nem baj! – Én megnézem még egyszer! – hátha mégis!

Valami miatt hátra néztem, látom a férjem igen határozott léptekkel megy a kislakásba.

Máris kiabál: – Megvan!

Este, amikor hazajöttek bement ásványvízért, mert igen megszomjazott, letette a polcra és ott felejtette.

- Végre meg van! – sóhajtottam egy nagyot. Jót mosolyogtunk az eseten.

Nehezen, de elindult a piacra. Én pedig mentem takarítani.

Piac után neki fogott füvet vágni, mert esőt jósolt a meteorológia. Közben arra kért vigyem ki a gyerekek lakáskulcsát. Tudniillik a lányomékkal egy házban lakunk. Mindig van nálunk egy kulcscsomó. Persze a kulcs nem volt a helyén! Ezen már meg sem lepődtem!  Valamelyik unokám elkérte előző nap, mert nem vitt kulcsot magával, ám vissza nem hozta!

Ez már túlzás! – jegyeztem meg.  Bár, nálunk ilyesmi többször előfordul! Éppen ezért van nálunk pótkulcs.

A hosszabbítónk nem ér ki az utcára ilyenkor mindig az Ők konnektorukat szokta használni a fűnyíráshoz. Ezért szeretett volna a párom bejutni a lakásukba. Végül is megoldotta, keresett még egy hosszabbítót kettővel sikeresen levágta a füvet délig. Sietett, mert egy órára a kocsit szerelőhöz kellett vinni.

Megmelegítettem az ebédet, tálaltam. Férjem máris jóízűen kanalazott. Igyekezett, hogy ne késsen el a szerelőtől.  Közben láttam legkisebb unokám hazaérkezett.

Szóltam életem párjának: – Fölmegyek ebédet adni a gyermeknek!  – Ha elmész, vigyél kulcsot, nem biztos, hogy itthon leszek, mire Te hazaérsz! – Megyek az orvoshoz!

Körülbelül öt perc múlva értem vissza. Az ajtó zárva, sem kulcsom, sem telefonom, az ebédem az asztalon, várt rám a mosogatás és fürödni is szerettem volna.

Na, ezen már nem nevettem!

Fölmentem unokámhoz, megkértem hívja föl a papát és kérje meg hozza vissza a kulcsot. A gyermek keresgélt a telefonkönyvében, de nem találta, mert új telefont kapott és még nem írta bele a telefonszámát.

Megkérdezte: – Mami! – Tudod a papi telefonszámát? – Nem biztos! – válaszoltam.

Nehezen mégis csak eszembe jutott. Beütötte a számokat kicsöngött.

- Jaj, de jó! – örvendeztem. Az örömöm nem sokáig tartott ugyanis nem vette föl. Ekkor a kisfiú megcsörgette anyukáját. Fölvázolta nagyjából mi a helyzet itthon. Lányom megígérte megpróbálja Ő is fölhívni. Sikeresnek bizonyult a hívás, mert úgy tíz perc múlva nagy vigyorral megjelent a szerelővel együtt.

- Papa! – Jól kiszúrtál velem! – Dorgáltam kicsit.

- Miért? – Kérdezte. – Bezártam az ajtót!

- Nem azt mondtam, zárd be az ajtót! – Hanem, vigyél magaddal kulcsot!

A két fiú igen jól mulatott az eseten, a „kocsik doktora” még rá is tett egy „lapáttal”.

- Nem, hogy örülne annak, jó nyári meleg van, így nem fázik!

- Na, Lacika most már nagyon gyorsan menj a dolgodra, ha jót akarsz! Különben….

Ezt a mondatomat nem volt időm befejezni. Talán jobb is! Beugrott a kocsiba azonnal távoztak. A saroktól még azért, fülig érő mosollyal a száján visszaintett.

Végre bejutottam a lakásba. Fölhívtam a lányomat megköszöntem a közreműködését.

Hallom bejutottál! – mondta.

- Azt tudod, a papa otthon hagyta a telefonját? – Azért nem vette föl!

Akkor hogyan értesült arról, hogy nem tudok bemenni? – kérdeztem.

Kikerestem az autószerelő számát, és őt kértem meg arra könyörüljön meg rajtad!

Ezt nem hiszem el! Ilyen már csak a mesében van! Ha ezt valakinek elmesélném, azt mondaná rá: Ez nem igaz! Pedig így történt szóról – szóra!

A lazára tervezett napom nem sikerült túl nyugisra. Sőt! Eseménydús helyzetek tarkították. Általában Én vagyok az, aki elfelejtős dolgokkal színesíti a szürke napokat. A mai napon a papa remekelt.

Tudom a feledékenység nem nagy dicsőség.   Viszont ha ezt méltósággal viseljük, szépen „összeöregszünk” úgy gondolom, dicsőségünkre válik!

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!