AIRÁM

A születésnapi béka…

Marcsi a szüleivel Szolnokon, közel a Tiszához lakott, s nagyon szerette a békákat. Sokszor sétáltak ki Édesanyjával a Tisza partjára nézelődni, hallgatni a békakuruttyolást.

Marcsi kicsit gyengén látó volt, ezért elég vastag dioptriás szemüveget hordott, de a hallása páratlanul kifinomult – talán kárpótlásul – bár a szemüveg egyáltalán nem zavarta, boldog gyermekként élte az életét.

Marcsi okos átlagon felül értelmes kislány a szülei, nagyszülei szemefénye.

Kertes házban laktak, s otthon sokszor talált a madarak itatójában, vagy a víz közeli helyeken egy-egy békát, kis gyíkot az udvaron, amint fürdőzött, ivott, Ő csodálta őket.

Ha TV-t nézett inkább a természet filmeket kedvelte, s ott is mindig a hüllők érdekelték, a szülei legnagyobb csodálkozására.

Marcsi 5. évében volt, épp születésnapi ebédre készülődtek, amire meghívták kis barátait is, azután születésnapi zsúrt terveztek. Igen ám, de a kislány egy „minden lében kanál” érdeklődő, ezért nem nagyon lehetett tőle eldugni, eltitkolni semmit.

Édesapja születésnapja délelőttjén hívta, hogy menjenek ki a folyó partjára, nézzék meg a horgászokat, hátha Jóska bátyja is kinn van és fogott már valamit, például egy csukát, vagy pontyot.

A kislány ujjongott:

-          Juj, de jó Apa – odaszaladt hozzá és egy nagy puszit nyomott a borostás arcára, – ennél jobb ötleted nem is lehetett volna – mondta.

Apu büszkén kacsintott Anyura, hogy néhány órát elkalandoznak a Tisza partján, amíg elkészül az ünnepi ebéddel, a tortával és a díszítésekkel.

Úgy tervezték, hogy a család és néhány barátjuk is eljön a kislányuk születésnapi bulijára, amit a kertben tartanak…A csodás júliusi nyár ideális volt a kerti partira, ragyogott az ég, a fák alatt kellemes árnyék, a szél sem rezzent…

Apu elindult Marcsival, de a kislány többször is visszaszaladt, hol kenyérért, hogy megetethesse a vadkacsákat, hol más jutott az eszébe, nagy nehezen aztán mégis csak elindultak.

Amint bandukoltak sok-sok vakondtúrás volt az út mentén, amiről számtalan kérdést tett fel a kislány, s majd elérték a Tisza árterét, ahol tisztán kivehetően beszélgettek a békák. No, ez még a vakondtúrásnál is jobban érdekelte…

-          Brekeke, brekeke…

Marcsi izgalomba jött. Ha erre jártak – többnyire Édesanyjával – százával tett fel kérdéseket, mert mindenre kíváncsi volt.

Most is így tett.

-          Apu, hol van a Jóska bácsi?

-          Nem tudom kislányom, végig megyünk a parton és megkeressük…

-          Szerinted fogott már valamit?

-          Honnan tudhatnám? – Ne légy ilyen türelmetlen – mondta apa.

-          Jó, jó, nem leszek, de az a béka ott a vízparton miért csinál így? – azt mondja gá, gá…vagy mi? – nem értem.

-          Brekeke, azt mondja – ez az ő nyelvükön biztos valami fontos lehet, mert sokszor hallottam már tőlük – válaszolt apu.

-          Ezt én is sokszor hallottam – mondta dacosan Marcsi – csak azt nem tudom, mit mondhatnak egymásnak és tudni akarom…

Ekkor nagyot köszönt Jóska bácsi.

-          Aggyon Isten szép kisasszony, talán csak nem a békakirályt keresed?

-          Csókolom, de igen, hol van?

-          Nem tudom, Neked kell megtalálnod, aztán tudod, mint a mesében, ha megcsókolod, királyfivá válik.

-          Én megcsókolom – mondta határozottan Marcsi – csak mutasd meg, hogy hol van.

Apu és Jóska bácsi nevettek. A békák egyre zajosabban beszélgettek.

-          Apu! – hogy hívják azt a békát? – kérdezte Marcsi.

-          Nem tudom kislányom, nekem nem mutatkozott be.

-          Akkor nevezzük el, mindenkinek van neve, vagy nem?

-          De ez így van. – mondta apu.

-          Akkor? – kérdezte, majd türelmetlenül ráncigálta apja kezét, mi legyen a neve?

-          Jól van, ez a nagy varangyos béka legyen Béka Béla, a másik a kisebb – az biztos lány, – őt pedig nevezzük el Béka Bellának…

-          Jóóó!!! – mondta elnyújtott hangon Marcsi.

Apu, most mit csinálnak?

-          Béla éppen udvarol Bellának, és ehhez különös énekét adja elő, biztos tetszeni akar neki.

Egyszer csak Apu nevetve kuruttyolni kezdett, majd a béka válaszolt…

A kislány nagyon élvezte a sétát, nem akart a békáktól elszakadni tovább faggatta apját:

- Ezt most miért csinálja?

- Gondolom, ez a nászuk, így mutatják ki egymásnak, hogy tetszik nekik a másik.

- Apúúú! A Béka Béla feleségül veszi a Bellát úgy, mint a Jenő bácsi a Sári nénit, fehér ruhában, fátyolban?

- Nem tudom, kislányom, nem hiszem – mondta nevetve apja.

- Miért nem tudod? – a felnőttek mindent tudnak, vagy nem?

- Igazad van, sok mindent tudnak, de ezt például nem.

- Honnan lehetne megtudni, hogy miről kuruttyolnak?

- Apúúú! – kérlek, kuruttyoljál nekik megint.

Jóska bácsi nevetve nézte a jelenetet és a szája elé tette a kezét úgy kezdett el kvartyogni a békáknak a gyermek kedvéért.

A nagyobbik béka viszonozta, a horgász várt, majd ismét kuruttyolt, Béka Béla újra válaszolt…

A kislány teljesen izgalomba jött, s megkérdezte:

- Jóska bácsi! – mit mondtál neki, és azt értetted mit válaszolt rá?

- Hát persze, azt mondtam neki, hogy csinos a békalány, udvaroljon neki, Ő helyeselt, hogy így van, neki is nagyon tetszik.

- Na látod Apu! – Jóska bácsi tud békául.

Mind hárman nevettek.

Arra sétáltam, s azon mosolyogtam, hogy milyen tiszta a gyermeki

lélek, mennyire más, mint mikor felnőtté válunk…Én is hivatalos voltam a szülinapi bulira, igyekeztem, nehogy lemaradjak róla…

Olyan jó a mesék világában élni.

Ahogy bandukoltam, még sokáig hallottam a békaszerenádot, nevetve én is kuruttyoltam egyet-kettőt, mire nagy meglepetésemre válaszolt valahonnan egy béka…

- brekeke, brekeke – mondta.

Lassan Marcsi és papája hazaindultak, mert már delet harangoztak, s Apa gondolta, hogy otthon már kész minden az ünnepi ebédre és a köszöntésre.

Megérkeztek a házukhoz, Marcsi meg sem tudott szólalni, a kapun és a ház körül mindenhol színes lufik és szalagok lógtak, egy felirat, amin az állt, hogy „Boldog születésnapot”, szólt a zene, mindenki a kis ünnepeltre várt.

Marcsi összecsapta kis kezeit és azt mondta:

- Menten elájulok Anya!

- Juj, azt ne tedd velünk, – kérte Édesanyja – akkor mi lesz a születésnapi tortával, ki fogja felvágni?

Hangos vidám lármával elfogyasztottuk az ebédet, Marcsi ragyogott a boldogságtól, a család és barátok is örültek, izgatottan vártuk a köszöntést.

Mikor a sok kis apró ajándékkal felköszöntöttük az 5 éves Marcsit, a nagymama kihozta a házból a születésnapi tortát.

Letette a kis asztalra s mellé a tortavágó kést is.

A torta óriási és csodaszép zöld színű volt, rajta az 5-ös szám gyertyából, szikrázó, és ami a lényeg, marcipánból egy kis zöld levelibéka díszelgett arany koronával a fején…

Marcsi boldogan rohant a tortájához, közben nagypapája a kertben fogott egy kis élő igazi levelibékát, simogatta a tenyerében, kis bőrszerű zöld testét, érezte a kezében, amint dobog a pici szíve, várta az alkalmat, hogy kis unokájának adja.

Igen ám, de Marcsi leemelte a torta tetejéről a marcipán békát és körbemutatta, közben a papa kezében az igazi elunta a szorongást és ugrott egy hatalmasat, pont a torta közepére, s onnan nézelődött mozdulatlanul.

Nagy visongás, lárma keletkezett…

Az ünnepelt úszott a boldogságban, hogy immáron két békája is van, minden ajándéknál többet ért számára a két zöld kis béka.

Boldog születésnapot kicsim, mondtuk többen is, de Ő nem figyelt már senkire csak a békáit szeretgette, istápolta…

Majd megszólalt:

- Anyuci nagyon boldog vagyok, ez a legszebb születésnapom!

Ennek a kijelentésnek mindenki nagyon örült, s boldogan megtapsoltuk az öt éves nagylányt…

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!