A születésnapi béka…
Marcsi a szüleivel Szolnokon, közel a Tiszához lakott, s nagyon szerette a békákat. Sokszor sétáltak ki Édesanyjával a Tisza partjára nézelődni, hallgatni a békakuruttyolást.
Marcsi kicsit gyengén látó volt, ezért elég vastag dioptriás szemüveget hordott, de a hallása páratlanul kifinomult – talán kárpótlásul – bár a szemüveg egyáltalán nem zavarta, boldog gyermekként élte az életét.
Marcsi okos átlagon felül értelmes kislány a szülei, nagyszülei szemefénye.
Kertes házban laktak, s otthon sokszor talált a madarak itatójában, vagy a víz közeli helyeken egy-egy békát, kis gyíkot az udvaron, amint fürdőzött, ivott, Ő csodálta őket.
Ha TV-t nézett inkább a természet filmeket kedvelte, s ott is mindig a hüllők érdekelték, a szülei legnagyobb csodálkozására.
Marcsi 5. évében volt, épp születésnapi ebédre készülődtek, amire meghívták kis barátait is, azután születésnapi zsúrt terveztek. Igen ám, de a kislány egy „minden lében kanál” érdeklődő, ezért nem nagyon lehetett tőle eldugni, eltitkolni semmit.
Édesapja születésnapja délelőttjén hívta, hogy menjenek ki a folyó partjára, nézzék meg a horgászokat, hátha Jóska bátyja is kinn van és fogott már valamit, például egy csukát, vagy pontyot.
A kislány ujjongott:
– Juj, de jó Apa – odaszaladt hozzá és egy nagy puszit nyomott a borostás arcára, – ennél jobb ötleted nem is lehetett volna – mondta.
Apu büszkén kacsintott Anyura, hogy néhány órát elkalandoznak a Tisza partján, amíg elkészül az ünnepi ebéddel, a tortával és a díszítésekkel.
Úgy tervezték, hogy a család és néhány barátjuk is eljön a kislányuk születésnapi bulijára, amit a kertben tartanak…A csodás júliusi nyár ideális volt a kerti partira, ragyogott az ég, a fák alatt kellemes árnyék, a szél sem rezzent…
Apu elindult Marcsival, de a kislány többször is visszaszaladt, hol kenyérért, hogy megetethesse a vadkacsákat, hol más jutott az eszébe, nagy nehezen aztán mégis csak elindultak.
Amint bandukoltak sok-sok vakondtúrás volt az út mentén, amiről számtalan kérdést tett fel a kislány, s majd elérték a Tisza árterét, ahol tisztán kivehetően beszélgettek a békák. No, ez még a vakondtúrásnál is jobban érdekelte…
– Brekeke, brekeke…
Marcsi izgalomba jött. Ha erre jártak – többnyire Édesanyjával – százával tett fel kérdéseket, mert mindenre kíváncsi volt.
Most is így tett.
– Apu, hol van a Jóska bácsi?
– Nem tudom kislányom, végig megyünk a parton és megkeressük…
– Szerinted fogott már valamit?
– Honnan tudhatnám? – Ne légy ilyen türelmetlen – mondta apa.
– Jó, jó, nem leszek, de az a béka ott a vízparton miért csinál így? – azt mondja gá, gá…vagy mi? – nem értem.
– Brekeke, azt mondja – ez az ő nyelvükön biztos valami fontos lehet, mert sokszor hallottam már tőlük – válaszolt apu.
– Ezt én is sokszor hallottam – mondta dacosan Marcsi – csak azt nem tudom, mit mondhatnak egymásnak és tudni akarom…
Ekkor nagyot köszönt Jóska bácsi.
– Aggyon Isten szép kisasszony, talán csak nem a békakirályt keresed?
– Csókolom, de igen, hol van?
– Nem tudom, Neked kell megtalálnod, aztán tudod, mint a mesében, ha megcsókolod, királyfivá válik.
– Én megcsókolom – mondta határozottan Marcsi – csak mutasd meg, hogy hol van.
Apu és Jóska bácsi nevettek. A békák egyre zajosabban beszélgettek.
– Apu! – hogy hívják azt a békát? – kérdezte Marcsi.
– Nem tudom kislányom, nekem nem mutatkozott be.
– Akkor nevezzük el, mindenkinek van neve, vagy nem?
– De ez így van. – mondta apu.
– Akkor? – kérdezte, majd türelmetlenül ráncigálta apja kezét, mi legyen a neve?
– Jól van, ez a nagy varangyos béka legyen Béka Béla, a másik a kisebb – az biztos lány, – őt pedig nevezzük el Béka Bellának…
– Jóóó!!! – mondta elnyújtott hangon Marcsi.
Apu, most mit csinálnak?
– Béla éppen udvarol Bellának, és ehhez különös énekét adja elő, biztos tetszeni akar neki.
Egyszer csak Apu nevetve kuruttyolni kezdett, majd a béka válaszolt…
A kislány nagyon élvezte a sétát, nem akart a békáktól elszakadni tovább faggatta apját:
– Ezt most miért csinálja?
– Gondolom, ez a nászuk, így mutatják ki egymásnak, hogy tetszik nekik a másik.
– Apúúú! A Béka Béla feleségül veszi a Bellát úgy, mint a Jenő bácsi a Sári nénit, fehér ruhában, fátyolban?
– Nem tudom, kislányom, nem hiszem – mondta nevetve apja.
– Miért nem tudod? – a felnőttek mindent tudnak, vagy nem?
– Igazad van, sok mindent tudnak, de ezt például nem.
– Honnan lehetne megtudni, hogy miről kuruttyolnak?
– Apúúú! – kérlek, kuruttyoljál nekik megint.
Jóska bácsi nevetve nézte a jelenetet és a szája elé tette a kezét úgy kezdett el kvartyogni a békáknak a gyermek kedvéért.
A nagyobbik béka viszonozta, a horgász várt, majd ismét kuruttyolt, Béka Béla újra válaszolt…
A kislány teljesen izgalomba jött, s megkérdezte:
– Jóska bácsi! – mit mondtál neki, és azt értetted mit válaszolt rá?
– Hát persze, azt mondtam neki, hogy csinos a békalány, udvaroljon neki, Ő helyeselt, hogy így van, neki is nagyon tetszik.
– Na látod Apu! – Jóska bácsi tud békául.
Mind hárman nevettek.
Arra sétáltam, s azon mosolyogtam, hogy milyen tiszta a gyermeki
lélek, mennyire más, mint mikor felnőtté válunk…Én is hivatalos voltam a szülinapi bulira, igyekeztem, nehogy lemaradjak róla…
Olyan jó a mesék világában élni.
Ahogy bandukoltam, még sokáig hallottam a békaszerenádot, nevetve én is kuruttyoltam egyet-kettőt, mire nagy meglepetésemre válaszolt valahonnan egy béka…
– brekeke, brekeke – mondta.
Lassan Marcsi és papája hazaindultak, mert már delet harangoztak, s Apa gondolta, hogy otthon már kész minden az ünnepi ebédre és a köszöntésre.
Megérkeztek a házukhoz, Marcsi meg sem tudott szólalni, a kapun és a ház körül mindenhol színes lufik és szalagok lógtak, egy felirat, amin az állt, hogy „Boldog születésnapot”, szólt a zene, mindenki a kis ünnepeltre várt.
Marcsi összecsapta kis kezeit és azt mondta:
– Menten elájulok Anya!
– Juj, azt ne tedd velünk, – kérte Édesanyja – akkor mi lesz a születésnapi tortával, ki fogja felvágni?
Hangos vidám lármával elfogyasztottuk az ebédet, Marcsi ragyogott a boldogságtól, a család és barátok is örültek, izgatottan vártuk a köszöntést.
Mikor a sok kis apró ajándékkal felköszöntöttük az 5 éves Marcsit, a nagymama kihozta a házból a születésnapi tortát.
Letette a kis asztalra s mellé a tortavágó kést is.
A torta óriási és csodaszép zöld színű volt, rajta az 5-ös szám gyertyából, szikrázó, és ami a lényeg, marcipánból egy kis zöld levelibéka díszelgett arany koronával a fején…
Marcsi boldogan rohant a tortájához, közben nagypapája a kertben fogott egy kis élő igazi levelibékát, simogatta a tenyerében, kis bőrszerű zöld testét, érezte a kezében, amint dobog a pici szíve, várta az alkalmat, hogy kis unokájának adja.
Igen ám, de Marcsi leemelte a torta tetejéről a marcipán békát és körbemutatta, közben a papa kezében az igazi elunta a szorongást és ugrott egy hatalmasat, pont a torta közepére, s onnan nézelődött mozdulatlanul.
Nagy visongás, lárma keletkezett…
Az ünnepelt úszott a boldogságban, hogy immáron két békája is van, minden ajándéknál többet ért számára a két zöld kis béka.
Boldog születésnapot kicsim, mondtuk többen is, de Ő nem figyelt már senkire csak a békáit szeretgette, istápolta…
Majd megszólalt:
– Anyuci nagyon boldog vagyok, ez a legszebb születésnapom!
Ennek a kijelentésnek mindenki nagyon örült, s boldogan megtapsoltuk az öt éves nagylányt…
