ACZÉL

Miska És a mikulás

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Miska nevű kisfiú. Annál a kisgyereknél rosszabbat még nem látott a világ, olyan égetni valóan pajkos volt, hogy minden nap csinált valamilyen csíntalanságot. Nem érezte jól magát, ha nem törhetett borsot valakinek az orra alá. Hiába volt a szép szó, hiába a korholás, Miska fáradhatatlan volt. Olyan hírtelen agyalta ki a legfurmányosabb gonosztettet, hogy mire felocsúdtak szülei, vagy pajtásai, már meg is történt a leg hajmeresztőbb rosszaság.

Fárasztó, idegre menő mozgékonyságára már az óvodában is felfigyeltek. Mikor valamilyen oknál fogva Miska nem ment oviba, az óvónők örömujjongásban törtek ki, a gyerekek pedig visítottak a boldogságtól. Nem is volt egy igazi barátja sem, csak azért barátkoztak vele, hogy elszedjék holmiját, és játszhassanak értékes játékaival. Miska ugyanis egyke volt, a világ minden kincsét megvették neki a szülei. Amire csak rámutatott már fizették is ki a boltban, olyan elkényeztetett „királyfi” volt, hogy azt hitte körülötte forog a világ.

Történt egyszer, december első hetében, hogy Miska nagyon várta a Mikulást. Minden évben kicsi kora óta eljött hozzá a Mikulás a születésnapjára. Édesanyja megígérte neki, hogy ha jól viselkedik, a Mikulás meg fogja személyesen is látogatni.

A kis óvodással madarat lehetett volna fogatni, olyan boldog volt. Nagyon várta, hogy találkozhasson a kenderszakállúval. Egész nap serénykedett, még a játékait is elpakolta, és szokatlanul szép rend uralkodott a szobájában. Birodalmában annyi játék tornyosodott, hogy talán egy hadseregnyi poronty is talált volna magának elfoglaltságot.

Misike anyjának azonban eszébe jutott, hogy elfelejtette a bevásárlást. Semmilyen harapnivaló, és üdítő sem volt otthon. Mivel már alig volt egy fél óra mire a kedves vendéget várták, arra gondolt, leszalad a közeli boltba vásárolni. Megígértette a kis csavargóval, hogy néhány percig nyugton marad, és nem csinál semmilyen csínytevést.

Míg az anyuka távol volt, Miska nem akarta feleslegesen múlatni az időt. Eszébe jutott, hogy ez alatt a pár perc alatt belekezdhetne egy kis testedzésbe. Fogott egy sámlit és felkapaszkodott a kályha csövére. Titkon mindig arra vágyott, hogy a kályhacsövön himbálózzon, de ezt a vágyát még soha senkinek nem merte elmondani. Most itt volt a ragyogó alkalom, hogy pár percig „értelmesen” töltse el az idejét. A nagycsoportos óvodás nem is fogta fel, hogy ez igen veszélyes mutatvány lehet. A kályhában éppen nem égett a tűz, ezért Miska hamar felpattant a sámlira, onnan már csak egy ugrás.

Igen ám, de abban a pillanatban, amikor a gyerkőc teljes testsúlyával ránehezedett a gyenge csőre, váratlan fordulat történt. A cső leszakadt, Misi a földre huppant. A csőben felhalmozódott korom kiszabadult, és vastagon ellepte a szoba berendezési tárgyait.

A megszeppent gyerek is koromfeketévé változott. Alig eszmélt fel a meglepetésből, máris csengettek. Misi anyja érkezett vissza a boltból. Szurtosan nyitott ajtót, édesanyja nem jutott szóhoz a csodálkozástól. Hirtelen arra gondolt talán már megjöhetett a Mikulás és hozott egy ördögöt is kísérőként? De hamar rádöbbent, hogy egyetlen szerelmetes kisfia áll talpig koromban előtte. Miska sírva magyarázta a történteket.

- Hiszen csak egy kicsit tornázni szerettem volna- szipogta könnyeivel küszködve. Arcocskáján patakokban gördültek le a kövér könnycseppek, és össze-vissza maszatolták ábrázatát. Édesanyja letaglózottan lépett a szobába és elszörnyedve látta, hogy a néhány perce még patyolat tiszta lakás ezúttal egy koszos viskó benyomását keltette. Idő már nem volt, hogy rendbe szedjék a lakást, és arra sem, hogy Miska megmosakodjék. A csengő hangja felébresztette őket, hogy nem egy rossz álom amibe csöppentek, hanem a rideg valóság az, hogy itt a Mikulás az ajtó előtt.

Nem volt mit tenni, be kellett invitálni az egy évig türelmetlenül várt kedves vendéget.

Miska szurtosan előbújt a rejtekhelyéről és bocsánatot kért a vén kenderszakállútól hogy ilyen galibát okozott, és ilyen förtelmes rendetlenség közepette fogadja az Öreget.

A piros gúnyába öltözött, sokat megélt Mikulás a történet hallatán igencsak csóválta a fejét. A sok földi jóval megtömött zsákjából ezúttal egy virgácsot kapott elő, és ezt adta át a megszeppent legénynek. De miután látta, hogy a rosszcsontot nagyon bántja az, amit tett, hirtelen eszébe jutott, hogy felkéri, erre a napra tartson vele és legyen a kísérője.

Ruhája, arca olyan kormos volt, mint a krampuszoké szokott lenni.

- A sminkre már nem is kell több időt pazarolni- sütötte el a viccet az öreg.

Édesanyja elnevette magát az ötleten, de bíztatta gyermekét, menjen a Mikulással, és nézzen szét, más gyermek milyen szép tisztasággal várja a most rénszarvas nélkül érkezett ajándékosztót.

Misi hamar ráállt a dologra, még tetszett is neki a feladat. Remek születésnapi mókának találta, hogy ezúttal ő segítsen ajándékot osztani, és ezen a jeles napon ne ajándékhalmazt kapjon.

Ekkor döbbent rá, hogy igaz az a mondás, hogy:

„ Jobb adni, mint kapni”.

- Nem is nagyon kell megerőltessem magam, hogy eljátsszam az ördögfióka szerepét, hisz mindenki tudja hogy született gonosztevő vagyok- nyugtázta beismerően.

Nem is tépelődtek sokáig, nyakukba vették a várost és végigjárták azokat a házakat, ahol már türelmetlenül várták őket.

Miska a töméntelen látogatás után holtfáradtan érkezett haza. Mégis volt egy tanulság, amit a történtek után leszűrhetett. Észrevette ugyanis, hogy a gyerekek milyen örömmel számolnak be a Mikulásnak arról, milyen jók voltak egész évben. Ekkor a Lappföldről érkezett apó arca felderült, és olyan boldog volt, hogy az leírhatatlan. Minden egyes vallomáskor megfigyelte, hogy az ajándékosztó szeme felcsillan, és valóságos katarzist él át.

- Ezután én is jó leszek, hogy kiérdemelhessem szüleim és barátaim megbecsülését, szeretetét – gondolta magában.

Bizonyára nem csak annak szerzek örömet, akivel jó vagyok, hanem én is jobban érzem majd magam, hogy nem csak a szidás, állandó korholás jut osztályrészemül- elmélkedett elszántan.

Az ominózus napot, a 6. születésnapját, amikor bokáig érő koromban fogadta az egyetlen lényt, akire egész évben szívből vágyott, soha se feledte el. Emlékezetében ma is ott él, és kitörölhetetlenül beleégett a szégyen, a megalázottság. Mégis boldogan emlékszik vissza erre a napra, hisz ekkor tudatosodott benne, hogy a rosszaságnak megálljt kell parancsolni, és helyébe mindig a jó cselekedeteket kell illeszteni.

Felismerte, hogy igen is lehet változtatni a viselkedésén, és ki lehet bújni a „rosszgyerek” megbélyegzés alól, de ehhez akarat is kell. Azóta neki is fia született, és nem hagyta ki ezt az igaz történetet sem a mesék tárházából.

Ezen a mókás történeten jókat derülhetünk ugyan, magyarázta porontyának, de utánozni ezt a csínytevést SZIGORÚAN TILOS!!!!!

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!