Jubileumi születésnapi rendezvény

Dupla jubileumi születésnap

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete 2014. november 14-én duplán ünnepelhetett. Önálló jogi személyiséggel rendelkező egyesületként idén ősszel lett 10 éves, tagszervezetként már 60 éve tevékenykedik a megyében élő látássérültek életminőségének javulása érdekében. Az egyesületté alakulást megelőző 50 évben az MVGYOSZ Szolnok-megyei tagszervezeteként működött.

A jubileumi születésnapi rendezvénynek az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ adott otthont, ahol körülbelül 230 fő élvezhette a három órahosszáig tartó ünnepi műsort.

A programhoz segédeszköz árusítás is tartozott. Megérkezéskor mindenki – miután regisztrált – kapott egy mappát az egyesület támogatóinak névsorával, a műsorral, egy logózott tollat és egy speciális jubileumi tejőrt. A mappákat a pontírást ismerő látássérültek Braille írásban kapták meg.

A műsor fellépőit Sebestyén Andrea – a Szolnok Televízió munkatársa – és Vígh Erika – a Magiszter iskola tanára – konferálta fel, ám emellett egyéb szerepük is volt a műsor folyamán.

A műsor három blokkból tevődött össze:

Az első blokkban az emlékezésé volt a főszerep. Ebben Horváth József és gitárja volt segítségünkre, aki mindig az aktuális témához kötődő magyar slágerrel gombolyította tovább a műsor fonalát.

Az általa játszott nyitódalt és Pesti Zoltánné megnyitó beszédét követően a fővédnökök köszöntötték az egybegyűlteket:

Dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszony több szempontból is méltatta az egyesület törekvéseit, az önkormányzattal ápolt jó kapcsolatát, az „Én is Vagyok!” Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesületével közös „Élet-Út-Esély” – a hozzáférhető Szolnokért projektben vállalt szerepét.

Szalay Ferenc Polgármester úr nevében Fejér Andor alpolgármester úr mondott köszöntőt, aki szintén az akadálymentesítés kapcsán létrejött partnerségre tért ki, ezen belül is az ésszerűségre való törekvésre, példaként említve az egyesület önkormányzatnál dolgozó tagját.

Ezután Vígh Erika, Dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő asszony köszöntőlevelét olvasta fel.

A köszöntéseket követően Sebestyén Andrea, Molnár Lajos Milánt, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ igazgatóját kérdezte, hogy milyen indíttatásból támogatják a civil szervezeteket, adnak otthont többek között az egyesület programjainak is. Az igazgató – néhány látássérültekkel kapcsolatos személyes élményének elmesélése után – elmondta, hogy úgy gondolja, hogy egy szervezet erejét igazán az mutatja meg, hogy hogyan bánik a gyengébbekkel, a segítségre szorulókkal. Véleménye szerint azzal, hogy a kulturális központ civil szervezeteket támogat, önmagát is erősíti.

A kulturális központ igazgatójával készített interjút a Csipke együttes és a Sodrás népzenei kisegyüttes közös műsora követte.

A történeti megemlékezést egy újabb magyar sláger – Illés „Újra itt van a nagy csapat” – vezette be.

A vakok szövetsége megalakulásának történetét Vígh Erika olvasta fel, végül a Szolnok-megyei tagszervezet, majd a jelenlegi egyesület megalakulására is kitért. Felsorolta a valaha volt szervezeti/egyesületi titkárokat, elnököket, elnökségi tagokat.

Sebestyén Andrea, Vígh Évával készített interjút a szervezet kulturális életével kapcsolatban.

Megérkezett a születésnapi torta, felcsendült a „Boldog születésnapot” című ismert magyar dal.

Ezután Vígh Erika a területi klubok megalakulásának történetéről ejtett szót, felsorolva a különböző területeken működő klubok vezetőinek névsorát.

Ehhez kapcsolódva, Sebestyén Andrea Szabó Pálnét kérdezte a jászberényi klub megalakulásáról és fontosabb eseményeiről.

Máté Péter „Azért vannak a jó barátok” című dala után, Sebestyén Andrea kérdésére válaszolva, Palásti Tibor beszélt a vakvezetőkutyák kiképzésének történelméről és a megyében vakvezetőkutyával közlekedő tagokról. Az interjú után Palásti Tibor Szergej Jeszenyin „A kutya” című versét is elmondta.

Egy újabb magyar dalt követően Pesti Zoltánné emlékezett meg a szervezet életének 60 éve során elhunyt tagtársakról. Műsorvezetői kérdésre válaszolva beszélt az egyesület jövőbeni terveiről is.

Újabb dal következett, majd Sebestyén Andrea együttműködő partnerekkel és támogatókkal készített élő interjút. Megszólaltatta a Békés-megyei egyesület jelenlegi Elnökét, Nagy Zsuzsannát, aki a társszervezeti kapcsolatokról, egymás segítésének fontosságáról beszélt. A következő riport Dr. Bischoff Zsolttal, a Béres Gyógyszergyár Zrt. igazgatójával készült. Az igazgató úgy vélekedett, hogy eleget soha nem lehet segíteni, ők mindenesetre megpróbálják a maximumot nyújtani, amit csak tehetnek. Elmondta, hogy a Béres család és a Gyógyszergyár vezetői részéről a segíteni akarás belülről, szívből jön és természetes dolog. Említést tett arról, hogy az egyesület esetében ez a segítség kétoldalú, hiszen a szervezet szakmai segítséget nyújt a Gyógyszergyárnak a termékeik Braille feliratozásának ellenőrzésében, így garantált a feliratok pontossága és megfelelő minősége.

Sebestyén Andrea ezután a Megyei Esély Szociális Közalapítvány Jász-Nagykun Szolnok Megyei Család Esélyteremtési és Önkéntes Házának képviselőjét, Bali Kiss Mártát kérdezte az egyesülettel való együttműködésről. A szervezet munkatársa elmondta, hogy szemléletformáló tevékenységükben nagy szükségük van a tapasztalati szakemberekre, az érintettekre, a velük való együttműködésre. Ebben a jelenleg születésnapját ünneplő egyesület maximálisan partner. A két szervezet törekvése ugyanaz, ezért nagyon jól együtt tudnak dolgozni.

Az önkormányzat képviseletében Szarvák Aranka nyilatkozott az egyesület és az önkormányzat közötti kapcsolatról. Ő is a szemléletformálást és az egyesület ebben betöltött szerepét emelte ki, ill. az őszinte emberi kapcsolatokon alapuló együttműködést, a megbízhatóságot, az alapértékeket, melyek hosszú távon biztosítják a további partnerség megszilárdulását.

A második műsorblokk fő szereplője az irodalom, pontosabban a „Fények vakondja” 4 címet viselő irodalmi pályázat volt, melyet az ünnepelt egyesület írt ki. Az irodalmi pályázatot immár negyedik alkalommal írta ki az egyesület, Kerekes Géza sorstársra emlékezve, aki sokakat átsegített a vakság, megvakulás okozta lelki nehézségein ironikus humorával.

Kerekes Géza „Ha azt akarod” című versét Dr. Simon Gergely mondta el.

Vígh Erika – mint a pályázatot elbíráló zsűri elnöke – ismertette a pályázat eredményét:

Harmadik helyezett lett „Az író lány” jeligével Fecser Zsuzsanna „Áldottak” című írása.

Második helyezést ért el „Altertündér” jeligével Kiss Mónika „Jeles napok” című műve.

Az idei pályázat első helyezettje „Hófehér Jaguár” jeligével Bagolyné Szűcs Andrea „Száguldás, Porsche, szerelem …” című alkotása.

Közönségdíjat nyert „Gyertya” jeligével Horváth Eszter „Fények vakondja” című írása.

A zsűri elnöke az első helyezést elért művet fel is olvasta.

Szünet után a harmadik műsorblokk a kultúra jegyében zajlott:

Ábel Viktor kellemes zongorajátéka után Illés Anna énekelt népdalcsokrot.

Ezután a zongora Erős Laura keze munkája nyomán szólalt meg.

Dr. Simon Gergely lépett ismét a színpadra, ezúttal Kipling „Ha” című versét szavalta.

D Nagy Ferencné két ismert slágert énekelt.

Befejezésként a Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatos Általános Iskola diákjainak műsorát hallhattuk.

A lelki táplálék után a fizikai táplálkozás igényének hódolhattak az egybegyűltek. A kulturális központ aulájában a születésnapjait ünneplő egyesület állófogadást rendezett, több szolnoki étterem támogatásának és a polgármesteri hivatal adományának köszönhetően.

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!