Tisza

Én mindent látok

A piros napszemüveg az előszobában a tükör és a cipőtartó között élte napjait. Nem volt ez mindig így. Valaha az utcán nézett szerteszét és szolgálta Katit, a gazdáját – egészen addig, míg táskájából véletlenül ki nem esett. Szorult helyzetében nem tudott mást tenni, minthogy figyelte a házban történő eseményeket. Azzal szórakoztatta magát, hogy igyekezett kitalálni a történésekből, valójában ki milyen ember is valójában. Szerette ezt a játékot, mert így nem voltak unalmasak a napjai. Egy szép napfényes kora reggel társa akadt.
- Szia! De jó, hogy jöttél, már nem leszek egyedül.
- Dehogy jó! Kati, a gazdám a reggeli nagy sietség közepette leejtett, és most fájó szemmel
kuksolhatok itt –ki tudja meddig.
- Sose búsulj! Kezdetben én sem szerettem itt lenni, de megbújva egész érdekes dolgokat
fedeztem fel. Szeretnéd hallani őket?- kérdezte a piros napszemüveg.
- Igen! – válaszolt az olvasó szemüveg
- Nos, figyelj! Kati most vitte el a gyerekeket óvodába, iskolába. Mielőtt elindult, – ugye te is
hallottad? – azt mondta a férjének. Drágám! Délután szedd össze a gyerekeket, mert én
beugrom a boltba. Nos, ez nála azt jelenti, hogy csak késő estére ér haza. A boltban
„véletlenül” találkozni fog barátnőivel, és természetesen fagyiznak, kávéznak.
- Jaj, ne légy gonosz! Mi rossz van abban, hogy kávéznak? Talán irigyled, hogy te most már
itt kuksolsz , és hiába van nyár és meleg, még egy fagyit sem nyalhatsz a gazdáddal? Te jó
ég !Majdnem eltalált egy nyíl! Kezdek félni, mi lehet ez? – kérdezte az olvasó szemüveg.
- Á, sose félj! Megvédelek. Csak Pistike és barátja játszik. Az apuka nyugodtan akarta
elolvasni a híreket az újságban, ezért megengedte, hogy egy csendes játékot válasszanak
maguknak.
- Apa! Hajtogathatunk papírhajót, amivel átkelünk az óceánon? – kérdezte Pistike
- Természetesen! – válaszolt az apuka, és magában még örült is, hogy milyen rendes,
szófogadó gyerekek.
- De a gyerekek, azok gyerekek – folytatta észrevételét a piros napszemüveg. Tudod, ők már a
papírhajóhoz elképzelték a matrózokat! És a matrózok bizony nyíllal, puskával harcolnak.
Ezért szaladgálnak le fel a lakásban. Érted már?

Az apuka egy ideig nyugodtan tűrte a hangoskodást, de egy idő után elvesztette türelmét.
Idegesen felugrott és kiakart szaladni a levegőre. Az ajtót nagy lendülettel megfogta, de amint kiakarta nyitni, a szomszédasszony széles mosolyát látta maga előtt. Kati nincs itthon!- mondta nyomatékkal.
- Ó! Tudom, hogy nincs itthon, csak a paradicsom passzírozót hoztam vissza – mondta a
szomszédasszony, miközben hatalmas melleit kidomborította.
- Látod? – szólalt meg a piros napszemüveg. Lefordítom neked a dolgokat. Ha a
szomszédasszonynak hiányzik valami, mindig Katitól kéri el, de vissza csak akkor hozza, ha
az apuka van itthon! Régóta szerelmes belé és bízik abban, hogy egyszer csak eléri célját.

Kati megérkezett. Ó, de elfáradtam drágám a sok cipeléstől. Gyerekek rendben? – és egy puszit nyomott férje arcára. Csengettek. Szia Katikám! De jól nézel ki! A férjem-uram itthon van? Meghívom egy ulti partira. Mindjárt jövünk.
A piros napszemüveg meg csak kuncogott, alig bírta abbahagyni.
- Most meg mit nevetsz? Elárulnád? – kérdezte az olvasó szemüveg.
- Nos. Az ulti csak egy álca. Nem láttad, hogy a kártyát itthon hagyta? Sörözni mennek kedves barátom, sörözni! – és nem ultizni!
- De miért mondanak mindig mást?
- Miért, miért? Mert ez a menő!
- Na, jól van. Nekem ez egy kicsit sok volt mára. Menjünk aludni.
- Én is elfáradtam – ásított egyet a napszemüveg, és szorosan átölelte legújabb barátját, az olvasó szemüveget.

Szombat. A család hétvégi programokra készül. Kati épp megszárította a haját, mikor csengetnek.
- Szia Katikám! De jó, hogy még itthon vagy! Tudod, csak egy percre ugrottam be. Hoztam
egy kis kóstolót, a keresztanyáméktól kaptam, tegnap vágták le a disznót – és már helyet is
foglalt a konyhai széken.
A szemüvegek is most ébredeznek. A napszemüveg amint meghallja a már ismerős hangot, oldalba böki az olvasószemüveget.
- Na, most figyelj! Ennek a kóstolónak ára van!
- Ára? És mennyibe kerül? Idáig úgy tudtam, hogy a kóstolót szeretetből, figyelmességből adják!
- Igen, jól tudtad. De az árát nem is forintban mérik, hanem „idővel”! –
- ???
- Nem érted? Nem a kóstoló a lényeg. Hallod? Már kezdi is a mondandóját.
- Jaj Katikám, képzeld el mit láttam! A Julcsi (tudod az özvegyasszony, aki a sarkon lakik) tegnap este éjfélkor ért haza, és a kapuban csókolódzott! A hét elején pedig a Tibi fiának tört el lába, és a mentős olyan sokáig volt benn, hogy ennyi idő alatt akármi is történhetett. Megéri a pénzét ez a nő!
Mariska néninek a gyerekek kitörték az ablakát focizás közben, az előtte lévő házba pedig új lakó költözött. Hallottam, hogy az embernek ez már az ötödig felesége! Jaj, csak el ne szeressen valakit itt is! De már megyek is. Ugye nem tartottalak fel?
Jó étvágyat a kóstolóhoz!

Kati fogta a bevásárlószatyrát, és elindult a piacra. Illetve csak indult volna, mert épp ebben a pillanatban ért oda a barátnője. Hová, hová? Gondoltam, még korán van, nem indultál el, csak egy kávéra ugrottam be – az enyém elfogyott. Jól van, gyere, egy kávéra még van időm, de aztán sietnem kell a piacra – mondta halkan Kati.
- Jaj, de szép cicád van! A Pisti gyerek mesélte, hogy nemrég kapta tőletek. Milyen aranyosan dorombol! – és míg főtt a kávé, az asztal alatt egy jó nagyot belerúgott a tűsarkú cipőjével.
- Láttad ezt? –kérdezte az olvasószemüveg.
- Persze, hogy láttam. Erről beszélek neked tegnap óta! Milyen barátnő az olyan, aki
meghívatja magát egy kávéra, közben nyájaskodik, hogy ilyen szép, olyan aranyos a cica,
miközben utálatát az asztal alatt fejezi ki? Mondtam már neked: „Én mindent látok”- még
azt is, ami nem publikus! Ugye milyen izgalmas dolgok történnek itt? – pedig még csak
szombat reggel van! – válaszolt a napszemüveg

A délelőtt csendesen telt el. A gyerekek megcsinálták a szorgalmi házi feladatot, az apuka felásta a kertet, és a gyerekekkel együtt még egy madáretetőt is készítettek! Napraforgómagot, dióbelet tettek az etetőbe, és várták a kis vendégeket, akik nemsokára meg is érkeztek.

Mindenki boldog volt. Kati a konyhában főzött, ünnepi ebédre készülődött, hiszen a férjének ma van a születésnapja. Egy gyönyörű tortát is sütött, csokisat! – hisz az a férje kedvence.
– Anya! Nagyon éhesek vagyunk! Kész az ebéd? – kérdezték a gyerekek
– Mindjárt tálalok, csak még rendbe szedem magam.

- Na, kedves barátom, most figyelj! Innen felgyorsulnak az események ám!

A gyerekek először csak nézték a gyönyörű tortát, aztán…. megkóstolták…csak egy picit….
majd még egy kicsit. Addig kóstolgatták, míg a közepe eltűnt. Most mi lesz? De Pisti megtalálta a megoldást, és már szaladt is a focijáért, melyet a torta közepébe helyezett!
Ugye milyen klassz? Apa úgyis szereti a focit, biztosan örülni fog neki!
Kopogtattak.
Megérkeztek a nagyszülők.
– Sziasztok nagyikám, tatikám! De jó, hogy jöttetek! Anya nagyon finom tortát sütött!
Megkóstoljátok?
Ilyen kérésnek nem lehet ellenállni. A nagyi fogta a nagykést, a torta széléből kivágott egy kis darabot. Ízlett neki. Tata te is kérsz? Egy falat ide, egy falat oda, és a torta széle kicsipkézve.

A napszemüveg megfogta az olvasó szemüveg kezét. Kedves barátom, most mi jövünk! Gyere! Addig menjünk tortát enni, míg nekünk is jut belőle!

Megérkeztek a keresztszülők.
Ó, de gyönyörű torta! Látom, nekünk is hagytatok belőle! Köszönjük! És elkezdték kóstolgatni a finom tortát egészen addig, míg csak a focilabda nem maradt az asztal közepén.

Az ünnepeltnek csak a Happy birthday to you jutott…

A szemüvegek átölelték egymást. Szemükben a huncut, pajkos,játékos mosoly mintha azt mondta volna: No,ugye! Mi mindent látunk! Nem megmondtuk?

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!