pecséttörő nyúl

Kovács Tábornok Úr

A mamának én voltam a kedvence. Azt mondta én különleges vagyok. A testvéreim mind tarkák voltak. De azt is mondta, hogy mindig legyek nagyon óvatos. Sok ember nem szereti a fekete macskákat, azt hiszik, balszerencsét hozok rájuk.
Ezt nem értettem. Már mi köze lenne a szerencsének hozzám? Hiszen én csak egy kismacska vagyok. Mint a többi. De aztán megértettem. Pár hét múlva az emberek megtaláltak minket a padláson. A többieket megtartották, levitték, de engem nem akartak, azt mondták, elég nehéz az élet felesleges balszerencse nélkül is. Nincs szükség egy fekete macskára a háznál.
Este kivittek az utcára, messze vittek, majd leraktak az út mentén és ott hagytak. Nem tudtam mit csináljak, nem ismertem ott semmit, és nem volt ott a mama. Hívtam, de nem jött, sokáig hívtam. Még szükségem lenne rá, olyan kicsi vagyok, olyan éhes. Láttam ott egy házat nem messze, gondoltam, ha bejutok a kerítésen, hátha ott lesz valaki, aki segít. Hátha a mama már elindult keresni engem, és már közel jár. Addig biztonságban kell lennem. Találtam egy lyukat a dróton, bemásztam, de ott sem volt semmi. Körbejártam a házat, és találtam egy kicsi lyukat, egy kis bejáratot, gondoltam hátha itt bejutok a melegbe, egy próbát megér. Elindultam hát be a lyukon nagy bátran, de aztán egyszer csak elfogyott a lábam alól a talaj. Lezuhantam a sötétbe.
Ha nem estem volna a talpamra, hát komoly bajom esik. De így is nagyon megijedtem, olyan sötét volt, nem láttam semmit. Nem hallottam senkit. És tudtam, hogy nem is fognak meglátni a pincelyukba, egy fekete kiscica a sötétségben. Egész éjszaka sírtam, hátha valaki meghall. De közben tudtam, hogy aki meghall, az esetleg bánthat is. Mi van, ha itt is babonásak?
Reggel lépéseket hallottam. Kinyitották a pinceajtót. Nem mertem nyávogni ekkor, nagyon féltem. Töprengtek, hogy valóban hallottak-e egy kiscicát nyávogni. Majd eldöntötték, hogy nyitva hagyják a pincelejáratot a házban, hátha mégis van ott valami. Pár óra múlva feljöttem. Nagyon lassan körbejártam a házban. Úgy gondoltam elmentek. Talán találok valamit enni.
Hirtelen neszt hallottam. Valaki ült az asztalnál. Berohantam egy közeli szekrény alá. Annyira remegtem, kocogtak a fogaim, mit akarhat? Odajött és benézett hozzám nagyon közelről. Azt mondta „szia cica gyere ki”. Nem mertem, nem mehettem, mit akarhat? Nem tudhatom, honnan tudhatnám? Odatolt elém egy tál vizet és felvágottat. Ez biztos csapda. A mama megtanította, okos kismacska nem dől be könnyen. És én okos kismacska vagyok. Aztán elment a lány. Lassan elmúlt a remegésem. Kinyúltam és behúztam a tálkát. Olyan éhes voltam, de gyorsan kellett ennem, pillanatok alatt eltüntettem az egészet.
Pár óra múlva nagyon kellett már pisilnem. Elhatároztam, hogy kirohanok, és keresek valami helyet, ahol kaparhatok. Elindultam, de a lány nem messze ült. Pánik tört rám hirtelen, odapisiltem a padlóra, majd visszarohantam. Most már biztos voltam benne, hogy innen is kitesznek, megint mennem kell, ez sem lesz az otthonom. De a lány felállt, feltakarította, majd odahajolt hozzám, és kedvesen annyit mondott „ejnye kiscica”. Nem akart engem bántani. Meglepődtem. Olyan kedves volt. Lehetséges, hogy itt maradhatok? Hogy ez lesz az otthonom?
Éjszaka még azért a szekrény alatt aludtam. És a következőn is. És azután. A lány pedig csak hordta nekem az ennivalót, és azt mondta megvár, azt mondta csak nyugodjak meg. Egyik nap dobott nekem egy diót. Olyan csábítóan gurult, muszáj volt kiszaladnom és elkapnom. De a lány az útban volt. Lassan odamentem és megszagoltam a lábát. Hozzádörgöltem a fejem. Még mindig nem bántott. Majd visszarohantam. De napról napra többet mentem ki hozzá. Megsimogatott. Rájöttem, hogy azt hiszem, szeretem. Ő nem a mama, de majdnem olyan jó. Vele akarok maradni.
Reggel már alig vártam, hogy felkeljen, és a karjába vegyen. Azt mondta én különleges kismacska vagyok, nagyon bátor, mint valami kis harcos, nem lehet nekem átlagos macska nevet adni. Azt mondta a nevem Kovács Tábornok Úr lesz. Tőle ez is tetszett.
Minden reggel az ágya mellett várok, és nézem mikor kel fel, mikor játszunk. Ő szereti a fekete cicákat, azt mondja, neki szerencsét hozok. Azt hiszem, nem kell keresnem tovább, nem kell félnem többet. Ő nekem az otthon.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!