Málnácska

A piros tűsarkú cipő…

A Nő nagyon csinosan öltözködött, jó ízléssel válogatta össze a ruhatárát, és persze a kiegészítőket is, melyekkel még dekoratívabb volt a megjelenése.
A cipők voltak a gyengéi.
Minden öltözékéhez színben és fazonban tartott hozzáillő cipőt és táskát, a cipőit féltette, szerette, beszélgetett hozzájuk…
Az előszoba szekrényt már régen kinőtték, egyre csak gyűltek, ha menni készült valahová végigpásztázta a szekrényben sorakozó cipőket és szomorú képpel sopánkodott, már megint nincs mit felvennem ehhez, vagy ahhoz a ruhához, kellene már vennem egy-két pár cipőt.
A környezete cipőmániásnak hívta, de nem bánta…
Szeretett sportosan öltözködni, napi szinten futni is eljárt, ezért néhány jó edző cipőre feltétlenül szüksége volt.
Ha kora hajnalban futott, hazaért lezuhanyozott és már is csinos üzlet-asszony formát öltött, kosztümökben, természetesen szebbnél szebb tűsarkú cipőkkel.
Néhányszor fáradt volt és ilyenkor edző cipőben sietett a munkahelyére, majd ott a mosdóban átvette a csinos ruhájához illő cipellőt.
A többi cipője a sötét szekrény mélyén fészkelődött…
Egyik alkalommal, mikor tanácstalanul nézegette, hogy mit is vegyen fel, a fekete szűk szoknyájához fehér blúzt öltött, s bizonytalanul nézegette a blézereit, hiszen az imént említett öltözékhez minden szín, fazon megfelelt.
Igen ám, de a cipő, az már nem volt mindegy.
Végül a piros-fekete kockás blézer mellett döntött és felvett hozzá egy szolid fekete mérsékelten magas sarkú cipőt.
A piros tűsarkú iszonyúan megsértődött, nem bírta tovább és szóvá tette:
- Mivel érdemelted ki, hogy téged húzzon a lábára? – én sokkal szebb vagyok nálad – mondta morcosan dohogva.
- Hogy mivel? – kérdezte sejtelmes mosollyal a fekete papucscipő, hát azzal, hogy én kényelmes vagyok, a sarkam is törpetű és nem olyan lehetetlenül magas, mint a tiéd.
- Na, ne viccelj kérlek velem, kacagnom kell…Mit gondolsz, miért vett meg engem? – majd én megmondom Neked. Mert gyönyörű vagyok, mert csillogok, szép a színem, csodás bennem a járás. Ha én vagyok a lábán, járása ringó, kecses, megváltozik az egész Nő alakja, viselkedése…
- Bámulatos, hogy Te milyen beképzelt vagy – válaszolt a fekete cipő.
- Nem vagyok beképzelt, de lásd be, hogy ez az igazság.
- A múltkor is randevúja volt és velem ment a találkahelyre, olyan sikere volt a férfinál, hogy az táncolni hívta, tánc közben szárnyalt a zene ütemére bennem, és el volt varázsolva.
- Ja, azért fájt másnap annyira a lába, hogy nem bírt csak papucsban járkálni, hehe…
- No ebből elég, amúgy is fáj ma a fejem, iderakta a szekrény aljába a büdös futócipőjét, alig kapok levegőt, én kényes vagyok nagyon a szagokra, elegem van itt a bezárt szekrény aljában. Ki akarok menni a napfényre, vele és sétálgatni a parkban a jó levegőn, nem vagyok én vakond, hogy folyton a sötétben kuksoljak – dohogott a piros cipő.
- Azt ugyan várhatod, most dolgozni megyünk, csak este jövünk haza, s azt gondolom elég lesz neki az egész napi rohanás, már nem vágyik felölteni Téged „piroskám” a lábára, úgy, hogy csak törődj bele, hogy itthon maradsz a szekrény mélyén és szagolod a többiek lábszagát, hehe… – mondta kárörvendően a fekete kényelmes cipő, amit ma vett fel a lábára a Nő.
Szegény kis piros cipő szomorkodott a szekrény mélyén, megint bezárult az ajtó és csak a többiek áskálódását hallgatta, lökdösődését érezte és a kellemetlen lábszagot. Azon gondolkodott, hogy mit tudna tenni?
Két nap után egyszer csak azt hallotta, hogy a Nő dúdol egy régi kedves dallamot, majd kinyitja a szekrény ajtaját és elgondolkodva lapoz a ruhatárában…
A tűsarkúnak hevesen dobogott a szíve, no – gondolta, eljött az én időm. Hogyan hívjam fel a figyelmét a Nőnek, hogy olyan ruhát vegyen fel, amihez én kellek a lábára. Addig izgett – mozgott, fészkelődött, míg eldőlt a balos cipő, amire a Nő felfigyelt.
- No lám, az én kis csinos szépségem – mondta. De jó is volt, amíg könnyedén a lábamra húztalak, majd nosztalgiázva kezébe fogta mindkét piros tűsarkúját.
Leült a fotelba és a lábaira húzta, majd felállt, s a tükörhöz ment az előszobába, szoknyáját összefogta, hogy jobban lássa a lábait, és rajtuk a szépséges cipőt.
A piros tűsarkú úszott a boldogságban.
A Nő pár lépést tett, majd fájdalmas arccal leült ismét a fotelba és levetette.
- Jaj, ne! – kiáltott a cipellő, nehogy visszategyél a többiek közé, én más vagyok, Te ezt nem érzed?
Tanácstalanul fogta a kezében megsimogatta, majd azt mondta:
- Talán, ha elvinnélek a cipészhez, hogy egy kicsit tágítson rajtad, akkor tudnálak alkalmakra hordani, így nem merek elindulni veled, mert annyira nyomod a lábam, feltöröd a sarkam, hogy tudom, ha felveszlek biztos, hogy megbánom…
- Kitágítson? – a cipész? – még mit nem? – és akkor egy nagy trampli cipő leszek? – mit képzelsz, ezt nem vártam Tőled… mondta szomorúan és felháborodottan a tűsarkú.
A többiek a szekrény nyitott ajtaján keresztül füleltek és kuncogtak nagyokat kárörvendően.
Az egyik megszólalt:
- Ezt megérdemelte, miért olyan rátarti és kényes? – még szép, hogy egy számmal kisebb, mint amit a Nő hord, persze, hogy nyomja, persze, hogy feltöri a lábát, így csak dísznek van. Néha előveszi, mert nem mondom tetszetős egy darab, de hordhatatlan.
- Nagyon okosnak hiszed magad, szólt az egyik félcipő, én sajnálom szegényt, tényleg ő a legszebb közöttünk, s még sem használja őt a gazdája…
- Talán bizony, mert olyan inci-finci kényeske – nevetett a jól bejáratott futócipő. Én igaz, hogy kényelmes és kicsit „illatos” vagyok, de engem szeret, gyakran húz a lábára és fut velem a parkban. Akkor mi a jobb, ha valaki szép, vagy ha praktikus? – Kit szeret jobban a Nő?
- A praktikus kényelmest – mondták kórusban a többiek.
A Nő ült a fotelban és nézegette a szép kis piros cipőt, elmélkedett a táncos esteken, amiket áttáncolt benne, de régen volt, de szép is volt…- gondolta.
Mit tegyen?
Majd hirtelen ötlettel berakta egy selyempapírba és a táskájába tette.
- Mi lesz most? – kérdezte a kis piros tanácstalanul, de választ nem kapott rá. Ott éjszakázott a szatyorban.
Másnap a Nő bevitte a cipészhez és elmagyarázta, hogy csak egy kicsit, talán egy fél számot kellene tágítani ezen a kis szépségen, mert hordani szeretné, de nagyon szorítja a lábát, az is lehet, hogy összement az állásban, vagy talán kitágult a lába, ki tudhatja?
A cipész kedvesen mosolygott, kezébe vette a csodás kis piros tűsarkút, gyöngéden nézegette, forgatta, majd azt mondta:
- Ez egy finom kesztyűbőr, igen kényes darab és nagyon tetszetős, vétek lenne hozzá nyúlni Asszonyom, talán csak rövidebb időkre, alkalmanként vegye fel és mindig sámfán tartsa, hogy ne menjen össze…
- Köszönöm, minden jót – válaszolt a Nő, visszarakta táskájába a piros szépséget és dolgozni indult.
A munkahelyén egy fiatal lány volt az asszisztense, aki a kávét hozta és véletlenül meglökte a Nő táskáját, az a földre hullott és kiesett belőle a tűsarkú kis piros…
Hirtelen utána nyúlt, felkapta, elnézést kért és nevetésben tört ki.
- Milyen régi ódivatú darab ez a csuka, nahát, a muterom idejében volt hasonló divat, neki is emlékszem egy ilyen nyaktörő cipőjére, fel nem venném semmi pénzért…Főnökasszony jelmezbálba készül?
- Nem is lennék soha a Te cipőd te rusnya pattanásos tini, te csak járj az új divat szerinti mű-szakadt farmerodban és a lapos sarkú csukádban – mondta sértett hangon a kis piros szépség, bánatosan visszabújt a Nő táskájába, aki hazavitte, megsimogatta, majd visszahelyezte nagy szomorúságára a szekrény mélyére a többi cipő közé…

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!