Jágó

A NAPSUGÁR JÁTÉKA

Pár napja vagyok itt, de máris szeretem az itteni reggeleket. A madarakkal kezdődik. Először csak néhány madár kezdi szólítgatni a napot, majd hirtelen kapcsolódnak be a többiek. Addig szoktak énekelni, amíg meg nem jelenik egy éles fénycsík a boksz ablakának felső sarkában. Mire a madarak befejezik, kivilágosodik körülöttem. Tegnap megpróbáltam megfogni a fényt, de nem sikerült. Először megböködtem az orrommal, s mivel nem futott el, be akartam kapni. De nem lehetett.
Minden reggel a madarak előtt ébredek. Beleszimatolok a levegőbe, s érzem a reggeli széna illatát. A napok egyformák. Reggel jön a széna meg az abrak, aztán megérkezik Virág meg Józsi. Kivisznek a boxból. Rám tesznek mindenféle dolgokat. Nem értem miért, de különösebben nem zavar. Ráadásul ha nyugodtan álldogálok, akkor elkezdik veregetni a nyakamat, s szemmel láthatólag elégedettek velem. Ezután kivisznek a pályára, és körbe-körbe kell mennem miközben mindenféléket kiabálnak. Már megtanítottam Őket, hogy ha megállok, azt mondják, állj. Ha meg jókedvemben vágtázgatok, akkor azt mondják, vágta. Azt valamiért nem kedvelik ha ugrálok, pedig jól esik. De a kedvükért nem sokszor szoktam ugrálni, főleg ha Virág felkapaszkodik a hátamra. Délben meg este megint hoznak szénát. Szeretek kint lenni Józsiékkal, mert a boxban nagyon unalmas. Magamban mindenféle történeteket szoktam kitalálni. Vágtázok egy mezőn például, meg ilyeneket.
A szomszédom Carmen, és Felhőtáncos. Milyen szép név! Sajnos Ő nem áll szóba velem, Carmen szerint versenyló, és nagyon el van szállva magától. Azért én minden reggel hangosan és udvariasan köszönök neki, hátha egyszer visszaköszön.
Carmen azt mondta magáról, hogy Ő egy bér ló. Ez, ahogy elmesélte azt jelenti, hogy jönnek emberek, felülnek Carmenre és körbe-körbe mennek. Carmen azt mondja, hogy ez nem egy nehéz, de unalmas munka. Régen valamikor úgy volt, hogy Ő is versenyló volt, ugrottak vele mindenféle rudakon. De egyszer nagyon megfájdult a lába, azóta él itt ebben a lovardában. Szerinte én bér póni vagyok, és azért hoztak ide hogy azoknak a gyerekeknek akik nem tudnak csak úgy egyszerűen lovagolni, segítsek. Én nem tudom, hogy tudnék segíteni. És bosszant, hogy Carmen mindig póninak szólít, holott én ló vagyok, és nevem is van.
Ma reggel Carmen azt mondta, hogy szuper napunk lesz, mert jönnek a gyerekek. Végtelenül izgatott volt, azt mondta nagyon szereti a gyerekeket, mert mindig mosolyognak, és kedvesek, és sok répát meg almát hoznak. Hát én nem tudom, a répát szeretem, de nem értem mi a jó abban amit Carmen mond. Na mindegy. Carmen amúgy olyan sokat tud beszélni, hogy esténként mindig elalszom miközben azt meséli, mi minden történt vele aznap. Amúgy meg a felét sem hiszem el. Tegnap például azt mondta, hogy vannak olyan helyek ahol nincs boksz, és bármikor lehet füvet enni. De szerintem ez nem igaz, csak Carmen fantáziája nagy és szeret lódítani……
…..Most mentek el! És igaza volt Carmennek, tényleg kedvesek, és mosolyognak, és hangosak, és sok almájuk van, és húzták a farkam de nem bántam, és tapogattak és nyomkodtak, még az orromon is, de az is jól esett. És egyáltalán nem bántam azt sem, hogy az egyikük a nyakamra csimpaszkodott.
Az úgy volt, hogy Józsi odajött a boxhoz, és azt mondta. Gyere Mázli, ma megpróbáljuk beválsz-e? Tízre itt vannak a gyerekek, de ha egy rossz mozdulatod lesz, fát hasogatok belőled. Ezt konkrétan nem értettem. A ló az nem fa, nem lehet felvágni. De az emberek már csak ilyenek, annyi mindent mondanak amit nem értek pedig szeretném. Végül is nem foglalkoztam vele, csak baktattam mögötte. Megint rám rakott mindenféle dolgokat. Aztán otthagyott a falnál. Álldogáltam, álldogáltam, egyszerre csak hegyezni kezdtem a fülem, mert jött egy kis busz, és rengeteg csivitelő kisember szállt ki belőle. Ezek lennének a gyerekek? Hangosak voltak, kiabáltak én meg persze megrettentem tőlük. Menekülni szerettem volna, hisz ha valaki megtámad, nem tudok másképpen védekezni, csak ha elfutok. Rúghatnék is, de a mamám azt mondta csikó koromban, hogy az embereket tilos megrúgni, ez A szabály. Hát én be is tartom, a mama büszke lehet rám. De visszatérve a gyerekekre, tényleg nagyon megijedtem először. Ám akkor Virág rájuk szólt, hogy ne kiabáljanak, engem pedig megveregetett. Na jó, gondoltam, ha Virág azt mondja ne féljek, bátor leszek, de azért persze figyelek. Virágot nagyon szeretem, a nevéről mindig egy illatos virágokkal teli rét jut eszembe. A gyerekek körbe vettek. És Virág elkezdett nekik mesélni. Azt mondta rólam, hogy póni vagyok, de szerintem ez nem igaz, mert én igenis ló vagyok, csak kicsi. Aztán azt is mondta, hogy sárga a színem, ami olyan mint a Nap. És van hajam, amit sörénynek hívnak, meg farkam ami hosszú szálakból áll, és az is sárga. És a patácskáim feketét. Az orromon van egy fehér folt. És amikor mindezeket elmondta rólam, a gyerekek egyenként odajöttek hozzám, végig tapogatták a fejem. A füleimet, az orrom, volt aki még a szememet is megtapogatta. Ilyenkor először pislogtam, aztán inkább becsuktam a szemem. Többen kérték, hogy a kezüket tegyék rá a fehér foltomra. Ezután a nyakam, a sörényem, a hátam, a farkam, és egyenként a négy lábam került sorra. Virág nagyon figyelt rám és sokat simogatott, de akkor már nem kellett nyugtatni mert éreztem, hogy ezek az apró emberek mekkora szeretettel vesznek körül engem. És én boldog voltam, hogy ennyire örülnek nekem. Az egyikük amikor a nyakam tapogatta, azt mondta, olyan mint a hattyúé, és Ő tudja, hogy a hattyú szép állat. Kedves volt tőle. Amikor mindegyikük végigmért, Józsi kivezetett engem a pályára, és megint azt szerette volna, hogy körbe menjek. Én annyira meg voltam illetődve a gyerekek miatt, hogy először bénáztam, és akkor Józsi kicsit mérges volt, mert pont a másik irányba indultam el mint kellett volna. Ő nem tudta, de meg akartam nézni, hogy a gyerekek is jöttek-e? És jöttek. Úgyhogy azonnal megmutattam nekik, milyen szépen tudok ügetni, de Józsi rám szólt, hogy sssssssssssss….. Úgyhogy elkezdtem lépni. Aztán Józsi azt akarta, hogy ügessek, meg vágtázzak. Virág pedig magyarázta a gyerekeknek, hogy figyeljék csak, hány koppanást hallanak ha lépek, ha ügetek, meg amikor vágtázok. Nagyon ügyesek voltak. Egyszer megpróbáltam megtréfálni őket, és vágtában három helyett négyszer koppintottam, de azt is hallották. Nagyokat kacagtak, még a tenyerüket is összecsapdosták. Végül Józsi megállított, s akkor Virág odahozott egy kislányt mellém. Feltette a hátamra, és Józsi megkért, hogy lépjek. Alig mertem elindulni. Szép óvatosan lépkedtem. Esztike volt az első. Először nagyon kapaszkodott, de egyre bátrabbá vált. Virág mondta neki, hogy ha nem fél, akkor simogasson meg és dőljön rá a nyakamra. És nem félt!! És megsimogatta a hátam is, és kacagott. Virág megkérdezte tőle, milyen érzés rajtam ülni? Azt mondta olyan, mint amikor a mamája ringatja. Eszti után még nagyon sok kislányt és kisfiút vittem körbe. Mindre nagyon vigyáztam. Egyszer majdnem megbotlottam, de csak majdnem, mert még időben észrevettem azt a kis követ, ami a lábam elé került.
Mire minden gyerek körbe ért, nagyon elfáradtam. Józsi visszavitt a karámok elé. Csak álltam ott és lógattam a fejem. A gyerekek eltűntek, nem tudom hová vitték el őket. Ahogy álldogáltam és élveztem az életet, hihetetlen békesség járt át. Élveztem a napot, a lágy szellőt, hallgattam a madarak énekét, amelybe ismeretlen hangok kezdtek vegyülni. Hurrá, megint itt vannak. Körbe álltak ismételten, és most egyszerre négyen, öten is tapogattak. Volt egy fiú, aki a fülem tetejét simogatta, az csikis volt. Az egyik meg lehúzta az ajkaimat. Virág mellettem állt, és azt láttam az arcán, hogy tetszik neki, hogy nem tiltakozom. Amikor abba hagyták, megint csak egyenként jöttek elém, és hoztak egy-egy répát, almát. A legtöbbjükön éreztem, hogy fél, ezért igyekeztem nagyon óvatosan megtalálni a tenyerüket és elvenni róla amit hoztak. És csak kicsit nyálaztam össze őket. Amikor elindultak az autó felé sokáig néztem utánuk. Nem tudom miért, de máris hiányoztak. A hangjuk, ahogy végig nyomkodták az oldalamat, a patáimat, ahogy kapaszkodtak a sörényembe. Józsi mellettem állt, Ő is csak nézett a csapat után. Majd felém fordult, és azt mondta. Jól van, nem lesz belőled gyújtós. Én most nem tudom, ez jót jelent vagy rosszat, majd este megkérdezem Carmentől. És azt is mondta, hogy holnap az autós gyerekek jönnek. Vagy valami hasonló. Mindenesetre máris izgatott vagyok, hogy milyenek lesznek és mit hoznak? És, hogy fognak-e nekem úgy örülni, mint ezek a gyerekek? Meg még valami olyat is mondott, hogy nem is gondolta rólam, hogy póni létemre úgy tűnik, ideális kis segítő ló válhat belőlem. És hogy ez még sok munka, de szerinte menni fog. Virág meg csak bólogatott.
Most megint a boxban vagyok. Carmen elmagyarázta, hogy a gyújtós az egy ember vicc, és ne is akarjam megérteni. És megdicsért, hogy ügyes lehettem ha Józsi megdicsért, mert Ő nem sokat dicséri a lovat, csak ha az megérdemli. De én nem tudom továbbra sem, mire gondolnak? Én csak azt tettem, amit kellett. Vigyáztam ezekre a gyerekekre, akik annyi szeretettel halmoztak el az első perctől kezdve. Remélem, innentől minden napom így telik majd el. De most már álmos vagyok, aludni szeretnék. A szemem csukva, már csak Carmen hangját hallom. Jó éjszakát mindenkinek!

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!