Hold

A zenélő, amelyből hiányzik a „ti”

Egy őszi napon vásároltuk meg kislányunknak a zenélőt. Puha volt, kellemes tapintású, hold alakú. A zene, amit játszott, nem volt túlságosan idegesítő.
Hazavittük, alig vártuk, hogy elindítsuk. Felakasztottuk a pelenkázó fölé, és meghúztuk a zsinórt. Kislányunk még sosem volt olyan boldog, mint akkor. Élvezettel hallgatta Brahms bölcsődalát újra és újra. Szerettem ezt a zenélőt, mert minden alkalommal, amikor gyermekünk vigasztalhatatlanul ordított, csak meghúztam a zsinórt, és azonnal csend honolt hajlékunkban. Zenélt, amikor még volt egy kis időnk az etetésig, de már meguntam az énekelgetést, meseolvasást. Zenélt akkor is, amikor csak úgy ki kellett mennem a konyhába.
Egészen addig a bizonyos napig, amikor rejtélyes körülmények között eltűnt a „ti” hang a dalból. Ének-zenetanár létemre ez a tény egyenlő volt a tragédiával, hiszen a „ti” szolmizációs hang háromszor is szerepel a dal folyamán. Próbáltam ügyet sem vetni a hiányosságról, de képtelen voltam. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy az egyik leghíresebb altatódalt drága gyermekem „ti-telenül” tanulja meg. A zenélőt nem lehetett felnyitni, mivel a külsejét plüssréteg borította. Nem tudtam mit tenni, vissza kellett vinnem a boltba.
Férjem óva intett: „Ne tedd, mert finoman szólva is hülyének fognak nézni”, de nem hallgattam rá. Megtettem, visszavittem. Ezen művelet közben életem szerelme az ajtónál helyezkedett el kislányunkkal, és igyekezett úgy tenni, mintha nem ismerne. A dolognak nyílván praktikus okai is voltak, mert, ha esetleg agyonvernek, valakinek fel kell nevelni szegény árva gyermeket.
Lassan elővettem tehát szatyromból a zenélőt, és az eladóhoz siettem.
- Miben segíthetek? – kérdezte gyanútlanul.
- Ezt a zenélőt egy hete vásároltuk önöknél, és sajnos meghibásodott. Az egyik hang nem működik.
- Na, nézzük akkor!
Elvette kezemből a sérült játékot, és meghúzta a zsinórt. Végighallgatta a zenét, majd kerek szemekkel rám nézett.
- Hiszen ez a játék működik!
- Igen – válaszoltam – de, ahogy mondtam, hiányzik belőle egy hang.
Újra végighallgatta, és még mindig csodálkozva bámult rám. Férjem a háttérben egyre kisebbre zsugorodott, és lassan, fokozatosan, egy-egy lépéssel közelebb került az ajtóhoz. A bölcsődal csilingelő hangja közben betöltötte a kis helyiséget.
- Megmutatom, hol! – mondtam, és minden alkalommal, amikor a „ti” – hez értünk, „itt” felkiáltással rámutattam a zenélőre.
Az eladó közben közelebb hívta társát, hogy hallgassa meg a játékot, mert ő bizony semmiféle hiányosságot nem észlel. Mögöttem már egy kisebb sor halmozódott fel, és az utánam következő hölgy is élénken figyelt. Majd arra lettem figyelmes, hogy lassan az egész bolt a hiányzó „ti”-t kereste, de úgy tűnik, rajtam kívül senki sem találta. Mivel a helyzet egyre kínosabb lett, megköszöntük a segítséget, és elhagytuk a terepet a sérült zenélővel.
Kislányomat láthatóan nem zavarta a veszteség, ezért továbbra is rendszeres hallgatója volt a melódiának. Ahogy telt az idő, egyszer csak a „dó” is megszökött. Már számítottam erre a csapásra, de nem tudtam megakadályozni, hogy elmenjen. Mit volt mit tenni: a boltba nem mehettem vissza, a gyerektől nem tilthattam el a zenélőt, ezért tovább kellett lépnem. Tovább, az élet kanyargós ösvényein, ahol ki tudja, hol, a „ti” és a „dó” valahol boldogan él.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!