guru

-Egyetlen pillanat volta a világmindenség történelmében, amikor mindenki egyenlő volt. A feketeségben, az univerzum keletkezésekor, akkor volt az egész világ láthatatlan. Mert nem volt fény. Már csak én maradtam az egyetlen élő és hivatásos blocs, aki emlékszik arra a pillanatra.
-Dehát a születés előtti életünk is olyan-kukackodik bele szemtelenül Kússzagoni, a mindenlébenkanál kis ficsúr.
-Szokukrusz ettől a mondattól felébred réveteg történetmondásából, amit már ezerszer mondott el és még soha egyetlen hallgatója sem értette meg, és elhatározza, a mai nap másképp fog mesélni.
-Jelentkezzen az, aki emlékszik a születése előtti pillanatra- kacagja el magát.
Csönd. Már-már hallani, ahogy a fák és virágok gyökerei a földben kúsznak egyre lennebb és lennebb, víz után tapogatózva.
-Na, ugy-e? – visszhangzik a teremben- Én, én emlékszem! Én ott voltam akkor is, amikor még mind láthatatlanná tévő köpenybe burkolóztunk, és akkor is, mikor az az ember először adott látást az első kukacnak.
-Senki sem tudta, hogy mi történik, mégis mindenki ott volt. Csak akkor értettük meg, mikor minket is betettek a gépezetbe. Eszméletvesztésig pörgettek, és mikor felébredtünk, egy világ épült fel szemeink előtt. Addig csak a semmiben léteztünk, bár mi, bölcsek valahol sejtettük, hogy létezik egy világ. Hirtelen minden megjelent. Minden új lett, a világ tavasza volt ez. Ám más is történt. Lett egy én és egy te. Addig csak a mi volt, mi mind egyek voltunk, de a látással ez megszűnt. Hirtelen már nem az számított, hogy valakinek milyen kellemesen nyirkos a bőre és hogy milyen jó hozzásimulni, hanem hogy milyen színű. És hogy mennyire tökéletes. Régebb, amíg csak a tapintás volt, olyan jó volt felfedezni egymás testén az apró sebeket, karcolásokat, és érezni a másik rezdüléseit. Akkor nem voltak maszkok, mert nem is volt rájuk szükség. Senki nem akart elbújni. Hiszen egyedül voltunk minden egyes pillanatban a másikkal. Nem volt olcsó fecsegés, kiürült szavak és virágcsokrok. Helyette figyeltünk egymásra, mert nem lehetett figyelmetlennek lenni.
-Fény az előtt is volt, hogy láttuk volna, sötétség az előtt is, hogy megszülettünk volna.
-Kérdem én, szerintetek melyik jobb, teljes sötétségben, vagy fényben élni?
-Én nemtudom, de mindjárt hat óra és tudjátok, nézhetünk tévét, gyertek gyorsan- ujjong Kússzagoni a kukacbanda fele fordulva.
Mindenki zsibongva és hangoskodva elvonul, végre lehet nézni a tévét és nem kell hallgatni ezt a vén fószert. A kérdés marad tapintatlanul a légüres térben.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!