Füsti fecske

Peti és a cseresznye

Peti és Évi barátok voltak. Mindennap együtt jártak iskolába. Évi szöszi hajú, barna szemű,
gyengén látó kislány. Peti is hasonló őzike barna szemű, kicsit sötétebb hajú, melyben egy csík szőke tincs húzódott. Nagymamája azt mondta az a huncutság jele. Igaz, ami igaz, valóban huncut volt, de nagyon jó szívű. Évinek segített közlekedni az utcán és az iskolában is. Ezen a napon egyedül ment haza az iskolából, mert Évi, vizsgálatra ment a szemészetre.
Ugyanis szemműtét előtt állt.
Peti lassan ballagott és sóvárogva nézte az utcájukban lévő hatalmas cseresznyefát, amely a szomszéd Erzsike néni tulajdonába tartozott. Egyre pirosabbra érett rajta a gyümölcs. Szinte csalogatta Petit. Szívesen megkóstolta volna de, az anyukája arra tanította:
– Másnak a gyümölcsét nem szabad leszakítani!
Ezért hát ellenállt a csábításnak. Tovább lépkedett. Majd hátrafordult, visszalépdelt. Tétován megállt a fa alatt. Gyönyörűen sütött a Nap. Sugarai csillogtak a zamatos cseresznyeszemeken. Előző nap esett az eső, szép tisztára mosta a gyümölcsöket. Gondolkodott: – Mi tévő legyen? Másszon föl a fára?
Nem bírta tovább. Levetette táskáját. Aztán végig nézett magán. Megakadt a szeme a szép új nadrágján. Végig futott az agyán az a gondolat mi lesz ha?…… Majd a cseresznyére tapadtak a szemei. Összefutott a nyál a szájában. Azon nyomban fölpattant a fa alsó ágára. De fönn szebbeket látott. Így följebb kúszott. Végre elérte a lédús, mézédes, gyümölcsöket. Tömte a szájába. Egyszerre többet is! Ráfröccsent a leve a ruhájára, ezzel mit sem törődött. Folytatta tovább a lakmározást!
Egy idő után, amikor a pocakja kezdett megtelni, bűntudata támadt. Mi lesz, ha anyukája megtudja? Olyat tett, amit nem lett volna szabad! Biztosan szomorú lesz! Rövid eszme futtatása után, nem is esett jól a titokban szerzett csemege!
Ekkor Isteni szikra pattant ki az agyából: – Szedek anyának is!
De mibe rakjam? – morfondírozott.
Megvan! – Összekötöm az ingem alját. Ott keletkezik egy kisbatyuszerű. Azt telepakolom!
Visszatért a régi jókedve. „Lázasan” szedte a cseresznyét. Olykor bekapott egykét, szemet. Nem tudott ellenállni, pedig „Már csak a szeme kívánta!”
Egyre több gyűlt a batyuba. Mosolyogva, szorgalmasan, „dolgozott!” Ám egyszer megpillantotta Évit közeledni a Doki nevű kutyájával. Nagy segítség volt a kislány számára a közlekedésben. Okos, ügyes, jószág, szinte családtagként tartották számon. Peti kissé zavarba jött. De a huncutsága átsegítette ezen a helyzeten.
Ráköszönt Évire. – Szia! – Szia! – üdvözölte a kislány. – Mit csinálsz érdeklődött. Habár ez a kérdése fölöslegesnek tűnt. Mit is csinálhatna Peti, egy cseresznyefán, ami roskadásig van érett gyümölccsel.
Szedek anyukámnak cseresznyét! – válaszolta a rafinált kisfiú.
Anyukád tudja? – Tette fel újabb kérdését Évi. – Az igazság az…….. A kislány nem várta meg a körmön fontolt mondandójának a végét, közbe vágott. És Erzsike néni? – tudod szólni akartam neki de, – Szóval nem tudja egyik sem! – fejezte be a mondatát a kislány.
Akkor köszönöm nem kérek! Erre még Doki is vakkantott kettőt. Jelezvén: igaza van Évinek. Máris indultak tovább.
Peti elgondolkodott közben nézte a csalogató gyümölcsöket. Leült a faágára, belenézett a batyujába, kevésnek tartotta, folytatta a cseresznyeszedést. Teljesen belemerült a nagy „munkába”, s nem vette észre rálépett egy vékony faágra. Az meghajlott alatta. Amilyen hírtelen ugrott föl a fára, olyan gyorsan, nyílegyenesen a fa alatt lévő tócsa kellős közepébe pottyant! Néhány pillanatig feküdt a földön, nagyon megijedt. Arra eszmélt Doki szimatolja az arcát, miközben Ő óvatosan szorítja a kezével az ingére kötött csomót, ügyelve anyukája cseresznyéjére. Kis idő múlva felkászálódott. Ekkorra odaért Évi is. Megkérdezte, hogy érzi magát, fáj – e valamije. Nem fáj semmim! – győzte meg a barátját. Doki megnyalta a kezét. aztán elindultak a kislánnyal hazafelé.
Peti megállapította:
– Borzasztóan nézek ki! Szomorúan baktatott hazáig. Anyukája amint meglátta felkiáltott:
– Mit csináltál Petikém? – Mi történt?
– Tudod anya! – Cseresznyét szedtem! – Neked!
Büszkén mutatta meg az ingében lévő gyümölcsöket.
– Csak Nekem? – Nézett rá kérdően anyukája. Jó! – Nekem is! Válaszolt Peti bűnbánóan.
Honnan ha szabadna tudnom? – Faggatta tovább anyukája.
– Hát az Erzsi néni fájáról! – Kisfiam! – Hányszor megígérted már?
Anya! – Ne haragudj! – Ígérem, soha többet nem teszek ilyet!
– Remélem is! – Hagyta jóvá anyukája. Majd így folytatta tovább.
Petikém! – Dühös vagyok rád, azt azért becsülöm benned a becsületes, egyenes, utat választottad! Nem kerteltél össze – vissza. Vállaltad a tettedet!
- Most pedig így ahogy vagy, elmész Erzsi nénihez, és bocsánatot kérsz tőle!
– Ez a legkevesebb, amit megtehetsz!
Bánta már a kis fiú tiltott cseresznyekóstolást. Pedig anyukája hányszor kérte! Szégyellte magát. Eldöntötte megfogadja anyukája intő szavát.
Miután megfürdött és tiszta ruhát vett, átment Évikéhez, elmesélte anyukájának tett ígéretét. Úgy legyen! – Hagyta jóvá a kislány. Az ígéret örömére összecsapták a tenyerüket ezzel pecsételték meg a fogadalom hitelességét! Természetesen Doki is lepacsizott velük!
A délután hátralévő néhány órájában vidáman beszélgettek, nevetgéltek, mint az igazi jó barátok!

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!