Félszeműek királysága

Az ajtó
Történetünk főszereplője egy rózsaszín nyuszi, meleg, puha bundával, farkincájánál kis bolytokkal is lehetne, de nem ő lesz, hanem egy átlagos ház, átlagos ajtaja. Nem afféle metaforikus ajtó, vagy valami elvont fogalom. Nem-nem. Egy sima fa ajtó mindenféle különös és megkülönböztető jelzés nélküli ajtó, ami akármelyikünk otthonában megtalálható.
Fura módon, ez az ajtó mindig is többre vágyott annál, hogy ki és beengedje az embereket. Változatosságot szeretett volna az életébe, ezért sokat ábrándozott.
Egyik nap szóba elegyedett a lábtörlővel és elpanaszolta neki, hogy mennyire sivár az élete, hogy mindig csak nyitogatják és csukogatják. Ám a lábtörlő felvilágosította, hogy őt – mármint az ajtót – legalább nem tapossák meg, és nem törlik belé a sáros lábukat.
„Bár én is kapcsolatba kerülhetnék valamikor egy lábbal!” gondolta az ajtó.
Másnap arra figyelt fel, hogy a férj roppant mérges a feleségére, mert immáron harmadik napja káposztalevest főzött neki ebédre, holott már igazán tudhatná, hogy ki nem állhatja ezt az ételt. A vita egészen odáig fajult, hogy a nő sírva fakadt, kirohant a szobából, becsapta maga mögött az ajtót és a tűsarkúcipőjével nagyot belerúgott és elrohant.
Fura élmény volt ez az ajtó számára. Ilyet még sosem érzett. Nagyon fájt neki.
A férfi rövid ideig értetlenül állt, majd mikor észbe kapott a neje után rohant. Kinyitotta az ajtót, de óvatlan volt és a küszöbben megbotlott, s hasra esett a folyosón.
A lábtörlő nagyot sóhajtott mikor a férfi rajta hasalt, ám az ajtó azon tűnődött, hogy vajon mi érdekeset hozhat még a mai nap.
A hasra esett férfi feltápászkodott becsukta az ajtót és távozott. Nem vette észre, hogy a szobában maradt a perzsamacska, aki a fotelban szunyókált. Röviddel később felébredt, s szeretett volna kimenni az udvarra, ám az ajtó csukva volt. Türelmetlenül nyávogott és közben kaparta.
Ilyen csiklandozást se érzett az ajtó, s egyre inkább feldobódott, jó kedvre derült.
Nem tartott sokáig a nyávogás, mert a házaspárnak volt egy iskolás gyerekük, aki épp a házi feladatát fejezte be. Elpakolta könyveit, betette azokat a táskájába, tolltartóját is becipzározta, s elindult szabad utat engedni a macseknak.
Oda ért az ajtóhoz. Kinyitotta, s mikor belépett furcsa dolgot tapasztalt. A cica már nem volt az ajtónál, hanem csak egy erősen szúrós tócsa volt a helyén… Igen. A cica nem bírta már a várakozás, és könnyített magán, s lepisilte az ajtót… Végig szemlélte a gyerkőc a macska akcióját, megcsóválta a fejét, s így szólt: „Még jó, hogy nem a lábtörlőn végezte el a dolgát, mert akkor azt dobhatnánk ki a kukába”
Az ajtó végig gondolta a napját, lenézett a lábtörlőre, kihúzta magát, s így szólt:
„Lehet, hogy átlagos vagyok, de engem sose dobnak ki! Nagy hatalmam van. Hol utat adok, hol pedig elzárom azt! Ennél többre egy ajtó se vágyhat!”
Éjfél előtt már ismét mindenki otthon volt. A vita elmúlt, a piszok fel lett takarítva, s mindenki aludni tért. Mikor sötét volt, az ajtó is álomba merült, de előtte végig gondolta a napját, s elmosolyodott magában…

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!