Az idő több mint pénz

Időmonológ

Kissé belefáradtam a folyamatos munkába, az éjnappallá történő monotonitásba. Itt lenne már az ideje, hogy változtassak valamit az életemben. Kicsit belassulni, lejjebb venni a tempót, megfontoltabban működni. Nem egyszer előbukott már belőlem az a pillanat, amikor besokalltam, mégse tudtam kiadni magamból, mert nem lehetett. Így is, szinte állandóan csuklom, annyiszor emlegetnek, pedig én csak teszem a dolgom. Hogy kevés vagyok, néha meg lassú, de meg esik az is, hogy versenyeznek velem. Pedig én nem gyorsítok, adom a megszokott taktust és ugyanazon a fordulaton pörgök időtlen idők óta. Tehetetlen vagyok; lehetnének tisztelettudóbbak is velem, hiszen bárkinek lehetnék az örege.
Az életem nem volt egyszerű. Társ nélkül nem létezem, kapcsolatfüggő vagyok. Nem gondolom, hogy jó, vagy, hogy a hasznunkra válik, ha függünk valakitől, de nem tehetek mást. Emlékszem mikor megismerkedtem vele, pedig az nem most volt, így is, szinte a szemem előtt van a kép, mikor egymásra találtunk. Az elementáris erejű robbanás, olyan hatalmas volt, hogy megváltoztatott mindent, és kitágította az univerzumot. Társammal, a térrel ekkor kellett „házasságot” kötnöm, mert ha ő nincs, én sem létezem. De szerencsésnek tartom magam, hiszen a mai napig jól kijövünk, nincsenek veszekedések, nézeteltéréseink, talán azt válaszolnám, hogy kissé még lapos is az egész. Olyan egyhangú, megszokott.
Igen, jól esnek az elismerő szavak, meg hát, mégis a világegyetem alapvető tulajdonsága vagyok, vagy legalábbis szellemi megfigyeléseik, azaz érzékeléseik terméke. Éppen ezért, azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyomás, mely vállamat terheli, nem kicsi, a felelősségről ne is beszéljünk. Lehetőségem sincs arra, hogy meghátráljak, ez egyszer a büszkeségemből adódik, de, hogy eláruljak egy kulisszatitkot nem is tudok. Nem tudok visszafordulni, csak haladok a kitűzött csapáson, ahonnan nem térek le, nem állok meg, visszafordulni meg képtelenség. Nem egy családbarát munka, azért ezt belátják. De olyan rég óta űzöm a szakmát, hogy nem tudnék nélküle meglenni, ha nem csinálhatnám, belepusztulnék.
Magukat egyáltalán nem zavarja, hogy nincs nyugtuk miattam? Nincs magánéletük, magánszférájuk egyszerűen nulla. Néha rám tekintenek, konstatálnak, majd fejvesztve elkezdenek kapkodni vagy mélyet sóhajtanak gyötrelmesen, akinek a világ összes gondja lelkükben egyesül és testesítik meg önmaguk apokalipszisét. Persze meg esik az is, hogy imába kulcsolják kezüket, hogy ne múljon el a múlt vesztőiben a pillanat, de mire egyet pislognak már el is illant. Mint mondtam: Nem tudok visszafordulni. Elnézést kérek mindenkitől… Ha tanácsolhatnék önöknek valamit, mindig éljenek a jelennek, én úgy is felperzselem magam után az utat, azon többet senki nem tud visszasétálni. Nem tudnak kicselezni, beton hátvéd vagyok, aki nem dől be a cselszövésnek.
Igen, gondolkodtam, hogy felakasztom a szögre a cipőm. Nyugdíjazzanak, beülök a fotelba és nézem egy sörrel az esti meccset. Hiszen megérdemlem. Tudja mennyit güriztem? Dehogy, tudja. Ha meg megtenném összeborulna a rendszer. A maguk által kialakított kis világ összedőlne, kitörne a pánik, elszabadulnának az indulatok, hiszen nincs mihez alkalmazkodni. Nem lenne támpont. A lelkiismeretem nem engedi meg, ilyen szívem van.
Hogy, megnehezítem az életüket? Ne nevettessen, hiszen maguk nem tudnak engem beosztani. Kifolyok a kezükből; egy pillanatra azt hiszik szilárdan fogják a nyerget, szinte betörtek, aztán a következő minutumban elkezdek vágtázni, és egyazon pillanatban lepottyannak a hátamról. Ha, tudná hányan érezték már azt, hogy megidomítottak vagy lobotómizáltak, leszedáltak és érezték szájukban az uralkodás édes ízét. Erre csak legyintek. Ugyan kérem, nevetséges.
Nehéz velem versenyt tartani és alkalmazkodni ezt elismerem. Ráadásul miközben próbálnak lassítani, vagy tempót tartani, eközben a maguk ideje csak fogy. A kezemben van a sorsuk, és amikor ütött az óra, vége a versenynek. A kettőnk közötti harcban, így is-úgy is alul maradnak, remélem ezzel nem árultam el nagy újdonságot. Élvezzék ki, ami van belőlem, amit nyújtok önöknek, úgy talán elviselhetőbbé válik az egyoldalúság. Fogják fel, hogy ez egy ajándék, aminek pillanata egy örömforrás lehet, csak néha az érem másik felét is szemügyre kell venni.
Hogy más világokban, hogyan létezem? Ezt bíznám a kreativitásukra. Lehet, hogy túlmutatok a maguk három dimenzióján, és egy más dimenzióban fizikailag jelenek meg. Esetleg erőhatást tudok gyakorolni gravitáció segítségével a téridőn át.
Nézzék csak meg az órájuk mutatóit.
Egyáltalán létezem? Minden a maguk kreációin alapszik.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!