AIRÁM

Vizek…

Őszelő volt, a nyári szárazság után elkezdődtek az esőzések.
Minden reggel korán nagy sétát teszek a patak partján, jólesik a jó levegő és a csend, sétálni, gondolkodni az élet dolgain…
Eső után nagyon párás, de tiszta volt a levegő, így hát lassan bandukoltam…
Az utcákon nagy tócsákban állt a víz, kiértem a kispatak partjára, ott láttam egy vízelvezető kis mélyedést, majd többet is, amivel az esővizet a patakba terelték az ott lakók…
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy halkan beszélget valaki.
A nagy hajnali csendben fülelni kezdtem és a következő párbeszédet hallottam:
- De jó, hogy bejutottunk a patakba, tőlünk felduzzad a kispatak vize és sebes folyása még inkább gyorsabb lesz…
- Köszönöm Nektek – szólalt meg a patak – már nagyon régen áhítoztam eső után, és jó, hogy az emberek felismerték, hogy a sok eső okozta vízhozamot beletereljék a medrembe…
- Igen, mi is örülünk, hogy testvérekként folydogálunk együtt tovább…
A patak folytatta:
- Ti ismeritek a nagy tavakat, folyókat, tengereket?
- Nem, nem ismerjük – mondták a kis vízerecskék kórusban…
- Elmesélem Nektek – kezdte bölcs hangon a patak. Az úgy van, hogy a vizek csordogálnak, folynak, bennük élőlények, vízi növények keletkeznek és az esőzések miatt felduzzadnak. Csodálatos hely az az embereknek, akik az élelmezésükhöz halásznak, horgásznak bennük.
Itt elhallgatott, merengett, majd sóváran mesélt tovább, hogy Ő mennyire szeretne nagy folyó, vagy tenger lenni. Legalább egyszer megnézni közelebbről, hogy milyen is lehet az – mondta ábrándozva.
A kis vizek, amik még csak most egyesültek a patakkal csodálkozva hallgatták bölcs gondolatait, s azon elmélkedtek, hogy hogyan volna lehetséges a pataknak a kívánságát teljesíteni…
Majd hirtelen megkérdezték:
- Honnan tudsz Te ilyen sokat azokról a nagy folyókról, tengerekről?
- Hát tudjátok – mondta a kispatak – a kócsagok, gólyák szoktak róluk sokat mesélni, mikor visszajönnek…
Egyszer csak hirtelen leszállt a vízre egy gólya, majd egy másik és arról beszéltek, hogy lassan el kell indulniuk délre, melegebb éghajlatra, mert nálunk hamarosan jön a zord hideg tél.
- Ők a költöző madarak, – mondta magyarázólag a patak a kis erecskéknek.
- Tudjátok minden ősszel csapatokba verődve elköltöznek délre, és mikor tavaszodik visszajönnek, ilyenek a fecskék, gólyák, vadlibák és még sorolhatnám…
Tátott szájjal hallgatták a kis vízerecskék, akik már eggyé váltak szinte a patak vizével.
Hallgatták a madarak csacsogását és a patak is közbeszólt:
- Ej, ha egyszer veletek mehetnék, de jó is lenne, meglátnám azokat a csodákat, amikről mesélni szoktatok…
- Miért is ne? – kérdezte az egyik gólya, találjuk ki, hogyan vihetnénk magunkkal Téged is.
- Hogyan, hogyan? – azt hiszem sehogyan…egy patak nem tud a medréből kiszállni, mint Ti, kiknek szárnyai vannak, egy patak csak akkor tűnik el ha kiszárad, de erre még gondolni sem merek…
- Tudjátok mit? – kérdezte az egyik fecske – mi lenne, ha egy tömlőbe vennénk a vizedből, azt a csőrünkben felváltva vinnénk egészen messze délre, ahová tartunk, majd ott megmutatnánk mindent neki és tavasszal visszahoznánk, hogy elmesélje Neked, amit látott tapasztalt…
- Lehetséges volna? – kérdezte izgatottan a kispatak.
Leszállt egy pelikán és a csőre alatt lévő nagy lebernyegszerű tartályára mutatott:
- Mit szólnál hozzá kispatak, ha én vinnék a vizedből a nagy útra és megmutatnék neki mindent, hogy ha visszahozom elmesélje Neked, milyenek a nagy vizek?
Azzal megtöltötte a csőre alatti tartályát és nagyokat kortyolt, a patak vize máris lecsúszott a gigáján…
A többi költöző madár nagy kacagásban tört ki, szinte egyszerre mondták:
- Iszik, mint a gödény, rá igazán nem lehet bízni a patak vizét, mert nem, hogy világot nem látna, hanem azonnal meginná…ez nem jó megoldás – mondták kórusban.
- Persze, minden megoldható, csak akarat kérdése – válaszolta komolyan és magabiztosan a gólya.
- Egy tömlő, amiben az én vizem van, utazna sok-sok száz, vagy akár ezer kilométert a ti csőrötökben és visszahoznátok, majd beleengednétek ismét a vizembe, ő keveredne az itt maradott vízrészecskéimmel és mesélne… Hű, de jó volna – lelkendezett a kispatak, majd halkan megkérdezte:
- És megtennétek ezt nekem? – nagy áldozat vállalás volna tőletek, hiszen nehéz, fáradságos a repülés olyan messzire, és akkor még engem is cipelnétek?
- A barátság mindenre képessé teszi a barátokat, akkor mi miért ne segítenénk valóra váltani az álmodat, hiszen barátok vagyunk, vagy nem?
- Megtesszük, volt a határozott válasz, megtanácskozták a részleteket és a tömlőt jól bezárták, próbarepüléseket is végeztek, köröztek a patak felett, hogy megtalálják a legjobb megoldást.
Egyszer csak hirtelen hűvösre fordult az idő, és a tanácskozásnak vége lett, a madarak elindultak délre. Felváltva vitték csőrükben a kispatak vizét, hogy világot lásson, s ha majd itthon kitavaszodik visszahozzák, hogy mesélhessen a pataknak a sok élményről, amit átélt az utazás közben.

Kitavaszodott, rügyeztek a fák, bokrok, virágzott a rét, a kispatak boldogan csörgedezett a medrében, és már nagyon várta a madarakat. Amikor megpillantotta a fecskéket, vadlibákat, gólyákat, szép nagy köröket írtak le a levegőben. Ott köröztek a patak felett, elsőként őt akarták üdvözölni. A patak nagyon izgatott lett, alig várta, hogy hírt kapjon a tömlőben elvitt kis részecskéjéről, hogy sikerült-e a nagy kalandja, mit fog mesélni az utazásról…
Egy gólya leszállt a patak partjára és csőrében ott volt a tömlő.
- Üdvözöllek kispatak barátom, hát megjártuk a nagyvilágot, visszahoztam a tömlőben a vizedet, ő aztán annyit fog neked mesélni, hogy csak győzzed hallgatni. Csodálatos kalandokban volt részünk, apránként megtudod, milyen lenne, ha itt hagynád a medredet és egyesülnél valamelyik nagy folyóval… No isten áldjon én megyek, mert vár a családom, te is örvendezzél a tömlőben lévő vizecskédnek, beszélgessetek kedvetekre…
Azzal letette a tömlőt, csőrével kibontotta és beleöntötte a kispatakba a világot látott vizét.
Kispatak mindent tudni szeretett volna, hosszas napokig tartó élménybeszámoló következett, míg végül úgy értékelte, hogy jobb neki itt folydogálni önálló kispatakként, mert sok nehézségről és sérelemről is beszámolt az ő vízrészecskéje.
Nagyot sóhajtott és azt mondta:
- Mindenki éljen ott, ahová született, ez a legjobb, amit tehetünk, s boldog vagyok, hogy ennyi barátom van, igyatok kedveseim kedvetekre a vizemből…- mondta, elégedett és boldog volt…

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!