A cipő

Az új pár cipő

Az elején kezdem. Én egy apró székely faluban születtem, mint kisborjú, anyám és természetesen gazdám nagy örömére. A faluban van a házunk, mely a hegy oldalán terül el. Igencsak rendezett, szép kis udvara, és sok állat részére is kényelmes, tiszta istállója van.
Ebben az istállóban reggeltől estig halk zene szól. Különleges az egész. Régi nagy terv volt, hogy legyen egy kisborjú végre, de eddig sajnos nem született. Végül a szeretett gazdámék mesterséges megtermékenyítést voltak kénytelenek alkalmazni. Be kell vallanom, nagyon nehezen jöttem erre a világra. Tulajdonképpen gazdám, és a fia nem boldogult a szüléssel, így hát gyorsan állatorvosi segítséget hívtak. Születésem után néhány perc múlva imbolyogva, de végül is lábra tudtam állni.
Pár hónapig nagyon finom anyatejen éltem, ez azonban nemsokára kezdett elapadni, ezért lassacskán abrakon, és szálas takarmányon voltam kénytelen tovább nevelkedni. Ez számomra igen nagy csalódás volt, mivel őszintén szólva, sokkal könnyebb volt anyám tejét szopni, mint ezt a szálas takarmányt rágcsálni. De nem volt mit tennem meg kellett szoknom az új helyzetet. Egy darabig azért este vacsorakor még egy kicsit az anyámhoz engedtek. Nagyon jó érzés volt.
Szépen, lassan cseperedtem, és mivel kellett a hely az istállóban másoknak is, így gazdám elvitt a heti nagyvásárba, azzal a céllal, hogy megpróbáljon eladni. Ez az első alkalommal nem sikerült, így vissza kellett vinni a faluba. Megmondom őszintén nem bánom, hogy így alakult.
Sajnos azonban hó végén volt a havi vásár, így engem már korán reggel kihajtottak oda.
Alig hogy megérkeztünk, jött a helybeli hentes úr,és én nagyon megtetszettem neki. Nagyon megijedtem, és bíztam benne, hogy nem vásárol meg. Végül a közösen kialkudott árért meg is vett, nem titkolt szándékkal. Hamarosan ugyanis a lánya lakodalma lesz, ahol finom rántott borjúszeletet, és borjúpaprikást szeretnének felszolgálni. Azt hiszem mindkettőhöz elengedhetetlen hozzávaló leszek.
Új gazdám is mindent megadott nekem, hogy jól, és hamar megerősödjek, és vágásra érett legyek.
Egyik nap hajnalban ismeretlen hangzavarra ébredtem. Az udvarban idegen férfiak gyülekeztek. Pálinkás poharak koccintása után már gondoltam, hogy érdekes dolog van készülőben. Jöttek az istálló felé, egyre inkább hozzám közelítve, majd hirtelen egy kábító fegyverrel elkábítottak. Hát sajnos többre már nem emlékszem.
Arra ocsúdtam fel, hogy lenyúzott bőrként egy diófa vastag ágára vagyok kiterítve, és egy kicsit be is vagyok sózva. Erre ugye azért volt szükség, hogy ne romoljon el az a különösen jó minőségem,mielőtt elszállítanak, természetesen további felhasználás céljából. Azt gondolom sokan tudják, hogy a lenyúzott bőr hamar megromlik,vagy csak egyszerűen kiszárad, és akkor már nem lehet feldolgozni.
Hamarosan jött a környékbeli bőrfelvásárló, aki elszállított, az üzembe, ahol különböző bőröket dolgoznak fel, mégpedig abból a célból, hogy használati tárgyakat tudjanak gyártani. Természetesen jó minőségűeket, és tartósakat.
A marha, és a borjúbőrt egészben hagyják, hogy a feldolgozók könnyebben tudják felhasználni. A kikészítés során különböző vegyi, és mechanikai műveleteket alkalmaznak. Ehhez az eljáráshoz növényi alapú úgynevezett cserző anyagokra van szükség. A gyárban tímár szakmunkások dolgoznak, azok a fajták, akik igazán értik a feladataikat. Ők azok a klasszikus szakemberek, akik a régi időben voltak inasok, és lettek szakmájuk magas fokú művelői. Őket a még régebbi mesteremberek jól megtanították a szakma szeretetére, a szép, és jó munkára.
Végül én is egy ilyen szakember kezébe kerültem. Különösen büszke érzés ám az ilyen! Ő jól bánt velem, nem panaszkodhatom , igazán jól kikészített, nehogy szégyent valljon a továbbiakban.
Ezután eljutottam egy cipész kisiparos emberhez. Mondta is egyből, hogy ebből a szép, és jó anyagból készítek többek között egy csodálatos női lábbelit. Neki is látott, pár nap múlva elkészültem, egy csinos harmincnyolcas, női cipő formájára. Szép barna lettem, elől kerekített orrú itt-ott zsugorított felsőrésszel, és pár centi magas sarokkal. A cipész úr úgy gondolta, hogy ezt fiatal, és idősebb hölgy is teljes nyugalommal felveheti. A mester úr még pár napig a műhelyében tartott, és gyönyörködött bennem, a szép cipőben. Biztos arra gondolt vajon ki fogja ezt használni, örülni fog-e neki, és vajon milyen eseményekre veszi fel majd ezt a csodálatos cipellőt. Kérdezte magától vajon gondol-e rám a leendő tulajdonos, rám a készítőre, vagy csak egyszerűen felveszi és kész.
Ezekkel a gondolatokkal elindult a helyi cipő kereskedőhöz. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felajánljon neki megvásárlásra. Az üzlet vezetője csak bizományba vett át,mert nem gondolta, hogy hamar el fog tudni adni. Hosszas huzavona után végül a cipész így is beleegyezett az üzletbe. Felkerültem a polcra, igaz dobozostól. Furcsa hely volt, minden nap átrendezték a polcon levő árut, és így hol feljebb, hol lejjebb kerültem, a többi cipővel együtt.
Pár napig senki sem nézett rám. Egyszer csak jött egy néni. Kérdezte az eladó hölgyet milyen cipő van, ami esetleg neki jó lenne. Nem kell nagyon drága, de ne legyen az a tömegcikk. Az eladó megmutatta a kínálatot. Először az olcsóbbakat majd haladtak felfelé az árak. Egyszer csak hozzám is eljutottak. A néni mondta, hogy valami ilyesmire gondoltam, de igaz nem ilyen drágára. Fel is próbált, azt hiszem fura érzés volt mindkettőnknek. Igyekeztem a legjobb formámat mutatni, simultam a lábára, idomultam lábujjaihoz, engedtem ahol kellett. Szinte kínálgattam magam. A néni mindkét lábára felpróbált, járkált bennem a leterített szőnyegen, egyre-másra dicsérte. Próbált alkudni az áramból, de nem kapott kedvezményt, semmit. Ennek azért örülök, mert mégiscsak rólam van szó. Közben azért bonyolódott a dolog. Megszámolta mennyi valutája van, mert mint kiderült, hát ő bizony külföldről jött. Nem volt annyi pénze beváltva. Már arra gondoltam megint itt maradok, végleg, napról- napra csak pakolgatva leszek, ismét. Erre a nő azt mondta, hogy elmegy még egy kis pénzt beváltani és megvásárol engem. Legyenek szívesek egy-két órára félretenni. Fura érzés volt, visszakerültem a dobozba, de nem a polcra raktak, hanem be a pult alá. Vajon innen már mindenkit megvesznek?
A nő betartotta a szavát, hamarosan visszajött az üzletbe, engem megmutattak neki még egyszer, majd becsomagoltak a dobozba, rendesen, szépen, mint ahogy először voltam. A hölgy kifizetett, kapott egy ajándék szatyrot is, és kiléptünk az üzletből. Mert most már mi voltunk, ő meg én. Furcsa érzés volt. Most akkor már sose látom a boltot?
Hát mi gyorsan beültünk a gépkocsiba, és elindultunk a határ felé. Ott kérdezték nincs-e valami elvámolni való. Mivel nem volt, percek alatt átjutottunk, és már egyből Gyulára érkeztünk. Új gazdám, akit nevezzünk mondjuk Erzsikének megint felpróbált. Szemmel láthatóan meg volt velem elégedve örült, hogy megvásárolt. Ott voltam a szobában, pár napig a nyitott fedelű dobozban. Érdekes napok voltak ezek. Egyik nap délután telefonbeszélgetésre lettem figyelmes. Mint megtudtam Erzsike a legfiatalabb öccsétől, Zolitól, aki ugye 61 éves kérdi, elviszel-e kirándulni minket augusztus 21-én. Válasz az volt, hogy igen. Azután jöttek a következő telefonok sorban: Lacinak aki 62 éves, Gabinak aki69 éves, Ferinek 72 évesnek, és Pistának a 66 évesnek, akik mint megtudtam mind Erzsike testvérei, azaz a fiúk, mondta, hogy készüljetek, megyünk Szegedre a hetedik testvérünkhöz-Attilához, aki 71 éves látogatóba. Szegedre is telefonált a szervező: készülj, mert megyünk, hozzád mi, a testvéreid. Semmi dolgod, csak vegyél sok pénz magadhoz, mert tovább utazunk mi heten, a testvérek, a Duna menti városba Bajára.
Eljött a várva várt nap. Reggel korán megérkezett házunk elé az autó, melyben már ketten ültek. Mi is beszálltunk. Erzsike, és én a lábán. Merthogy véget érni látszott a nyitott fedelű dobozban pihenés korszak. Szóval folytattuk az utunkat, még három helyre gyorsan elgurultunk. Mindenkit megismertem, szépen sorban. A legidősebb testvér, Feri, aki ugye már 72 éves, a garázsában terített asztallal várt. Finom pálinkák sorakoztak az asztalon. Akinek szabad az ihatott. Amikor teljes volt a létszám, elindultunk végre Szegedre. Sajnos én a tájból nem sokat láttam, furcsák ezek az autók, hogy csak fent van ablakuk, a lábmagasságban pedig semmi. Az úton előkerültek a szendvicsek, sütemények, pogácsák az itókák valamint a kártya is. Orosházán megálltunk egy kávéra, mivel lángost nem kaptunk leltár miatt. Szegedre érve libasorban, névsor szerint bevonult a csapat Attilához. Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét mindnyájan megvagyunk és együtt. A hét testvér, meg én a cipő. Csoda az egész. Lehet, hogy fentről látják a gyerekeket a szüleik.
Egy kis eszem-iszom, és mellékhelyiség látogatás után elindultunk Bajára, majd onnan Hercegszántóra. Ez volt a célállomás. Laci, gazdám 62 éves testvére 40 éve itt kezdte a pályafutását. Az egyik erdő szélénél megálltunk, mivel a vesénk igencsak dolgozott. Először a fiúk szálltak ki az autóból, dolguk végezte után mi is, tehát Erzsike, és én is. Mondjuk fura lett volna ha csak ő száll ki, én nem, de talán fordítva még furább lett volna. Elindulás után nem sokkal irtózatos szagot éreztünk a levegőben. Mi lehet ez, találgatták. Valaki biztos belelépett egy bizonyos dologba,de ki lehet az. A gépkocsivezető hamarosan megállt, és közölte ő ilyen bűzben nem tud vezetni. Mindenki forgolódott és tiltakozott, én nem léptem semmibe. Nem volt mit tenni egyenként kiszálltunk a kocsiból. Eleinte semmi változás, majd amikor én, mint új cipő levittem gazdámat nagy ovációval fogadták a fiúk, mi vagyunk a bűnösök.
Erzsike sehogy sem tudott engem megtisztítani mivel gyengén lát, és nem akart nagyobb bajt csinálni, mint ami van, tehát segítséget kért.
Na, ez nem volt könnyű eset, mivel a fiúk sokkal finnyásabbak, mint a lányok. Ez tény bárki bármit mond. Nagy nehezen Laci, aki ugye 62 éves megivott egy bátorító feles pálinkát, és elrendezett engem. Nincs mit tagadnom, így sokkal jobban éreztem magam. Újjászülettem!
Jó hangulatban utaztunk tovább. A hét testvér, és én. Laci szeretett volna egy virágüzletnél megállni. Vinni akart virágot az egykori házinénijének, de sehol sem volt nyitva üzlet, de igazándiból az is lehet,hogy csak gyorsan mentünk, és nem vettük észre. Vagyis vették, mert ugye mint már mondtam, lent, a lábnál nincs ablak, tehát nekem esélyem se volt. Egyszer, amikor utaztunk már vagy tíz kilométert az országúton, hallom hogy sehol egy fa, sehol egy ház. A Zoli, a 61 éves, a sofőr azt mondja: ne zaklassatok tovább a virágüzlettel, itt van és megállt egy hatalmas mező szélén. Kiszálltunk, hát gyönyörű volt, még egy cipőnek is. Mezei virágok sokasága virított a, mindenhol, amíg a szem ellát. Csodálatos virágcsokrot készítettünk, mindenki más-más virágot szedett, összeraktuk és kész. Folytattuk utunkat.
Az utolsó elágazásnál olyan hangzavar volt, hogy nem lehetett egymás szavát hallani.
Egy pillanatra Zoli, a 61 éves, aki vezette az autót nem vette észre a táblát, és más irányba mentünk el.
Jó pár kilométer után észre is vettük, visszafordultunk, de innen lett egy szabály, mindenkinek csendben kellett maradnia. Lassan megérkeztünk úti célunk helyszínére. Megálltunk a főtéren, leparkoltunk, és elindultunk az egykori albérlet felé. Ők heten, és persze én, frissen tisztított cipő. Azt mondták az utca szinte változatlan volt,a főtér éppen olyan, mint régen. A kis ház, amelyben a Laci lakott le lett bontva,és új van építve helyette. Hát a világ már csak ilyen. Sok minden ami régen volt, az most már átalakult, és teljesen másként folytatja. Végül a virágot a ház előtt levő INRI szoborhoz tettük le.
Visszamentünk a főtérre, bementünk a vendéglőbe ittunk ki mit akart. Készítettünk fényképeket, egyik másikon én is látszódok, és lassan visszafelé indultunk.
Délutánra Bajára érkeztünk, kerestünk egy híres vendéglőt. Ott bementünk a belső helyiségbe, ahol egy asztalhoz tudtunk kényelmesen elhelyezkedni. Mindenki leült, majd rendeltünk italt és hozzá ebédet. Erzsikével kimentünk a mellékhelyiségbe és ott szép, hosszú ruhát vett fel magára. Bevallom, ez sokkal jobban illet hozzám, az új cipőhöz. Mindegyik fiú büszke volt a lánytestvérére.
A finom ebéd elfogyasztása után megkértük a pincérhölgyet készítsen rólunk egy pár felvételt. Amikor elmondtuk neki mi heten vagyunk testvérek hat fiú és egy lány nagyon csodálkozott rajta. Nem sűrűn van ilyen család náluk vendégségben
Estefelé megérkeztünk Szegedre ahol Attilától, aki ugye 71 éves elbúcsúztunk. Egy kis Szegedi körutazással visszafelé indultunk. Este kilenc óra után érkeztünk haza, szépen sorban hazavitt minket Zoli, aki 61 éves, és végül ő is hazatért. Örülünk, hogy szerencsésen megérkeztünk. Ezután sűrűbben fogunk találkozni.
Büszke vagyok magamra, hogy én az új cipő, nem okoztam csalódást és hogy jó szolgálatot teljesítettem a gazdámnak. Azt hiszem igazán megérte megszületni.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!