A tó

Rita lassan ereszkedett a vízbe.
– Egyenesen előtted vagyok.
Martin már a bent volt, de egy felhő eltakarta a holdat. Martin a vízre csapott, a víz kivitte a hangot, Rita erre óvatosan lépett kettőt előre.
A tavat nyolc éve mesterségesen hozták létre, és a mezőn, amit elfoglalt, régen fák álltak. Kivágták őket, de a tuskókkal nem törődtek. Ülepítő tónak szánták, azt akarták, hogy a Kora itt rakja le az iszapot, hogy a nagy tóba már csak tiszta víz jusson át. A másik tó hatalmas volt, erdő vette körül, ezzel a kis tóval, amiben Rita és Martin fürdött, nem törődtek. Ez tele volt akadékokkal, az alja iszapos volt, és néha váratlanul mélyült.
Három napja jártak ki éjszaka fürdeni. Akkor érkeztek a tóparti házhoz, onnan csak az úton kellett átsétálniuk, hogy a vízbe ereszkedhessenek. Mindig sötétben jöttek. Rita nem akarta, hogy lássák őket, bár senki nem járt arra, a horgászok a másik tó mellett próbálkoztak, és mióta a Natura 2000 oltalom alá vette a tó másik oldalát egy ritka pókfaj miatt, a kis tavat körbenőtte a nád, a nád mögött sűrű bokrok nőttek, ezek meg olyan tüskések voltak, hogy senkinek nem volt kedve lemenni a partjára.
Rita még egyet lépett, a kezét előrenyújtotta, hogy Martin megfoghassa, aztán Martin mellett lassan a vízbe merült. A víz hűvösen ölelte körbe. Rita szerette az olajos érzést, legszívesebben naponta ötször jött volna, csak hogy érezhesse.
– Nem látszik a hold.
– Sosem látszik.
Martin magához húzta Ritát, Rita átölelte, és mindketten az ég felé fordították a fejüket.
– Ott kellene lennie. – Martin akarta a holdat. Minden nap elmondta Ritának, hogy ezüsthidat akar, de minden este felhős volt az ég.

Rita egy éve találkozott Martinnal, ő szállította a süteményeket a céges rendezvényére, és nagy botrány lett, mert a cég kikötötte, hogy csak szigorúan diómentes süteményeket kér, de valahol félrecsúszott az információ, és öt süteményből három diós lett. Martin simította el az ügyet.

Kimentek a partra, Martin meggyújtotta a tüzet, Rita meg a nyugágyban várta, hogy felcsapjanak a lángok, és imbolygó árnyékok tegyék misztikussá az estét. Csendes volt a környék. A legközelebbi háztól egy kis erdő választotta el őket, a falu több kilométerre volt; úgy érezték, mintha egyedül lennének a világban.
Martin lefeküdt az ágyára. Rita felállt, hogy az ölébe üljön, a nyugágy reccsent egyet, mintha panaszkodna a súly miatt, a tűz közben egyre magasabbra csapott, és a fénye megvilágította ház oldalát. Martin dalmatája az ajtó előtt felemelte a fejét, de nem látott rá okot, hogy megmozduljon.
Öt napra jöttek. Így tudták csak összeegyeztetni a szabadságukat. Rita maradt volna még, öt nap alatt épp hogy belakták a házat, gondolta, és már mehetnek haza.
A ház Martin egyik barátjáé volt, kicsi volt, nem az aranyosan kicsi, de a konyha jól felszerelt, és Martin délutánonként húst sütött Ritának. A szieszta után rakta meg a tüzet, és amikor leégett, újra hozott fát, hogy este csak meg kellejen gyújtania.
A tó alig látszott az udvarból, pedig közel volt, de nagy fák nőttek a partján, csak néhány csillanás mutatta, hogy víz van ott – meg szúnyogok.
A szúnyogok napnyugta előtt egy órával kezdtek rajzani, órát lehetett volna hozzájuk igazítani, és olyan hangosak voltak, mint egy nagy teljesítményű dieselmotor. Egy szúnyogot sem láttak, mióta megérkeztek, de ott kellett lenniük, nagy fekete felhőként, legalábbis úgy képzelték, mert egyik este elmentek, hogy megnézzék, hol repkednek, de nem találták meg őket.
A hang napnyugta után két órával szűnt meg, mintha csak egyszerre aludtak volna el.
Rita Martinhoz simult, nem beszélt, csak nézte a parázs felett remegő levegőt, és a nyakláncával játszott.

Másnap délután felhívták Martint. Egy nappal előbb kell visszamenniük. Munka.
Aznap este is fürödtek, kézen fogva sétáltak be a vízbe, az ég tiszta volt, és a hold fénye visszatükröződött a tavon – talán egy jó estét akart nekik.
Martin átölelte Ritát, úgy hallgatták az éjszaka neszeit. Néha egy hal kiugrott a vízből, hogy hangos csobbanással essen vissza, madarat nem láttak, pedig nappal volt forgalom a vízen, egy kócsagpár és néhány vadkacsa is ott tanyázott. Talán az éjszakát a nádasban töltötték, mert sötétedéskor eltűntek, és csak reggel jelentek meg újra.

Reggel korán indultak. Martin keze Rita combján pihent, ahogy áthajtottak a gáton. Rita visszanézett a nádas fellett, és azt gondolta, hogy ide vissza kell jönniük, ha már megtalálták ezt a kis házat.
És ha már ő megtalálta Martint.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!