abracadabra

Betűk tükre
A betűk is csak olyanok, mint az emberek: szeretnek hivalkodni, fontoskodni. Na meg aztán megelégelték, hogy az emberek csak úgy dobálóznak a szavakkal, egyeseket agyonkoptatják, legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a kifejezéseket árnyalják, vagy éppen helyesen hangoztassák. Nem gondolnak arra, hogy a szavak hangokból épülnek fel, s minden egyes hangnak külön alakja, mondhatnám jelleme, önérzete van.
Ezért határozták el a betűk, hogy vetélkedőt szerveznek „Betűk tükre”címen, így hívják fel magukra az emberek figyelmét. Helyszínül az Akadémia nagytermét választották, a zsűribe nyelvészeket és zenészeket hívtak meg.
A szabályzat szerint minden betűnek be kellett mutatkoznia, sorolva az érdemeit, fontosságát. Ellenérveket is megfogalmazhattak, versenytársaikkal szemben, természetesen, a jó ízlés határain belől. Mindezt úgy, hogy majd nyugodt lelkiismerettel nézhessenek a tükörbe.

A résztvevők között az A-Á, E, L, GY, ZS, K, H betűk szerepeltek.
A zsűri elnöke szólította az első versenyzőt, a melyre az A-Á páros jelentkezett, és nyomban indokolták is, hogy miért együtt vállalkoznak a megmérettetésre.
-Tisztelt Közönség! Mi annyira hasonlítunk egymásra, hogy külön- külön nem sok újat tudnánk mondani magunkról, és hát a lehetőséget egyikünk se akarta elszalasztani. Először is az alakunkról- kezdte az A,- ami szabályos tojásdad, maga a teljesség, a tökély. Már a csecsemő a mi alakunkat formázza ajkaival a legelső szavak kiejtésekor: anya, apa. Az ABC-ben is az első két helyen szerepelünk, ami kétségtelenül bizonyítja fontosságunkat, fűzte hozzá az Á.
-Ha Önök, állításuk szerint, alig különböznek egymástól, akkor a következő szószerkezetek jelentése ugyanaz? „a maga számára” és „a maga szamara”. Nos? Ezt a kérdést az irigység csalta ki az I-ből, mivel titokban ő is szeretett volna kisé teltebb alakot. S azzal sem dicsekednek, hogy a hangzásuk milyen sötét, egyenesen nyomasztó. Hah!
-Mit piszkálódik itt ez a pipaszár? Nyújtózott sértődötten az Á.
Az elnök önmérsékletre szólított, és megadta a szót az I-nek.
-Kérem tisztelettel, az elhangzott gúnyos megjegyzés ellenére, én igenis büszke vagyok az alakomra, az egyenes tartásomra. Én nyílt jellemű vagyok, ezért minden ajtó megnyílik előttem, a szívek is megnyílnak, benne vagyok a virágnyílásban is. Ha nem lennék, megszűnne maga az írás.
Elégedett morajlás hallatszott a teremből.
Most az L következett. Úgy lejtett végig a pódiumon, mint egy igazi balerina. Valósággal lebegett, libbent, illant. Minden mozdulata csupa kecs’, csupa dallam. Tagadhatatlan, hogy egyik legmuzikálisabb hangunk, jegyezte meg valaki a bizottságból. A költők is szívesen eljátszadoznak vele. Az alakja is bájos, nyúlánk.
Az E fontossága tudatában magabiztosan lépett színre ezután. Azzal kezdte, hogy a statisztikákból mindenki tudja, hogy a magyar szavakban ő fordul elő a leggyakrabban, ennél fogva ő a legfontosabb betű. Ha nem lenne, nem volna levegő, ember, sőt maga az élet sem.
-Á, egyenesen világkatasztrófa lenne, hangzott egy epés megjegyzés a versenyzők irányából. Sőt, éhes egér sem lenne, amelyre-annyira hasonlít a farkincájával, és nem hangzana a nyelvünk kecskemekegésnek.
Az elnök már-már türelmét vesztve mondta: -Nem szeretném, hogy a betűk vetélkedője a betűk háborújává fajuljon. Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat!
A GY-t szólították, akiről már a fellépésnél látszott, hogy roppant kényes az alakjára. Pördült is párat a tükör előtt, mielőtt megszólalt volna.
-Úgy vélem, elég, ha csak olyan szavakat sorolok. mint gyöngy, gyönyörű, gyermek, gyémánt, amelyekben minden szépség és minden érték benne van, és amelyekben a jelenlétem szükségszerű. Az alakomról nem is szólva, amely a gyöngyvirág, a gyöngyszem hasonmása. A nyelvész urak helyeslően bólogattak, és kérték a ZS hangot. Ahogy megszólalt,egyből megtelt a terem zsongással A vájt fülű zenészek átadták magukat a pillanat varázsának. A ZS csak zsongott, zsolozsmázott, zsibongott. A közönség már biztosra vette, hogy a ZS vagy a GY viszi el a pálmát, amikor a K idegesen közbeköhögött.
-Kérem, kérem, kezdte az: valóban szép lenne a világ, ha minden csupa gyönyör, gyöngédség, zsongás lenne, de keményen ki kell állnunk magunkért, kereken ki kell mondanunk az igazságot. Szavai valósággal hasították a levegőt.
Nézzük csak az előttem szólalókat! A GY hang olyan szavakban is előfordul, mint a gyalázat, gyűlölet, a ZS pedig a zsarolás, zsába, zsebtolvaj. Gondolom, ezekből a szavakból szívesen kihátrálnának. Másik megjegyzésem az előző két versenyzővel kapcsolatban az, hogy önmagukban korántsem lennének ennyire hangzatosak. A GY-nek, ha nem lenne mankója az Y, amely meglágyítja, úgy görögne, mint az elgurított golyó. A ZS se zsongana, ha nem lenne támasza az S, csak zúgna, mint a légy, ami elég idegesítő. Egyszóval, ketten érnek egyet.
-Ha, ha, ha, nevetett fel a H. Nem lehet komolyan elviselni ezt a sok öntömjénezést, dicsekvést, pózolást, gúnyolódást. Rajtam kívül valamennyi hang ejtésekor az emberek grimaszolnak, nyelvüket nyújtogatják, míg én csak kisurranok a résen a levegővel, és máris ott vagyok, ahol egy kis vidámságra, nevetésre van szükség. Mert humor nélkül nem ér semmit az élet.
Ezzel a megállapítással a Bíráló Bizottság tagjai is tökéletesen egyet értettek, és egyhangúan a H-nak ítélték az első díjat. Az elnök megköszönte a részvételt és hangsúlyozta, hogy minden betű egyformán fontos, mindegyik pótolhatatlan, de a H bemutatkozása volt a legleleményesebb.
Végül felszólította a versenyzőket, hogy sorakozzanak fel a tükör előtt, nézzenek szembe tükörmásukkal és ki-ki ítélje meg aszerint a saját szereplését

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!