agota

Az emberfaragó

Csinyadár vállát földig húzta a táska ahogy az utcán kullogott .Lyukas orrú cipőjével hanyagul rúgta a meleg port. Csatakos fejét lehorgasztva állt meg házuk előtt. Tétován lenyomta kilincset. Tudta már mi következik.
-Jáj a nyavajás!A mindenit neki fijam!-süvített forgó szélként nagyanyja hangja a kisfiú felé. Elkapta Csinyada kibontott ingnyakát és a féldereng fénynél ülő anyja elé taszajtotta. Szőke, kontyba gyúrt asszonyság fejét a varrásról nem emelve nagyot sóhajtott:
-Üzent e a tanító úr?
Csinyada megvonta vállát. Nagyanyja nógatás képen rárivallt:
-Mán megen ? Nézd meg jányom a cipője! Most csináltattuk ! Egyé no!
Nagyszelet, sárgánlekváros kenyeret tett az asztalra. Csinyadár lehuppant a rozoga székre. Kis termete ellenére,-hiszen tíz évesen nem is lehet túl nagy az ember fia,így magyarázta neki a suszter a szemközti utcában, -annyit evett mint egy jól megemberesedett felnőtt. Száját pockosra tömve anyjához dobta a szavakat:
-Képet kellett rajzolni a családról és én..nem tud..
-Apád ? Elment. Tudhatnád, hisz mondtuk már nem egyszer. –válaszolta anyja szelíden.
-Vígy egy szeletet a koldusnak is!- Nagyanyja szigorún kapta a székről és a kezébe nyomott egy cipócskaszélt.
-Én akkor is akarom! Nem ismerem? Hasonlított..vagy én rá..és mikor ment és hova?-Csinyadár szipogva dobbantott lábával, mire a szakadt cipő meggondolva magát repült, elhagyva a kisfiút és egyenesen a kondérban landolt amiben nagyanyja a káposztát főzte. Nem várta meg a választ.
-A gazembere itt van e! Embert faragok én belőled te!- sivított a kisfiú füle mellett az öregasszony fenyítése-s már kapta is a görbe fakanalat, de a fiú a marokra szorított kenyerével az alacsony ablakon kiszökkent.
A ház melletti padocskán kuporgó félszemű koldus felé nyargalt, aki minden nap ugyanitt ült, valami fadarabokat farigcsálva, amit azután a szombati piacon pár fityingért árult.. Rá se nézve hajította felé a nyomorgatott csücsköt.
Konokul járta az utcákat Csinyodár és szemével egyre csak kutatott. Hiszen ha nem árulják el neki hol az apja,majd ő megtalálja!
-Lehet, hogy barna szemű mint én. És persze barna hajú is..mint én.De göndör?. Neki is szeplős az arca? Na és a füle?Ami miatt csúfolja az a dagadt fiú a hatodikból..apának is lapátszerű? Biztos jól elverné a Daduma Gyuszit nem engedné , hogy megruházzon. És a számtanban is segítene..még szép..megjavítanánk a táskám szíját is…csak tudnám hol lehet? Hallottam mikor a varga a kofával suttogott anyámnak, hogy ajjj szegény Anti …meg valami nagy hadakozás idejéről is diskuráltak ahova minden férfi hivatalos volt…de akkor most hol van? Miért nem jött vissza hozzám? Igen biztosan olyan jól mászik fára mint én..és .vékonynak is kell lenni mert ugyebár én is …vagy mégse?
Csinyadár egész nap a várost rótta. Szemügyre vett minden férfit. A vasutast, a pincért az étteremből ahonnan ki is dobták, a hentest, de az túl nagydarabnak bizonyult. Aztán a lókupecnek bámult az arcába amiért jókora pofon volt a fizetség.
-Bárki lehet…-vélte , de lassan besötétedett és az utcákat elnyelte a szürke homály. . Feltámadt a szél mire a patakpartra ért. Leroskadt a fövenyre. Megakarta mosni maszatos pofiját ezért a víz fölé hajolt. Belenézett a víztükörbe. Fölötte a meghajlított fűzfaágak hosszú kóchajat formáltak a fiúnak. Döbbenten nézett a hullámokba.
-Apa?-kérdezte csak úgy saját magától az öregnek látszó képmásától.
-Fiam.-Érces hang szólította, s a dermedt gyermektest vállát a koldus csontos keze érintette. Csinyadár felpattant és a férfi ép szemébe nézett.
-Barna….és göndör, és..lapát-Nyögte boldogan.
A férfi egy fabábút csúsztatott a gyerekujjak közé. Csinyadár elkapta a koldusgúnya ruhaujját és maga után vontatta egészen házáig..Anyja már az ajtóban várta.
-Nézd!Megtaláltam!- s a fababát anyja kezébe fektette. Pontos mása volt a fiúnak..-Embert faragott….ő az én…
-Embert fiam…belőled!-zokogtak.
A nagyanyó arca elsápadt. Tudta. Mindig is tudta.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!