Anna Péternek

Anna három szoknyát próbált fel, de egyiket sem találta jónak. Állt a tükör előtt, és a harisnyáját igazgatta. Nem akart egyetlen ráncot sem. Tökéletesnek kell lennie. Péternek.
Meghúzta a harisnyát, a selyem végigsimított a bőrén, ezt máskor élvezte volna, de az nem az a nap volt. Nyűgösen tolta előre az állát, mégis meg kellett volna venni azt a ruhát, amit két hete kinézett, és nem lehet igaz, hogy ennek a cipőnek ilyen magas a sarka. Nincs mit felvennie.
Folytatódott volna a ruhaarmageddon, ki tudja, meddig, ha nem csengetnek.
Péter előbb jött. Hogy tehetett ilyet?

– Gyere. Lemegyünk a tóhoz.
Péter szeme mosolygott, félrefordított fejjel nézte Annát, lassan sétáltak le, Péter csak a kapuban szólalt meg.
– A ligeten át rövidebb.
A tó egy fenyőerdőben volt, öt percre a városközponttól. A futók és a kutyások szerették a helyet, de a tóhoz szinte senki nem járt le. A tó pici volt, igazán pici, sűrű moszat fedte, a meleg napokon meg a párája megülte a környéket.
A parton ültek le, Anna Péter előtt, Péter keze a térdén, Péter mesélt, Anna hallgatta. Nem sokat értett belőle, fogalma sem volt, hogy mi az az interception, a sport nem érdekelte, nem is figyelt igazán, mégis a teljes szívével hallgatta. Szerette, ahogy Péter mesélt neki.
Aztán este lett. Anna nem értette, hogy lehet este, kora délután indultak el, és máris sötét lett.
– Induljunk vissza! – Péter állt fel, ő is észrevette, hogy este van, lassan sétáltak vissza, pont úgy, mint lefele a lépcsőn.
Az ajtó előtt Péter mondta, hogy másnap megnéz egy telefont. Anna elkísérné-e. Anna igent mondott.

Anna állt a tükör előtt, látta, hogy az új szoknya nem lett jó, érezte már a boltban is, de Péter szerette azt az anyagot. Egy hete mondta, hogy olyan, mintha fűtené belülről valami. Mindig meleg. Volt egy ilyen felsője, az volt rajta, az rendben is volt, de a szoknya katasztrofálisan állt a csípőjén.
Csengettek. Péter előbb jött.
Anna lerángatta magáról a szoknyát, villámgyorsan belebújt egy másikba, és kinyitotta az ajtót.
– Azt hittem nem vagy itthon. Húsz perce várok.
Anna szélesen mosolygott, nagyon sokáig, aztán már kínosnak érezte, akkor magában kuncogni kezdett, és belekarolt Péterbe.
A sétálóutcán mentek végig, Péter a telefonról beszélt, ennyi gigabájt RAM, ennyi pixeles kamera, és a legújabb Android. Anna bólogatott, ezt legalább értette; majdnem teljesen.
Elintézték a telefont, leültek a szökőkútnál, és Péter beszélt, néha Anna is, fagyit nem akartak, mindketten a csavarosat szerették, az meg nem nyitott ki aznap.
Aztán este lett.
Lassan sétáltak haza, Péter szerint az új Oscar-díjas filmet látni kell, menjenek el holnap. Anna bólintott, hogy jó.

Fél órával előbb szólt a csengő a megbeszéltnél, de Anna már készen állt. Farmert húzott tornacipővel meg egy pólót. Anna szaladt ajtót nyitni, mosolyogva fogadta Pétert, futva mentek le a lépcsőn, Anna közben kacagott.
Óriás popcornt vettek, hangosan rágcsálták, a film pocsék volt, és mire kijöttek, már este volt.
Hazasétáltak.
Péter csendes volt. Sokáig álltak a ház előtt, Anna keze Péter kezében, Péter meg nem mondta, hogy másnap mikor jön. Anna sem kérdezte.
Tudta, hogy Péter jönni fog.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!