Ariam

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy család, ahol anya-apa szerették egymást, mindenük meg volt, ahhoz, hogy igazi családdá váljanak, vagyis, tervezgették, hogy gyermekük szülessen, s nagy örömükre a fiatalasszony áldott állapotba került. Az anya közgazdász, az apa orvos volt, kettejük keresetéből vettek egy kis kertes házat, hogy mire az új jövevény megérkezik, mindene meglegyen, jó levegőn mozgástér, játék, móka, kacagás…
Telt – múlt az idő, és elérkezett a szülés ideje, a baba természetes úton jött a világra, gyönyörű 3,80 kg, 52 cm-es paraméterekkel, nagy hajjal, és a boldogság leírhatatlan volt…Majd egy – két nap után jött a szülész – gyermekorvos, hogy közölje a szülőkkel a rossz hírt, miszerint a csodaszép egészséges kislányuk majdnem vak. Az egyik szemével érzékeli a fényt, de a másikkal még azt sem…
Szomorúság, kétségbeesés lett úrrá a szülőkön, hívtak gyermek szemész specialistákat, sorra számtalan sok vizsgálat következett, de sajnos nem változott a diagnózis. A szülész szerint, egy bizonyos kritikus időben az anya influenzás volt, és valami vírus lehetett az okozója ennek a sajnálatos bajnak.
Az első sokk után hazamentek a kórházból, dédelgették, szeretgették csodás kislányukat, aki a Kamilla nevet kapta a keresztségben.
A kislány szépen fejlődött, nevetgélt, gagyogott, mindent elkövettek vele, hogy jól érezze magát. Az idő múlásával a védőnő javaslatára bölcsödébe, óvodába került, hogy szokja meg a többi gyermek közelségét.
Rettegve féltették a szülők, a széltől is óvták kislányukat.
Azt tapasztalták egy idő után, hogy a közösségben nagyon jól érzi magát, különösen egy kisfiú társaságában, akit a sors különös véletlene folytán Kamillnak neveztek el a szülei…Kamilla és Kamill elválaszthatatlan barátok lettek. A kisfiúnak csonkák voltak a végtagjai, úgy született, de nagyon ügyesen mozgott, mindent meg tudott csinálni, amit a tökéletesen egészséges, nem fogyatékkal élő gyermekek. Mindkét gyermek sokat játszott, nevetett és teljes életet élt. Megbeszélték egymás közt szörnyű hiányosságaikat, de nem is érezték szomorúnak emiatt magukat.
Elérkezett az iskola érettség, mindkettőjüket beíratták az iskolába.
Kamillát egy vak és gyengén látó különös odafigyelést igénylő iskolába, Kamillt pedig egy másik általánosba, ahol a többiekkel megtalálta a hangot, és jól érezte magát, nem csúfolták, mindenki a segítségére volt, ha valamiben szükséget szenvedett volna…Egyetlen bajuk volt csak, hogy mindketten azt érezték, hogy a másik felüket veszítették el, hogy nem egy iskolába járnak…Nagyon hiányoztak egymásnak, így a szülők barátságot kötöttek és lehetővé tették, hogy minél többet lehessenek együtt.
Kijárták az általános iskolát, gimnáziumba kerültek, mindketten jó tanulók voltak. Elvégezték a gimit, Kamilla szépen zongorázott, Kamill gitározott, sokszor játszottak együtt, sőt Kamill zenét is szerzett, és a szerzeményét együtt adták elő egy iskolai rendezvényen, ahol óriási sikerük volt…
A lakóhelyükön falunap volt, ahová a két fiatal elment, sétáltak az ajándéktárgyak, ételsátrak, emberek között, mikor Kamill vett egy tükrös szívet Kamillának és erős szívdobogások közepette átadta neki, és megvallotta, hogy szerelmes belé…A kislány örült, és a kezébe vette a szívet, letapogatta, majd mikor tükörhöz ért, hangosan azt mondta:
– Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken?
Kamill egy pillanatra megijedt, attól félt, hogy rosszat tett a tükörrel, de pont az ellenkezője történt…A kislány kedves mosollyal idézett a Hófehérke meséből, és nevetni kezdett, de azért megkérdezte barátját, hogy Ő milyen?
Kamill dadogott valamit és visszakérdezett.
– Hogy-hogy milyen vagy? – Hát gyönyörű, okos, de ezt te is tudod.
– Nem, nem tudom, válaszolta Kamilla, – honnan is tudhatnám, hiszen a tükörben még soha sem láttam magam.
– Magyarázd el kérlek, hogy milyen a hajam, a szemem, az arcom, az alakom, szóval mindent, hogy külsőleg milyen vagyok, illetve te milyennek látsz , mert az Anyukámék engem tartanak a világ legszebb leányának, de Ők nagyon szeretnek és ez természetes…
Megbeszélték, hogy mindenről beszélgethetnek, nincsenek tabuk, és főként mindig őszinték lesznek egymáshoz. Kamill elmondta, hogy Ő gyönyörűnek látja a lányt és nagyon büszke rá, hogy okos, szellemes, kedves, szép és az Ő legjobb barátja…
A nyári vakációnak hamar vége lett, mindketten egyetemre mentek, keveset találkoztak, interneten tartották a kapcsolatot.
Mikor ismét találkoztak tele voltak mesélnivalóval, és Kamill indítványozta, hogy menjenek ki a kispatak partjára ott nem zavarja őket semmi, jól kibeszélgethetik magukat.
Ahogy közeledtek a parthoz Kamilla megérezte a víz illatát, és hallott csobbanni benne valamit. Megkérdezte, hogy mi volt az, Kamill mondta, hogy kavicsokat dobált a vízbe.
A lány elgondolkodott és érdeklődött, hogy igaz-e az, hogy a víztükör sima és a tükörképét láthatja benne az ember?
– Igen, válaszolta a fiú.
– Jó, de akkor, ha kavicsokat dobálsz a vízbe, akkor összetörik a tükörképünk – mondta csalódottan a lány.
Remekül telt a nyaruk és a fiú bevallotta szerelmét a lánynak, majd megkérte, hogy az egyetem után legyen a felesége. Meglepő választ kapott a kérésére, ugyanis Kamilla azt mondta, hogy Ő is szereti, és ne várjanak olyan sokáig.
Elintézték, hogy egy városba kerülhessenek tanulni, közösen béreltek egy garzonlakást, és elkezdték a közös életüket.
Kamilla magyar-angol szakos tanárnak, Kamill számítástecnikai mérnöknek tanult. Az utolsó évben szerelmük beteljesedett, mert összeházasodtak és áldott állapotba került Kamilla. Nagy izgalmak, vegyes érzések kisérték a terhességét, az orvosok bíztatták őket, hogy nem lesz semmi baj, minden rendben lesz a babával és velük is. Kiállták a szerelem-szeretet próbáját, egymás szívével látják a másikat, hiszen „jól csak a szívével lát az ember” – mondta gyakran a „kishercegből” idézve Kamill. Jól kiegészítették egymást, ami egyiküknél hiányosság volt, azt a másik pótolta kreativitással, ötletgazdagon…
Teltek a hetek, hónapok, s elérkezett az izgatottan várt idő, a babavárás is szeretetben, tervezgetésben telt, a tanulást sem hanyagolták el, a szülők sokat segítettek nekik, így minden rendben volt.
Tele voltak életörömmel, lelkesedéssel, hangos kacagás hallatszott a nyitott ablakon keresztül tőlük, ami nem szokványos a mai rohanó világban…
Megérkezett a kisfiuk, akit Kálmánnak kereszteltek, szép és egészséges baba volt, az orvosok különös gondot fordítottak rá, hogy mindenféle vizsgálatot megcsináljanak, a gyermek tökéletesre sikerült minden szempontból.
A boldogságuk leírhatatlan volt. Az apuka fürösztéskor mutatta a kis Kálminak a tükröt és benne a tükörképüket, hogy milyen szépek és boldogok Ők hárman, s ez az idők végezetéig így is lesz…- ígérte.
A baba gügyögött, mosolygott, jól boldogultak vele, mindketten lediplomáztak, a nagyszülők sokat segítettek.
Így lett egy ovis barátságból két fogyatékkal élő embernek hihetetlen boldogság az élete. Tanulsága történetemnek, hogy soha nem szabad feladni, mindig derűvel, optimistán kell élni az Életet, mert az élet ajándék, amit nagyon meg kell becsülni…

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!