Barka

Egy tükör vallomása
Én, a híres muranói tükör, aki egykor pompás paloták falait díszítettem, és akiben hercegnők, királynők fürdették meg szépségüket, most itt állok összetörten, megcsonkítva egy házsártos nő szeszélyei által. Annak idején gazdám jó ízléssel választott ki, mint finom metszésű, egyedi darabot, és hozatott el egyenesen Velencéből nászajándékként szíve hölgyének. Kezdetben jól ment sorom-asszonyom szobájának legszebb ékeként. megbecsültek. Jól megértettük egymást, bár idegen nyelven szólt, de a hangja bársonyával becézett. Naponta végigtörölt egy puha törlővel, simogatott. Ideje nagy részét velem töltötte, órákig gyönyörködött magában, s talán bennem is. Ismertem minden rezdülését, hangulatváltozását, és mindig őszintén visszatükröztem a pillanatnyi látványt. Ő belőlem olvasott, én meg az ő szeméből, gesztusaiból. A lelkébe láttam, nem voltak előttem titkai. Ám éppen az őszinteségemnek estem áldozatául. Idővel, ugyanis, ahogy megjelentek az első ősz hajszálak a fején, és az első ráncok a szeme körül, egyre ingerültebb lett, s amint a kilói is elkezdtek gyűlni, már olyan görbén nézett rám, mintha mindez az én hibámból történne. Mintha én torzítanám el a valóságot. Csakhogy én tükör vagyok, nem festmény, amely a hajdani szépséget megőrzi örök időkre. Egyre gyakoribbá váltak a dühkitörései, s egy ilyen alkalommal úgy vágta hozzám a hajkeféjét, hogy az egyik sarkamból kitört egy darab. Már nem törülget, bepárásodva, csorbán kuporgok egy sarokban, hajdani büszkeségemben porig alázva. S, ha még néha rám sandít, úgy tűnik némi elégtételt jelent számára, hogy már nem tudom olyan élesen visszatükrözni a mostani valóságában.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!