Ekneb

Reggel fáradtan ébredtem, belenéztem a tükörbe, s egy ráncos fénytelen tekintető idegen nézett vissza rám. Csodálkozva felhúztam a szemöldököm, s kérdőn fürkésztem az arcát…
Ki lehet ez? – hosszasan néztem, vallattam tekintetemmel a komor arcot, aki farkasszemet nézett velem…
A szem a lélek tükre! – jutott eszembe.
A szemem, tekintetem egykedvűen fásult volt.
Megpróbáltam mosolyra húzni a szám, de csak egy torzkép kerekedett ki belőle.
Komoly vizsgálódásba kezdtem a tükör előtt, mikor hirtelen egy másik kép jelent meg. Riadtan néztem, s Ő megszólalt:
– Te fésülködtél már?
– Nem, minek? – kérdeztem.
– Hogyhogy minek? – nem értem a kérdésedet.
– Nem akarok én senkinek sem tetszeni – válaszoltam.
– Tényleg? – milyen érdekes, régen, mikor sminkeltél, frizurát csináltál, illegetted magad előttem és megkérdezte a párod, hogy kinek akarsz ennyire tetszeni?
Te azt válaszoltad, hogy: „Magamnak!” – Most már nem akarsz tetszeni magadnak? – kérdezte.
Elbizonytalanodtam, csak bámultam üres tekintettel a tükörbe.
Hogy múlik az idő? – elmúlik az Élet is…- elmélkedtem.
Az nem lehet, hogy ilyen rosszkedvem legyen – gondoltam, s csak álltam a tükör előtt mozdulatlanul.
Hirtelen ötlettel lezuhanyoztam, fogat mostam, megfésülködtem, majd ismét belenéztem a tükörbe.
Egy fokkal jobb – állapítottam meg, de hol van ez a régi önmagamtól, tényleg én vagyok? – kérdeztem hangtalan.
Bizony, bizony, én vagyok, csak az idő az Élet sok-sok nehézsége erősen nyomot hagyott az arcomon. Arcvonásaim barázdáltak, fáradtak, szemem összeszűkült, fénytelen a tekintetem, ez így nem mehet tovább – állapítottam meg, de mit tehetnék?
Még egy ideig szemlélődtem a tükörben, majd elnevettem magam, párom huncutul megcsiklandozott, s azt mondta:
– De hiú ma valaki. Már egy ideje figyellek, hogyan nézegeted magad a tükörben. Te mindenhogy szép vagy, nekem a legszebb, és ez így van már közel fél évszázada, amióta csak ismerlek.
Én átöleltem, megsimogattam és nagyon hálás voltam ezért a mondatáért, már a tükörkép nem is volt olyan szörnyű öregasszonyos, egy kedves bájos fiatallány képe rajzolódott ki előttem, amilyen ifjú koromban voltam.
Rájöttem, hogy a tükör azt mutatja, amit én látni szeretnék, visszatükröződik benne még a hangulatom is… Mint minden, ez is csak hozzáállás kérdése…

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!