Fürgeszarvas

Tükör(képek)
Utálom a tükröt
A reggeli nap első sugara szinte belekarcol a bőrömbe. Értem én, hogy simogatni akar, én mégis úgy érzem, mintha mélyen a bőröm alá vésne. A hátamról a jobb oldalamra fordulok, a párnát jó szorosan a fejemre szorítom, hogy a sötétség ismét álomba ringasson. A konyhai neszek azonban nem hagyják, hogy visszataláljak az álomhoz, amelyben olyan jól érzem magam.
– Jó reggelt hétalvó! Bocsi, hogy csörömpöltem, de már amúgy is ébreszteni akartalak – szólal meg férjem kedves hangon, én mégis vérig sértődök. Hogy merészel felkelteni és egyáltalán, hogy jön ő ahhoz, hogy ennyire élvezi a reggelt? Nem csak a mait, az összest. Tőle vidámabb embert még nem hordott hátán a föld.
– Most hagyj, kérlek – botorkálok zúgolódva a fürdőszobába. Férjemet ez nem hatja meg, a közelembe somfordál és merészen a karjaiba vesz. Úgy érzem magam, mint akit foglyul ejtettek. Ha meg is érezte apró antennáival, hogy nem vagyok ráhangolódva, nem zúgolódott. Fütyörészve vonul a konyhába, hogy kávét töltsön mindkettőnknek.
Kiballagok a fürdőszobába. Első utam a tükörhöz vezet. Nem, nem lett volna szabad belenéznem.
– Jesszusom!
– Mi a gond? – csendül fel ismét férjem jól ismert baritonja.
– Semmi! – csapom be a fürdőszoba ajtót, hogy érzékeltessem, nem szeretném, hogy utánam jöjjön, és kedves szavakat hintsen nem túl szerethető reggeli énemre.
– Istenem! Úgy festek, mint egy boszorkány – sápítozom a tükörképemet tanulmányozva. – Az arcom olyan szürke és nyúzott, mintha csak holnap ünnepelném a századik születésnapomat. Semmi színem – hüledezem még mindig önmagamat tanulmányozva. Belecsípek az arcomba, hogy némi színt adjak neki, de csak azt érem el, hogy a fájdalomtól felszisszenek.
Közelebb hajolok a reggeli ellenségemhez, de jobb lett volna, ha nem teszem. A szemem alatt sötét karikák húzódnak.
– Ez meg mi a fene? – közelítek a tükörhöz dühösen. A homlokomat be is ütöm a jéghideg anyagba. – Ezt nem hiszem el! – zsörtölődöm újfent. Egy pattanás türemkedik ki az arcomon. – Soha jobbkor! De miért pont most? – hisztériázom. Közben olyan grimaszt vágok, hogy még a Nemzeti Cirkusz bohóca is megirigyelhetne.
Álmosan mosom meg az arcomat, majd szárazra dörzsölöm, hogy ezzel is némi színt adjak hófehér bőrömnek.
A hajam kócosan száll ezerfelé, pedig előző este mostam meg.
– Szörnyella – suttogom a tükörképemnek és még nyelvet is öltök, hogy hatásosabb legyek. Septiben megfésülködöm, és egy hajcsattal fogom össze a kóctömeget, amit annyira utálok.
Mogorván, megvilágosodva lépek ki a fürdőszobából. Nem szeretem a tükörképemet. A reggeli morgolódásom megadja az alaphangulatot, ami ki is tart estig…….

Szeretem a tükröt
A nap első sugara lágyan simít végig az arcomon. Szinte érzem, ahogy simogat, ahogy gyengéden cirógatja érzékeny bőrömet. Magam mellé gyömöszölöm a párnát és kiélvezem a pillanatot, mert hallom, ahogy az én drága férjem a konyhában matat. A kávéfőzés az ő reszortja és ezért örökké hálás leszek neki. A reggel nem az én napszakom, ezt ő is nagyon jól tudja.
– Jó reggelt hétalvó! Bocsi, hogy csörömpöltem, de már amúgy is ébreszteni akartalak – szólal meg férjem kedves hangon. Ruganyos mozdulatokkal kelek ki az ágyból. Első dolgom, hogy odamenjek hozzá és szorosan megöleljem.
– Jó reggelt! – fonom dereka köré a kezeimet és belélegzem friss illatát. – Hogy aludtál? – kérdezem, miközben egyik kezemmel borostás arcbőrét simogatom.
– Szokásos, semmi extra – feleli rám kacsintva.
Kibontakozok az öleléséből, ő pedig a fürdőszoba irányába fordít. Veszem az adást, egy csepp sértődöttség sem kel életre bennem. Dudorászva térek be a fürdőszobába, nyitva hagyom az ajtót. Ki akarom a reggel minden pillanatát élvezni, amit a férjemmel tölthetek.
Álmosan nézek a tükörbe és tetszik, aki visszanéz rám. Egy negyvenes nő, akinek a bőre itt- ott megereszkedett, de kit érdekel? Hiszen csodaszép az élet.
– Jé, egy újabb ránc! – suttogom. – Ez is azt bizonyítja, hogy az élet lenyomatot hagy rajtunk, de nincs ezzel semmi gond – erősítem magamban a gondolatot, hogy öregszem. – De én még így is szép vagyok – táplálom magamban az optimizmust.
Közelebb hajolok a tükörhöz, mert egy pattanást látok a homlokomon. Mutatóujjammal végig simítok rajta és nevetve megrándítom a vállam. Nem problémázok ilyen apróságokon. Hisz ez csak egy pattanás. Emberek milliói küzdenek ezernyi és igazi gondokkal, cikinek tartottam volna, ha egy kis dudor miatt aggodalmaskodok.
Megeresztem a hideg vizet, alá tartom a kezemet, hogy megmossam az arcom. A hűsítő víz felpezsdíti az arcbőrömet, így a törülközővel már csak lágyan itatom fel arcomról a vízcseppeket.
A hajam soha sem tetszett igazán, de mit tehettem? Genetika. Vékonyszálú és olyan semmilyen, de ez vagyok én. Egyedi és megismételhetetlen.
– Na, akkor megfésüllek és készítek belőled egy szép kis kontyot – kuncogok a tükörképemre kacsintva.
Elégedetten hagyom el a fürdőszobát. Szépnek és energikusnak érzem magam. A reggeli jókedvem megalapozza a hangulatomat, ami ki is tart estig……

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!