GLINDA

A fogyókúra lélektana
Kicsit (de tényleg csak kicsit) molett és ezer éve nem látott volt iskolatársamba futottam bele kora reggeli gyaloglásom során. Futni ugyan csak ő futott, és elvből és gyakorlatilag sem, esetleg ha kergetnének, de akkor se biztos. Lényeg, hogy találkoztunk, zöldhajnalban. Megvártam, amíg kilihegi magát. Amikor már nagyjából kapott levegőt, mesélni kezdett:
– Emlékszel, milyen karcsú voltam kamasz koromban? Gyerekként meg kifejezetten sovány, sőt nagyanyám szerint girhes, mint egy utcára rakott macska. Tömött volna, mint egy kacsát, de nekem nem volt valami nagy étvágyam. Álltam a falusi ház tiszta szobájában, a kinyitott szekrény belső oldalára felerősített szépen metszett tükörben nézegettem maga, s igen elégedett voltam a látvánnyal. Nagyapám borotválkozáskor az ablakba állított egy csorba kis tükörszilánkot, ott próbálkozott levakarni a szőrt barázdált arcáról. Nagynéném féltve őrizgetett selyempapírba betakarva egy mézeskalács szívet, benne körömnyi vakító üveggel. Valami régi nagy és beteljesületlen szerelem emléke lehetett, sose mertem rákérdezni, aztán meg már nem volt kitől. Gimis korunkban minden kirakatnál megálltunk, nézegettük, melyikünk csinosabb, de a főiskolán már nem nagyon foglalkoztunk ilyesmivel. Farmert hordtunk, pulóvert, mely ápolt és eltakart. A menyasszonyi ruhámból még az utolsó nap is be kellett venni néhány centit, a plafontól földig érő tükör előtt forogtam, mint egy igazi álomlány, a szalon dolgozói megtapsoltak. Megszületett a lányom, aztán Kisgáspár is, teljes lett a család, ezerfelé szakadtam, tényleg rohantak az évek. Öreg szomszédunk mindig azt mondogatta, hogy csak az idő meg ne álljon, én meg ilyenkor kínomban csak vihogni tudtam. Egyszer állna meg csak, hogy kipihenjem magam – ez járt a fejembe. Dehogy figyeltem én a tükröt, néha elhúztam a fal alját, ezt mondtuk, ha egy kis rúzst kentünk a szánkra. Egybeszabott ruhákat húztam magamra, egérszürkét, nem is tudom, miért nem figyeltem jobban, hogy ebben az egészben hol vagyok én? Mert ott volt a meló, a gyerekek, férjem, öregedő és betegeskedő felmenőink, az otthoni tennivaló, nem is sorolom, annyira közhelyes az egész.
Tavaly októberben nem jött rám az egyetlen úri nadrágkosztümöm. A combomon feszült varrás szakadtáig, a gomblyuk köszönő viszonyban sem volt a gombbal, szerintem nem is látta. A kabátot legfeljebb panyókára, csak úgy vállra vetve vagy ügyesen karomra hajtogatva tudtam volna magammal vinni. A szekrény mélyén találtam egy régi divatjamúlt klepetyust, azt vettem fel, úgy néztem ki benne, mint akire ráesett a sötételő függöny.
A nagy álló tükröt betetettem az előszobából a lányom szobájába, aki örömében felvisított, és egész délután forgott előtte, na ja, az ő alig ötven kilójával mikor forogjon, ha nem most?
Akkor és ott eldöntöttem, most jön a fogyókúra. Nyárra én leszek a strand bombázója, az hétszentség. Akció megkezdése előtt elmentem orvoshoz, laborba. Rendben volt minden aránylag, semmi cukorbaj, semmi pajzsmirigy túl-és alátengés, úgyhogy már csak a töretlen kitartás kell a siker érdekében. Megfelelő étrend, vagyis semmi ami finom, folyadék csak ásványvíz, meg titokban még megtámogattam magam egy kis engedélyezett gyógyszernek nem minősülő étrend kiegészítőkkel, aztán tapasszal, meg elhízás elleni teával. Fogyást segítő nadrág meg öv is került rám.
Egyszer ugyan elnéztem egy edzőterembe is, ahol nádszálvékony, lányom korabeliek sanyargatták magukat, úgyhogy gyorsan és levegő után kapkodva elrohantam.
Kemény küzdelem vette kezdetét ön-és közveszedelmesen, mert ugye a család is megsínylette, de tűrtek békével. Mit mondjak? Tíz hónap alatt sikerült 4 kilót … híznom.
Három hete rokonoknál voltunk vacsorázni. Megértő sógornőm már oda is készítette egy alig látható tányérkába a salátámat. Én határozott mozdulattal eltoltam magam elől, és bevágtam egy akkora tányér birkapörköltet, hogy csuda! Megittam rá két pohárka száraz vöröset. Kipirulva nevetgéltem a férjem idétlen viccein, aki nem győzött csodálkozni. Kézen fogva andalogtunk haza.
Azóta visszakerült a tükör az ajtó mellé, néha belenézek. Alakulok.
Még szeretném, ha néhány centi lemenne a derekamról, de nem görcsölök rajta. A tükör meg mutat, amit mutat. Mérleg meg nincs a háznál – fejezte be gyöngyöző kacagással.
Nem kérdezte, mit keresek én kint a határban talpig melegítőben, futott tovább. Én meg nagyot nyeltem. Ó, egek, birkapörkölt!
Haza megyek, és a férjemmel lehozatom a nagy tükröt a padlásról. Jöjjön, aminek jőnie kell!

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!