Időtükör

Elszabadult idő

Minden akkor kezdődött, amikor a hullámos papagáj megbetegedett. Abbahagyva az éneklést idegesen tépdeste a kistükrét, a folytonos evéstől felpüffedt, sárga-zöld tollai összeborzolódtak. Mivel már nappal is aludt, hogy ne zavarja a fény, fejét a szokásosnál mélyebbre dugta, csőrével véresre sebezve a nyakát. Egy reggel aztán úgy találtak rá a kalitka aljában, mintha elunva a faágon való örökös ácsorgást, kedvet kapott volna kipróbálni, milyen fekve aludni, ahogy a gazdái teszik. Az udvaron a hárs alá temették el.
A mikrohullámú sütő csengőjével ezután nem perlekedett hajnali füttyszó, a telefonálásba nem rikácsolt bele a horgas csőr, nem kapott koppanó puszikat a tükör. Történetünk főhősei nehezen viselték el a rájuk szakadt csendet. Szóba került, hogy vesznek egy új papagájt, de aztán eszükbe jutott az a tíz évvel korábbi nap, amikor a madár kimerülten és éhesen megjelent az erkélyükön. A kalitkába maga repült be. A papagáj választotta őket, és nem fordítva.
Hetek múlva a plázában felfedeztek egy óraboltot, be is mentek rögtön. Először egy kakukkos órát nézegettek, de nem tetszett nekik az egyhangú füttyszó. Az eladó akkor ajánlotta a madaras faliórát, amelyet otthon a nagyitól nászajándékba kapott antik tükör fölé akasztottak.
Úgy tűnt, helyreállt a régi rend, főhőseink lakása hangosan zengett a tizenkét különböző énekesmadár csivitelésétől. Történetünk itt akár véget is érhetne, csakhogy az óravásárlás után valami megváltozott. Először a miskolci pályaudvaron tapasztalták a különös jelenséget. A peron nagyóráján a mutató pontosan három másodpercig vesztegelt a tizenkettes számon, megvárva, amíg a nagymutató komótosan végre odébb kettyen. A túlzott udvariasság beláthatatlan következményekkel járt: óránként száznyolcvan, egy nap négyezer-háromszázhúsz, vagyis évente egymillió-ötszázhetvenhatezer-nyolcszáz haszontalan másodperccel tolódott ki az idő, ami a menetrendben tizennyolc nap késést okozott. Ha főhőseink egy év múlva szintén a 14:30-as vonattal szándékoznak utazni majd ugyanezen útvonalon, biztosan nem érik el a 17:12-es pesti csatlakozást, hiszen az akkor már több, mint két héttel korábban elment. Ebbe bele se mertek gondolni.
Valójában el is felejtették volna ezt a közjátékot, ha nem történik ismét valami meglepő. Egyik reggel épphogy elérték a buszukat, 7:34 volt a monitoron. A jármű elindult, aztán döccent egyet az előző nap kiásott és sebtében betemetett közművezeték gödrén áthaladva. A képernyő 7:33-ra váltott. Zavartan néztek körül, hogy másnak is feltűnt-e ez a képtelenség, de mindenki a telefonját nyomogatta. Elképzelték, amint a visszafordult időben hátrafelé lépkedve elindulnak haza. Megvárják, amíg sok autó tolat oda a zebrához, csak utána kelnek át az úton. A pékségben először elbúcsúznak, majd a táskájukból a pultra tesznek két kakaós csigát, az eladó fejét vakargatva egy halom aprópénzt szór eléjük, ők pedig egy tízezrest eltéve üres szatyorral távoznak a boltból. A Kovácsék gyereke csodamódon előre köszön. A lépcsőházban nagyot csörren a kulcscsomó, majd a kezükbe felpattanva nyitja az ajtót, és belépnek a lakásba. A kiszakadt szemeteszsákot, amit az alagsori kukáktól cipeltek fel, visszagyömöszölik a pedálos vödörbe. Kiveszik a mosogatóból a maszatos csészéket, a szájukhoz emelve valamilyen sötét folyadékkal szürcsölik tele, megkeverik, és egy üvegedénybe öntik. A kistányérokról felcsúsztatják a tükörtojást a serpenyőbe, amelyet a tűzhelyen addig hűtenek, amíg teljesen híggá válva újra a héjban találja magát a fehérje és a sárgája. Reggeli hírek helyett érthetetlen halandzsaszöveg szól a kisrádióból. Közben a pulton a kávéfőző mohón szívja magába a gőzt, miközben vízre és barna homokszemcsékre porlasztja a löttyöt. A fiú a borotvájával visszatűzködi arcára a borostát, a lány pedig addig sminkeli magát a fürdőszobatükör előtt, amíg álmos szemei újra össze nem ragadnak. Kivesz a szemetesből egy műanyag lapocskát, hosszan vizsgálja rajta az egyetlen rózsaszín csíkot, és elmegy vécére. Ezután bebújik a fiú mellé az ágyba, csörög az ébresztő, és az éles hangra mindketten mélyen elalszanak. Azt álmodják, hogy a busz visszapillantó tükrébe nézve a sofőr becsukja az ajtókat, a digitális kijelző 7:35-re vált, ők pedig egykedvűen zötyögnek tovább munkahelyeik felé.
Nyugalmas hónapok után házibulin ünnepelték meg a fiú születésnapját. Jó hangulat volt, a legtöbben hajnalig maradtak. A fiatalok az ajándékokat csak másnap délután bontották ki. Egy formás csomag maradt a végére. Nagy dobozban kis doboz, abban kisebb és még kisebb. Az utolsó papírban már látszott, mit takar, mégis riadtan néztek egymásra, amikor egy napelemes ébresztőóra billegett a tenyerükben. Mintha áramütés érte volna őket, olyan gyorsan tették le az asztalra. Megesküdtek volna, hogy valami történni fog. És valóban. A mutatók egy szélkerék viharos lendületével tekeredtek körbe. Öt óránál aztán megálltak, és befészkelték magukat új helyzetükbe. A fiatalok összerezzentek, amikor a nagyi karcos tükre fölött megszólalt a kacagó gerle. Miféle fondorlat csinált belőlük megint ekkora sültbolondot? Még jó, hogy a barátaik ezt nem látták! Pedig nem volt semmi szemfényvesztés, csak a rádióvezérlésű ébresztőóra ráhangolódott a frankfurti adótoronyra, és az érkező jel után beállította magán a pontos időt.
Az enyhe tél után érdemtelen jutalomként érkezett meg a tavasz. Főhőseink gondolatai rég eltávolodtak az önjáró óráktól, és ismét rendszeresen lejártak futni a Margitszigetre. Egyik alkalommal a lány jobban belehúzott a tempóba. Az utolsó szakaszon ránézett pulzusmérő órájára, de az olyan magas értéket mutatott, hogy ijedtében majd elesett. Legközelebb ugyanígy járt. Nem hagyta nyugodni a dolog, elment a háziorvoshoz, aki három helyre rögtön beutalta. Vizsgálatok egész sora zúdult rá, még szívtükrözésre is elküldték, nem beszélve a rengeteg időről, amit a várótermekben töltött. Három hónap múlva adta be az összes leletet a kardiológus főorvosnak, aki azokat egybevetve tíz nap elteltével fogadta konzultációra.
Hosszan kellett várniuk a kórház folyosóján, mert a doki éppen vizitelt. Tíz órakor került elő, és pontosan fél tizenegykor hívta be őket. A rutin-vérnyomásmérés után a főorvos hümmögött, de nem mondott semmit. Aztán leültette őket, akkor meg hosszan, nagyon hosszan magyarázott. A különböző papírok legkülönfélébb latin kifejezéseit fejtette ki nekik. Főhőseink egyre jobban leszegték a fejüket, úgy hallgatták. A lány nem tudott megszólalni, a fiú beszélt helyette. Aztán ismét az orvos következett, aki nagyon sajnálta, hogy csak egy komoly műtét segíthet. Amikor kiléptek a rendelőből, a falióra még mindig fél tizenegyet mutatott. Ki akarták szellőztetni a fejüket, gyalog indultak hát haza. Elkeseredve sétáltak át a Lánchídon, és úgy érezték, vége az életüknek, terveiknek, vége mindennek.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy történetünk befejezése nem várt drámai fordulatot vesz, kivételesen megakasztjuk a cselekmény fonalát, és rávilágítunk néhány zavaros részletre. A fiatalok addig hadd nézzék, hogyan tükröződik a homályos napkorong a folyóvízen. Vajon az orvos miért ingatta a fejét, amikor leszedte a lány karjáról a mérőt? Meglepő, de tanácstalanságában, ugyanis kitűnő vérnyomást mért, amelyet a lány rossz eredményei elvileg teljesen kizártak. Akkor mi történt? Banálisan hangzik, tényleg, de a szél, az volt a bűnös. Takarításkor a huzat levitte az összes papírlapot a főorvos tükörsima asztaláról, másnap reggel az asszisztensnő próbálta visszarendezgetni őket, figyelmen kívül hagyva az eltérő taj-számokat. A két azonos nevű páciens leletei így keveredtek össze. Egy huszonöt és egy hatvanöt évesé. A lány ebben a reményvesztett pillanatban tehát még nem tudja, hogy a további vizsgálatok hamar tisztázzák a tévedést. Az is rejtély számára, hogy ezután mégis sokat fog járni a rendelőintézetbe, hiszen hetek múlva egy reggelen végre dupla rózsaszín csík rajzolódik ki a terhességi teszten. Azt sem sejti, hogy tökéletesen egyforma, egymás tükörképét mintázó ikreknek ad majd életet, és az eleven fiúcskák fenekestől felforgatják nyugodt hétköznapjaikat. Annyira, hogy még azt sem veszik észre, amikor kedves faliórájukban a madarak elnémulnak, tehetetlenül rángatózik a másodpercmutató, és végleg lemerül az elem. Ahogy annak idején a pulzusmérő óráé is tette.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!