Kanásztánc

A nő és a tükör

Pillanatok alatt csatakossá izzadta magát és az arcára lázrózsák gyűltek. Hogy ez már a változókor előjele lenne, meg sem fordult a fejében. Mindig úgy gondolt magára, hogy fiatal, legalábbis jóval fiatalabb, mint a valós kora. Születésnapján utánaszámolt és csodálkozott, hogy ez mennyivel több, mint ahogy emlékezett, mint ahogy érezte magát és mint ahogy kinézett. Aztán gyorsan átlibbent a gondolata, volt épp elég megoldani és elintézni valója, elfelejtette ezt az életkor témát egész évre. Igaz, az érettségi találkozóra szóló meghívó egy csatabárd erejével taglózta le, újra megnézte a címzést, de kétségkívül neki szólt. Egy szép, kerek évforduló szerepelt benne, de olyan… olyan nagyon képtelenségnek tűnt. A francba! Hiába számolta, igazolódott az a harmincas. Egyáltalán, miért írnak a meghívóba számokat? Ezzel frusztrálni a családanyákat, akik lassan már felnevelték a kölykeiket, a dolgozó nőket, akik meg már annyi hasznot tettek le a társadalom asztalára, nem beszélve a magányos nőtársakról, akik így is kattantak, nem még, ha nyomtatásban látják, mennyi évet bénáztak el az életükből és milyen kevés maradt, hogy egy kis maradék szerencsével a maradékból belecserkésszenek valakit. A nagytükröt a felújítás után tették a fürdőszobába, húsz évvel ezelőtt. Jó ötletnek tűnt, szívesen nézegette benne feszes, formás fenekét, a két gyerek után is lapos hasát, ágaskodó melleit. Tetszelgett, forgott előtte a zuhanyzás előtt még fehérneműben, törölközés után meztelenül, indulás előtt felöltözve, kisminkelve és nyugtázva, hogy minden rendben. Végigsimogatta a ruhákkal ügyesen hangsúlyozott karcsú derekát, nézegette, hogy áll a fenekén a farmer, csak mert jól állt, és azt jó volt látni. A homokóra alkat vonzza a szemet, még ha százhetven alatt van is, tapasztalatból tudta. Kis mellei sem tartották vissza a pasikat, és ezt olyan flegma öntudattal vágta oda a magukkal elégedetlenkedő barátnőinek, hogy egy kicsit utálták is érte. Kívánatosnak és különlegesnek tartotta magát, amit a férfiak tekintete nap, mint nap visszaigazolt. A lánya azt mondta, van ez a tükörbe nézős tekintete. Mert egyébként nem így néz, de mikor tükröt lát és beletekint, merev, gondterhelt vonásai meglágyulnak, derűssé válnak, és hogy mindig így kéne néznie. Egyébként pedig csak akkor ilyen, ha gyönyörködik valamiben, ha kisbabákat, állatokat vagy szép öregembereket lát. Ezen megdöbbent. Ő csak ezt a tükörbe nézős tekintetét ismerte, másképp nem látta magát. Nem lenne mindig ilyen kedves arca? Ezek a kamaszlányok olyan kegyetlenül vágják oda anyjuk legkisebb hibáját is! Bezzeg, amikor még nem léteztek a gyerekei, a házassága meg a háztartása, férfiak bátorodtak fel a tekintetétől, álltak fel az asztaluktól, szálltak ki a kocsijukból. Miatta! Érte! Jó, hogy felrakatta ezt az egész alakos tükröt a fürdőszobába, gondolta még jó pár évvel később is, hiába tűntek fel benne a vészjósló jelek, – apró ráncok a szeme körül, pici gödröcskék a fenekén, lila seprűvénák a lábszárán – nem voltak ezek olyan ijesztőek, hogy reggelente egy utolsó pillantást odavetve, ne töltse el jóleső elégedettség mindennap. Néhány hajszál is őszült az eredeti gesztenyebarna között, de a burgundivörös évekre odázta el a felismerést. (Úgy egy évtized is eltelt aztán, amikor úgy döntött, világosít a hajszínén. Azt mondták, fiatalítja az arcot. Keserű felismerés lett a felerészben történt megőszülés, a boszorkányos tükörkép, de ettől még messze vagyunk.) Most – harmincas évei vége ellenére – az oviban meggusztálták az apukák, a pirosnál szemkontaktust kerestek a sofőrök, irigyelték a munkatársnők, a férfi kollégák bókjai pedig női energiákkal töltötték fel. A legszebb bókot örökre megőrizte, nem láttam még szebb anyukát a gyerekéért jönni, mondta neki a kisfia középsős korában. Szinte észrevétlenül kúszott az életébe az az idő, mikor önmaga karbantartása már több fáradságába került. Reggelente sokáig vacakolt, míg eltüntette magáról a kimerültség jeleit. De a szeme alatt mélyülő árkok és a kékes elszíneződés korrektorral még jól kezelhető volt. Ennél fájdalmasabb, hogy sorra selejtezhette a céges dress code-nak megfelelő méregdrága kosztümjeit. A szoknyákat nem tudta begombolni, a felsők meg nevetségesen feszültek rajta, akár egy fűző. És ő mindig azt tartotta magáról, hogy van önkritikája. Ott volt a tükör a fürdőszobában, szokása szerint indulás előtt belenézett. A rohanás ellenére hol a rúzst kellett letörölnie, annyira keményítette, öregítette a vonásait, hol az egész öltözékét lecserélnie, mert nem bírta elviselni, ahogyan épp festett. Zuhanyzáskor sem forgott olyan szívesen a nagytükör előtt. Bár egy formás negyvenes nőt láthatott viszont, fáradt volt a tetszelgéshez. És hát – bár igazán örömmel vette mellei kitelését -, de a fenekére, hasára, combjára rakódott kis zsírréteg, meg az azon hullámozni kezdő narancsbőr már nem csinált olyan nagy kedvet önmaga nézegetéséhez. Hogyan jött fel ez az öt kiló? Észre sem vette. Az a bizonyos mondat, ami találkozásokkor elhangzott, hogy jól nézel ki, tudta, mit jelent. Csesszék meg. A gyerekei úgy érték el a nagykorúságot, hogy este kikészítette a ruhájukat, elalvás előtt mesét mondott, reggel megfésülte a hajukat, morgott az utolsó pillanatban előhozott ellenőrzők miatt, másnap a szalagavatójukra volt hivatalos, aztán az érettségi tételeket hallgatta szorongva, kollégiumi férőhelyek miatt aggódott, később a albérleteket nézett hiába és amikor munkahelyet kellett keresni, rá már nem is volt szükség. Olykor látta őket szerelmi mámorban, néha sírtak a vállán csalódás után. Ilyenkor eszébe jutottak az ő nagy szerelmei és csalódásai, és megint számolt, mert úgy érezte, mindez csak néhány éve volt. De a számok makacsul igazolták a valóságot, a vaskos évtizedek valódiságát. Nem lehetett nem észrevenni, hogy valami elkezdődik, vagy valaminek vége szakad, de mindenképpen történik valami. Esténként úgy érezte, egy katlanban fő a pokol mélyén, és biztosan azért ez a szenvedés, mert valaha annyi férfiszívet tört össze, és nem érzett sajnálatot vagy, mert mindig mindenkinél szebbnek hitte magát. Közben tudta jól, mit jelez a teste. Csak olyan lehetetlennek tűnt. Szinte még nem is élt, és már vége a nőiségének? Húszévesnek érzi magát. Talán harmincnak. Attól semmiképp sem többnek. És ha még szülni akar? Miért ne szülhetne még? Hirtelen elfogta a vágy egy illatos, pelyhes, gügyögő apróság után, de az ábrándozását megint a számok akasztották meg. Azt mutatták, ötven lenne a szülés idejére, és rozzant öregasszony egy újabb szalagavatón, ha egyáltalán megérné. A cégnél előléptették. Büszke volt magára, akkor is, ha jócskán kiböjtölte azt az időszakot, míg a kolléganője nyugdíjba megy. Észrevette ugyan, hogy lassan minden nő fiatalabb a munkahelyén, hosszú copfjaik jobbra – balra csapódnak, ahogy feszes kosztümjeikben vidáman kopognak a tíz centis tűsarkakon, míg ő levegő után kapkod a hőhullámok alatt. Orra előtt szerelmek szövődtek, kalandok kezdődtek és végződtek, de a flörtökből kimaradt, a bókok nem neki szóltak és a szépségét már nem látta a férfiak szeméből visszatükröződni. Néha azon kapta magát, hogy irigykedik a lányok fiatalságára, s olyankor vigasztalta a gondolat, hogy ő ezektől a fruskáktól érettebb és tapasztaltabb nő, akin nem látszik a kora, kortalan, önbizalma pedig belébetonozódott a kinevezéssel. Ő mondja meg, mit csináljanak és csinálhatnak ezek a kis fruskák, ez a lényeg, ez a kis káröröm, a valós koráért cserébe. Megérdemli, hogy új cipővel és ruhával jutalmazza meg magát. Felpróbált egy tíz centis sarkút, szeretett volna ő is olyan frissen, kopogósan járni, mint a lányok, de csak idétlenül botladozott benne. Dühösen rúgta le magáról. A ruhapróbánál idegesen reszketett a keze mikor kiderült, egy számmal megint nőtt a ruhamérete. Az esti fürdés előtt magán felejtette a szemüvegét. (Kénytelen volt felíratni az olvasáshoz. Akármilyen hiú, egyre kellemetlenebbé vált, hogy hunyorogva, karnyújtásnyira olvassa a jelentéseket. A múltkor észrevette annak a kis szőke kolleginának a félmosolyát. A szöszivel bosszúból újraíratta az egészet, ő meg szégyennel vegyes dühvel bejelentkezett a látszerészhez.) Ahogy szemüveggel meglátta magát a tükörben… jaj. Megdöbbent, mert csak egyik napról a másikra történhetett, hogy így megöregedett. Anya, láttad már, hogy neked is konyhás néni karod lett? – hasított bele a fia pimasz kérdése. Megfordult, megnézte a fenekét. Kiszélesedett, lapos és szottyadt hátsót látott teli gödrökkel a felszínén. Szeretett volna ordítani: ez nem lehet ő! A szeme lejjebb siklott a combjaira. Forgott, mint fiatalon. Csak most ráncok, gödrök, lógó hús, és a hasa, a hasa, jaj, az oldalról nézve olyan, mint a terhessége idején! Elölről meg a köldöke mélyen benn a háj közepette, körötte reng és fodrozódik az évek alatt odarakódott zsírréteg. A bőgés fojtogatta, de a férje miatt visszatartotta. Zuhanyzás közben, a forró víz alatt próbált megnyugodni. Úgy döntött, felveszi a régi, szép, különleges alkalmakra tartogatott hálóingét. Muszáj most szépnek látnia magát. Nem viselte még, de úgy érezte, ez az a különleges alkalom, amikor annyira kell, hogy megdicsérje a férje! Emlékszik, volt a hálóingen egy mellrész, azt ki kellett volna töltenie a cicijeinek, de akkor azok még olyan kicsik voltak, az anyag csak lifegett rajtuk. Biztos volt benne, hogy ez most nem lesz probléma… Előkereste a hálóinget, belebújt, és reménykedve a tükörbe nézett. A hálóing gyönyörűen omlott szét az alakján, de az a rész nem volt kitöltve. Mellei alatta lógtak, mint két üres tarsolylemez, a bimbók átlátszottak. Úgy öt centivel lehettek a varrás alatt. Üvöltve rontott be a hálóba a békésen tévéző férjéhez, hogy erről ő nem akar tudomást venni, ezt ő nem akarja látni, ő nem számolja, hány éves, mert utálja számolni, de lélekben harminc, és ha az ember lélekben megmarad harmincnak, nem akar találkozni egy hatvanassal a tükörben, akkor neki még feszes fenék, lapos has, ágaskodó mell dukál, nem akar szembesülni az öregedés jeleivel, nem fog békét kötni a fonnyadó testével, a megereszkedett bőrével, a csoffadt fenekével, az aszott melleivel, az elődomborodó hasával, az egyre mélyülő ráncaival, ő köszöni, jól van, dolgozik, ő vezető beosztásban dolgozik, tüntesse el azt a rohadt tükröt a fürdőszobából, tüntesse el azonnal! A férje áldott jó ember volt. Ugyan keveset értett a felesége kirohanásából, de éjfélkor nekilátott a szerelésnek. Mire a nő felébredt, a fürdőszobában már csak a négy facsavar helye árulkodott arról, hogy a tükör évtizedekig hűségesen szolgálta őt.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!