Katica

Sóhajok

Az ódon bérlakás kopott folyosóján egy hatalmas, díszes tükör állt. Előtte kicsiny, három éves forma kislány szökdécsel. Szőke hajában a hatalmas masni minden szökkenésnél fellebben, amit a lányka sikongatva, fejét felemelve próbálja magát ellesni a tükörben. De bármennyire igyekszik, a tükör magasan van, és ő egyre jobban fárad, így nem láthatja meg magát benne. Aztán hirtelen megáll. Nem mozdul. Végül átfut a folyosón, be a konyhába és az asztal mellől kihúzza a nehéz faszéket, amit hangos nyikorgással végigvonszol, vissza a tükörig. Mikor odaér, felnőttesen összecsapja apró tenyerét, felmászik a székre, szembefordul a tükörrel és belép egy csodálatos világba, amelyben ő a mesebeli hercegnő, aki a legszebb az egész földkerekségen. Arcán elégedett mosoly terül el, ahogy ide-oda billegve minden oldalról megnézi magát. Semmi kétség, elégedett a látvánnyal.
Aztán néhány évvel később, mikor ismét megáll a tükör előtt, nagyot sóhajt.
– Rettenetes! Ilyen hajjal nem mehetek iskolába! – gondolja. – Én vagyok a legcsúnyább tizenöt éves ezen a világon. Az orrom túl nagy, és nem elég divatos, a szemem meg túl kicsi. Na és a szám? Az egyenesen botrány! Miért nem tud nekem is olyan szép vastag szám lenni, mint Lillának a kilenc céből? Vagy Fanninak, akivel együtt járunk a szakkörre. És ha már itt tartunk, Fanninak szép hosszú lábai vannak, amitől olyan, mint egy gyönyörű modell, nekem meg csak ilyen rövid jutott!
Oldalra fordul, hogy hátulról is szemügyre vegye magát.
– Jézusom, hogy áll ez a farmer? Hát mi ez? Bezzeg Fanninak márkás cuccai vannak, amik jól állnak neki, nem úgy, mint nekem ez a régi nadrág, amit valamelyik unokatesóm nőtt ki. Elegem van már ebből! Nem is megyek sehova! – és durcásan beviharzik a szobájába, aminek ajtaja hangosan csattan mögötte.
Öt évvel később passzos ruhában áll a díszes tükör előtt. Oldalra fordul és behúzza a hasát, miközben tenyerével simítja a ruha elejét, majd hátulról is szemügyre veszi magát. Két kezével oldalról meghúzza a ruha alját, mintha azzal hosszabbra tudná nyújtani.
– Nem túl rövid egy első randihoz? – tanakodik magában. Majd közelebb hajol, hogy ellenőrizze sminkjét, amin több mint egy órát dolgozott. – Talán egy kicsit sok lett a füstös szürke. A szám viszont nem elég élénk! Biztosan nem fog tetszeni neki egy ilyen fakó szájú nő! – méregeti magát, és éppen azon tanakodik, hogy visszamegy a szobájába átöltözni, mikor megszólal a kapucsengő, és nem gond többé se a rövid ruha, sem a füstös szem, sem a fakó száj, már viharzik is lefelé a lépcsőn.
Mikor ismét eltelik öt év, nehézkesen, óriási hassal lépdel a tükörig. Szembefordulva ruháját felemeli és lábait méregeti.
– Anyám! Mint egy elefánt! –szörnyülködik, és még jobban megemeli a ruhát, hogy ha már elkezdte, végignézi a viszereket, a striákat, minden duzzanatot és elváltozást részletesen. Ez most nem az a pillanat, amikor boldogan simogatja a hasát, a kisbabára gondolva, most elhatározta, hogy számba veszi az összes terhességgel járó testi elváltozását.
– Jobb, ha eltakarom! – engedi le végül a ruhát, és összeszedi maradék méltóságát, kihúzza magát, hogy meggyőződjön róla, nem is olyan borzasztó a látvány. És akkor meglátja a száját! Bár látta már mindennap, de most az eddig elszenvedett látvány után, még nagyobbnak tűnik a felpuffadt arcon.
– Ki ez a nő? – nézi csodálkozva tükörképét. – Egy kövér néger nő megevett, míg aludtam az éjjel?
És ki tudja, meddig ostorozná még magát, mikor a kisbaba úgy dönt, megmenti anyukáját, mielőtt rosszabbra fordulna a helyzet, és hatalmas rugdosásba kezdve megindul, hogy személyesen győződjön meg róla, hogy valóban ennyire rossz-e a helyzet.
Negyven évesen már két gyermek anyukája az egykori kislány, és nem álldogál órákat a tükör előtt, nem forgolódik, nem méregeti magát, csak néha belenéz, hogy meggyőződjön nem kenődött-e a ruhájára egy kis lekvár vagy mogyorókrém.
De mire túllép az ötvenen, újra lesz ideje, hogy nézegessen. Virágmintás ruhában áll a tükör előtt, és méregi magát. A dereka helyét már csak a ruha szabása jelzi, a karja vonala már nem olyan egyenes, ezért az ujjatlan ruha már nem előnyös, a feneke megereszkedett és melltartó nélkül már otthon sem mer közlekedni. Oldalra fordul, hasát behúzza és próbál visszaemlékezni milyen volt, mikor még nem érezte ennyire a gravitáció hatását teste minden centijén. Aztán hangosan kifújja a levegőt, amitől a ruha megfeszül rajta, ő pedig elkeseredik a látványtól. Szemét összeszorítva hangosan vesz egy nagy levegőt, mialatt átgondolja a látottakat. Mikor kinyitja újra, már szélesen mosolyog.
– Egészséges vagyok, sehol egy lekvár, vagy egy mogyorókrém folt, se kikandikáló, árulkodó testrészek, se pattanás, vagy duzzadt száj! – kihúzza magát, fejét felemeli, és elégedetten indul az ajtó felé.
Hatvan évesen már homályos a tükörkép. A körvonal és a színek látszanak, de a viszerek, sriák, duzzanatok és egyenetlenségek már eszébe se jutnak. Boldogan mosolyog a tükörbe, karján bevásárlókosárral és arra gondol, milyen jó, hogy segítség nélkül le tud még menni a közértbe, nem úgy, mint Lilla az egykori kilenc céből, aki már csak járókerettel képes közlekedni. Aztán előhúzza a kis tartóból a régi rúzsát, hogy még szebbé varázsolja magát, de a szemüveg sajnos a szobában a keresztrejtvény mellett maradt, így emlékezetből hatalmas vonalat húz a keskeny ajkak szélére.
Nyolcvan évesen már nem olyan fürge, de egyedül veszi fel a virágmintás ruhát. A folyosóra kiérve úgy megy el a tükör mellett, hogy oldalra sem pillant. Sem egy sóhaj, sem elégedetlen megjegyzések, csak mosolyog és örül a gyönyörű napsütésnek.
Már nem érdekli, mit mutat az öreg tükör, csak élvezi, hogy csodálatosan érzi magát.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!