nagy ho-ho-ho horgász

Legemlékezetesebb horgászatom története

Jelen művemben nem arról a tükörről fogok írni, amely a lakásokban van, vagy a nők kozmetikai táskájában található meg, mint piperetükör, hanem egy olyanról, ami egyik jó barátom szemében verődött vissza gondolat és érzés formájában.
Miért is írom ezt?
Erre a kérdésre a választ az olvasó biztos vagyok benne, hogy megkapja, ha türelmesen elolvassa írásomat!

Történt egyszer, hogy egy szép csütörtöki nyári délutánon balatonkenesei nyaralásom ideje alatt elhatároztuk nagymamám testvérével Lacival, hogy elmegyünk fürdeni egyet a strandra, mert annyira meleg volt az idő.
El is indultunk a vasúti töltésen át vezető úton a vízhez, hogy végre megmártózhassunk a tó lágyan selymes habjaiban.

Oda is értünk a vízpartra, ahol letáboroztunk és összekészülődtünk, hogy végre belecsobbanhassunk a Balatonba.
Amikor bementünk a vízbe és haladtunk egyre beljebb a mélyebb rész felé egyszer csak megszólított bennünket egy férfi.
Először megkérdezte tőlünk, hogy honnan jöttünk, és kik vagyunk mi.
Elmondtuk neki, hogy itt Balatonkenesén van nyaralónk ezért vagyunk egész nyáron a Balatonnál és járunk fürdeni erre a strandra, ahol most jelenleg is vagyunk.
Ezt követően bemutatkoztunk neki és ő is ugyanígy tett.
Ekképpen szólt: Engem Bacsa Tamásnak hívnak, de te Márk nyugodtan szólítsál Tamás bácsinak, és te Laci pedig csak Tamásnak.
majd ezt követően összetegeződtünk vele és megtudta, hogy Laci aki elkísért engem fürdeni ő a nagymamámnak a testvére és mivel eljött hozzánk két hétre Budapestről ezért gondolta, hogy elhoz engem fürdeni, hogy legyen közös élményünk amelynek együtt lehetünk részesei.
Miután elmeséltük magunkról a fontosabb információkat új barátunknak rövidesen azt is megtudta Tamás bácsi, hogy én vak (látássérült) vagyok, amely teljesen természetes állapot, mert én ebbe születtem bele és egyáltalán nem jelent ez számomra problémát, ugyanis már a születésem után 6 napra bevérzett a szemem, amit még csak tetézett az inkubátorban adott oxigéngáz túladagolása.
Ezt hallgatva az öreg egyre kíváncsibb lett és kérdezősködött tőlem, hogy hány éves vagyok és mit csinálok. Erre válaszul elmondtam neki, hogy 8 éves vagyok és Budapesten tanulok a Vakok általános iskolájában.
Na erre már jobban felkapta fejét cimboránk, mert kiderült ő nagyon jól ismeri azt a környéket, mert a Városligetben is gyakran megfordul, ami szintén közel van az iskolánkhoz.
Tamás bácsi tényleg nagyon jól ismerte a Városligetet, illetve a budapesti Vakok Általános Iskoláját is, de rólunk látássérültekről még nem volt valójában túl sok ismerete.
Viszont ahogyan egyre több dolgot elmondtam neki magamról az érdeklődő kérdésekre válaszolva, beszélgetésünk egyre jobban kezdett felfokozódni és Tamás bácsinak egy remek ötlete támadt.
Megkérdezte mit szólnék hozzá, hogyha egy hét múlva elvinne magával horgászni!
Na nekem több se kellett ezen annyira fellelkesültem, hogy természetesen egyből azt válaszoltam, hogy persze, hogy szeretnék elmenni horgászni veled Tamás bácsi!
Laci is azt mondta, hogy szerinte sincs akadálya a dolognak, de azért várjuk meg a nagymamámat, és anyukámat, hogy velük megbeszélve legyen véglegesen eldöntve a program.
Nem is kellett sokat várakoznunk, mert hamarosan megjelent anyukám és a mamám a vízparton és látták, hogy beszélgetünk valakivel mire ők is csatlakoztak és összebarátkoztak a szakállas jó húsban lévő úrral.
Tamás bával ők is rendesen belekezdtek a diskurálásba mikor megkérdezte tőlük, hogy akkor egy hét múlva elvihetne-e engem magával horgászni.
Természetesen ebbe beleegyeztek nagymamám, anyukám is és megállapodtunk abban Tamás bácsival, hogy egy hét múlva korán reggel horgászni megyünk.
Végül az újabb találkozásnak reményében köszöntünk el pajtásunktól, de még mielőtt haza indultunk volna ez a kedves, jóindulatú horgásztárs kezembe nyomott egy műanyag karikát, amelyről elmondta , hogy ez a kapásjelző, amit a damilra teszünk fel amikor várjuk a halak érkezését.
majd hozzátette, hogy barátkozzak meg vele jobban és hozzam el magammal a következő találkozás alkalmával amikor megkezdjük az első horgászatunkat, mert ezt fogjuk felrakni a damilra!
Ezután elköszöntünk tőle és mindannyian útnak indultunk.
Azt szerintem nem kell hosszasabban részleteznem a drága jó olvasóimnak, hogy a horgászatig hátralévő pár napot mennyire beárnyékolta az örömteli várakozás, hogy életem első pecázására fogok menni!
Nem is kellett olyan sokat várni, mert az egy hét gyorsan eltelt és elérkezett a nagy nap!
Előző este már nagyon izgatott voltam, hogy ne essen az eső és minden rendben legyen amikor horgászni fogunk!
Másnap reggel 5 órakor ébresztettem is a nagymamámat, hogy induljunk le a vízpartra, mert már várnak rám a halak, hogy kifogjam őket!
Alig kellett egy kis bíztatás mamám és én villám gyorsan felöltöztünk, összekészülődtünk, aztán indultunk is le a vízpartra.
Utunkat egészen változatosság jellemezte, mert kellemesen friss volt az idő a sárgarigó, és a fülemüle énekének köszöntése hangzott fülünkbe, illetve kezdett világosodni az ég és a nap is mintha egyre jobban próbálkozott volna előbújni a felhők mögül, amelyek eddig betakarták.
Összességében is nagyon szép volt ez a reggel és mindezek mellett olyan jó volt érezni a levegőben terjedő friss, harmatos fű illatát.
Végül aztán amikor megérkeztünk a vízpartra először megkerestük Tamás bácsi lakókocsiját amelyben aludt a családjával.
Ezután szólítgattuk, hogy itt vagyunk jöttem a megbeszélt időpontra, mert megyünk horgászni!
Erre egyből nyílt a lakókocsi ajtaja és kiszaladt derék jó barátom felesége Ági néni, hogy szól az urának ébredjen fel, mert itt vagyok megérkeztem időben ahogyan megbeszéltük!
Mondta is Tamás bátya, hogy milyen jó időben érkeztem a mamámmal és a feleségének hála, hogy szólt neki, mert különben elaludt volna!
miután barátom összekapta magát és kikászálódott kényelmes kuckójából nagymamám elköszönt tőlünk és sok sikert kívánva magunkra hagyott bennünket abban bízva, hogy amikor egy óra múlva jön értem hallal térünk majd haza.
Ezt követően barátommal megegyeztünk abban, hogy reggelivel a pecázás előtt nem kínálna meg,, mert a neje miután befejeztük a halfogást készít nekünk reggelire paprikás krumplit, vagy pedig pacalt.
Ezen gondolom meglepődnek olvasóim akik ezt az írást látják, de Tamás bácsiéknál ezen horgászatok alkalmával nem volt ritkaság az ilyen testesebb reggeli.
De a lényeg, hogy Tamás bácsi elővette teleszkópos horgászbotját, a csalikat, és az etetőanyagot, majd elindultunk a közeli stégre, hogy ott összerakva a felszerelést megkezdhessük a pecázást.
Horgászbarátom először megmutatta nekem a bot részeit spicceit (ezek a bot tagjai), az orsót, amelyen a damil van, majd a zsinór végén lévő horgot, illetve a horog előtti két ólmot és az etetőkosarat.
Első lépésben kinyitottuk a teleszkópos botot, majd Tamásbá a kezembe adott két szem főtt kukoricát, és három gilisztát, amelyet a horogra tűztem fel először az ő segítségével.
Ezután következett az etetőanyag, amelyhez darát, kenyeret, és egy kis kukoricát kevertünk össze egy vödörben, mindezt felöntöttük vízzel, amit a Balatonból merítettünk.
Utána rendesen összegyúrtuk és belenyomkodtuk az etetőkosárba olyan mennyiségben, hogy az megteljen vele.
Ezután megkért cimborám, hogy tekerjek felfelé a zsinóron és fogjam a damilt a bothoz szorítva, mert most következik a bedobás, amelyhez az orsón lévő felkapó kart át kell váltani, hogy a damil az előrelendítés, elengedés után szabadon futhasson lefelé a bot vezetőspiccein.
meg is történt a bedobás Tamás bácsi közbenjárásával úgy, hogy fejünk fölé emeltük a botot szépen hátunk mögé vittük egy köríves mozdulattal és utána előre meglendítettük azt és a lendítés pillanatában engedtük el a damilt, amit szorítva kellet tartani a bothoz.
A dobás szépen sikerült, és már a damil sistergésének olyan jó hangja volt, amit a mai napig is szívesen elhallgatok a vízparton amikor horgászni megyek.
Miután bedobtuk a felcsalizott szereléket utána felraktuk a kapásjelzőt a damilra, és mondta Tamás bácsi, hogy én figyeljem a botot, illetve a zsinórt, mert ha rángatást érzek rajta akkor az azt jelenti, hogy kapásunk van hallal kell megküzdeni!
ő pedig a kapásjelző műanyag karikáját vette szemügyre.
Ezt követően jókat beszélgettünk és megtudtam tőle, hogy a horgászfelszerelésünknek melyik része mire való.
Ahogy így kedélyesen társalogtunk egyszer csak hirtelen elakadt a felszerelésünk valamilyen hínárban, aminek Tamás bátya nem örült túlzottan, amit hangos káromkodással jelzett is felém, de azért figyelmeztetett, hogy ezt nehogy megtanuljam tőle!
Végül aztán sikerült kiszabadítani a horgot a hínárból és a horgászat folytatódhatott tovább.
Ekkor következett a váratlan fordulat, ami teljesen meghatározta horgászpályám indulásának első sikerét.
Ugyanis erőteljes határozott rángatásokat éreztem a boton, valamint a damilon, amit finoman az ujjaim között fogtam.
Szóltam is, hogy Tamás bácsi kapás van, ha minden jól sikerül halat fogunk!
Erre ő azt válaszolta, hogy nem látja a műanyag karikának a mozgását, de ha úgy érzem akkor kezdjem el tekerni az orsót, hogy még mielőtt lemaradna ki tudjuk emelni a vízből a halat!
Ezután felkapva a botot el is kezdtem határozottan forgatni az orsó hajtókarját, hogy a hal véletlenül se maradjon le.
És bátran kijelenthetem, hogy megfogtam aznapi első halamat sikerrel, ami egy szép testes karikakeszeg volt!
Tamás bácsi nagyon megdicsért, elismerően megveregette vállamat, hátamat majd kiszabadítottuk a horgot a hal szájából úgy, hogy a legkevésbé okozzunk sérülést számára.
Itt tartok megemlíteni egy kulcsfontosságú momentumot, ugyanis az első halfogásom után horgásztársam felém fordulva annyit jegyzett meg, hogy ez egyszerűen hihetetlen számára, hogy én az első halat úgy fogtamki, hogy előbb érzékeltem a kapást, mint ahogyan ő azt látta volna!
Ezt követően újra felcsaliztunk és bedobtunk, és megint fogtam halat, de ez már egy ponty volt!
Derék jó barátom látva sikereimet felbuzdulván odahívta családtagjait, hogy megossza velük is fogási eredményeimet.
ők is gratuláltak nekem és örömüket egy elismerő ölelés, puszi, baráti hátbaveregetés formájában fejezték ki.
Végezetül eljött a reggelizés ideje, amit barátommal és családjával jóízűen elfogyaztottunk, és utána megköszönve Tamás bának a programot búcsút intettünk mindenkinek nagymamámmal aztán hazamentünk.
Titokban azért büszke voltam kicsit én is magamra, mert nagy dolognak tartottam azt, hogy önerőből kitartóan elsőre sikerült két halat ütnöm egy csapásra, ha ez a mondás itt is megállja a helyét.
Hát így végződött ez az élményem, amely meghatározta hobbitevékenységeim egyikét, valamint a Tamás bácsiékkal 18 éve tartó barátságunkat!
És, hogy miért tartottam fontosnak megemlíteni azt a bizonyos pillanatot amit mondott horgásztársam?
A válasz nagyon tanulságos.
Ugyanis rá két hétre megbeszéltünk egy horgászatot, amire este került sor amikor már teljes sötétség fogadott minket.
Tamás bá ekkor elhatározta, hogy ő nem használ világítást, hanem azt mellőzve próbálná meg érzékelni a halak kapásait.
Ez így is történt, mert amikor felcsalizott, bejuttattva a szereléket a vízbe 1 órás várakozás után folytonos rángatásokat érzett a damilon. Nem is volt rest fogta a pecabotot és határozottan bevágott, aminek meg is lett az eredménye, mert kifogta aznapi első halát, aminek egy szép termetes ponty lett az eredménye. Ekkor, mint egy tükörből, amit magunk elé tartunk verődött vissza számára az az érzés, és gondolat amit átélt és mondott nekem: Márk barátom hihetetlen, hogy ki tudtad fogni ezt a halat érzékelve a kezeddel a kapást!
Pedig bizony most ő is megtapasztalhatta, hogy igenis meg lehet csinálni becsukott szemmel is a halak kifogását.
Ettől kezdve már Tamás bácsi sem kételkedett bennünk, mint vak emberekben, sőt tudta, hogy mi szemünk világát veszített emberek igenis meg tudjuk mutatni ép társainknak, hogy mire vagyunk képesek, ha már a szemünknek nincs fénye!
mert ezt a tevékenységet is, mint bármi mást szívből, elhivatottságból érdemes csinálni, amelynek nem feltétele a látás!
hiszen ne feledjük Antoine de Saint Exupéry kishercegből származó fontos idézetét: “Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan!”

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!