Répce

A vak-randi

Vad Rózsa ki nem állhatta Sörös Bélát, a buszsofőrt, mert az vezetési stílusából adódóan, egy alkalommal tetőtől-talpig beterítette pocsolyával a buszváróban.
Persze Rózsa nem érte be ennyivel, s mielőtt a busz elindult, beszólt a férfinak.
—Hogy lehet valaki ilyen figyelmetlen? Látja, hogy nézek ki?
—Magácska így is egészen csinos —jegyezte meg a férfi.
—Szemtelen!
—Mért állt olyan közel a pocsolyához?
—Bunkó, érzéketlen alak!
—Magácskának aztán van mondanivalója, nem lennék a férje helyében!
—Maga nekem nem is kéne, ha egyedül lenne a földön, akkor se!
Az affér ezzel véget is ért, mert Rózsa másnap elővette a kerékpárját és azzal közlekedett, így szép lassan megfeledkezett Sörös Béláról.
Tavasz volt, a madarak már túl voltak a párválasztáson, épp a fészekrakáson dolgoztak, amikor Rózsa úgy érezte, ideje lenne, hogy legjobb barátnője is párt találjon.
Saját kudarcos próbálkozásai ellenére, igyekezett meggyőzni őt, hogy regisztráljon a „Vak-randi” nevű társkereső oldalon.
— Ugyan már, kinek kellenék így? — mentegetőzött Lilla.
— Hidd el, a „Vak-randi” neked való, biztosan találsz ott, magadhoz illő társat — erősködött Rózsa.
Lilla végül belement, és alig hogy regisztrált, akadt jelentkező szép számmal.
Néhány napnyi levelezgetés után azonban kiderült, egyik férfi sem megfelelő. Valamennyien kihullottak a rostán, mert vagy nagy volt a távolság, vagy sok volt a korkülönbség.
A szóba jöhetők közül végül, csak Kenta úr maradt, aki adatlapja szerint a Fények Vakondja elnevezésű alapítványnál dolgozott.
Megbeszélték, hogy másnap a Tükör nevű kávézóban fognak találkozni.
A randi napjának estéjén, két pár csinos tűsarkú kopogott ütemesen a szürke macskaköveken. Amint az emelkedőhöz értek, megtorpantak.
Néhány perce állt el az eső, az út csúszott, főleg dombra fel, főleg tűsarkúban.
— Kinek juthatott eszébe dombra macskakövet rakni? — háborgott Rózsa, és mobilján taxit hívott.
Az autó két perc alatt ott volt, de a csúszós meredek úton még az is lassan haladt.
Alig, hogy felért a domb tetejére, a két nő azonnal ki akart szállni.
— Nem a Tükör kávézóba mennek? Kicsit még odébb van — jegyezte meg a taxis.
— De igen, csak innen már jó az út — mosolygott Rózsa. —Mennyi lesz?
—Ötszáz forint —mondta a taxis kelletlenül.
—Fogadjuk, egy cipősarok többe került volna — jegyezte meg Lilla, miután kiszálltak a kocsiból.
A kávézóban sokan voltak. Majdnem minden asztalnál ült valaki.
— Honnan fogjuk tudni, hogy melyikük Kenta úr? — idegeskedett Lilla.
— Nyugodj meg, felismerem. Már látom is — mondta Rózsa.
— Biztos vagy benne?
— Hát, gondolom. Olyan kinézete van.
Rózsa elindult a kiszemelt férfi felé. Lilla alig bírta követni.
— Kenta úr?
— Iiigen — szólt zavartan a megszólított.
— Jó estét. Minket várt — mosolygott Rózsa.
—Én csak egy hölgyet várok —mentegetőzött a férfi, de a nő meg se hallotta, helyette
határozottan megragadta a férfi kezét, és jól megrázta.
— Örvendek. Vad Rózsa vagyok, ez pedig a barátnőm, Halvány Lilla. Rajta, tapogassa csak meg— húzta közelebb a félénk barátnőt.
A férfi egyik ámulatból a másikba esett.
— Olyan halvány, hogy alig látom — csúszott ki a száján. — Miért is kéne megtapogatnom?
— Hát azért, hogy lássa milyen szép — magyarázta Rózsa.
— Én kérem, látom magukat.
—Ön lát?
—Igen.
—Azt mondja, nem vak?
—Azt mondom.
—Akkor nem értem, akkor mért jött el a vakrandira?
— Ó, maga azt hitte, olyan a vakrandi…
— Nem is tudom…
— Lillácska talán vak?
— Igen —szólalt meg Lilla halványan.
—Ha tudná mennyi csalódás érte emiatt! — sóhajtott Rózsa, majd körülnézett, hogy van-e szabad asztal.
Miután sikerült helyet foglalniuk, Kenta úr szívélyesen megkérdezte, mit szeretnének inni. Rózsa bort rendelt, Lilla beérte egy limonádéval.
A kávézóban lágy zene szólt. Az asztaloknál ülők halkan beszélgettek.
Egyszer csak Kenta úr oda intette az egyik pincért és a fülébe súgott valamit.
—Rózsát sajnos mi nem árusítunk uram — mondta a pincér, —de mivel ez a Tükör kávézó, helyette ajánlhatok a hölgyeknek tükörből készült poháralátétet, sminktükörnek is kiváló!
—Kettőt kérek —csapott le Kenta úr az ajánlatra, s az egyik tükröt Rózsának, a másikat Lillának adta.
Lilla arca az ajándék hatására, pipacs piros lett.
—Köszönöm, de nem kellett volna, mihez kezdjek vele?
—Ó hát, ha valaha valaki gonoszkodni merészel magácskával, fogja a tükröt, s nyomja jól bele az illető képébe, hadd nézzen már magába.
Ezen kijelentésen valamennyien jót nevettek.
Rózsa miután megitta a bort, felvetette Lillának, hogy akár indulhatnának is, de Lilla olyan vidáman elvolt Kenta úrral, hogy inkább egyedül indult haza.
—Aztán vigyázzon a barátnőmre, különben velem gyűlik meg a baja— búcsúzott.
A sarokig gyalog ment, onnét taxit hívott, a taxis azonban Sörös Béla volt.
Riadtan meredtek egymásra.
—Mi van, szakmát váltott? —kérdezte Rózsa gúnyosan.
—Nem egészen. Most is vezetek —vágott vissza a férfi.
— Ha tudtam volna, hogy maga lesz, nem hívtam volna taxit. Macskakő utca 40 — mondta be a címet, kelletlenül.
A kocsi elindult.
— Nem könnyű a taxis élet sem — sóhajtott Béla. —Egyik kollégámmal ma két bányarém jól kiszúrt. Csak azért hívtak taxit, hogy felvitessék magukat ezen a dombon. Nevetséges.
— Egyáltalán nem, azonnal álljon meg! — szólt Rózsa.
— Valami baj van? Épp csak leértünk a dombról — fékezett a taxis.
— Az égvilágon semmi, csak megérkeztem — nevetett Rózsa, majd kipattant a kocsiból.
—Ezt a pocsolyáért kapta —nevetett, majd eltűnt a sarkon.
Pár év elteltével Sörös Béla valóban szakmát váltott, de nem azért, mert nem szeretett autót vezetni, hanem mert megnősült.
Mivel az ő hatáskörébe tartozott a Macskakő utca útburkolatának felújítása, a macskakövek helyét rövid idő alatt sima aszfalt váltotta fel.
Miután a Macskakő elnevezés okafogyottá vált, az utca neve Lilaakác lett, mindehhez azonban tartozik egy rövid történet.
Sörös Béla, a vak-randi eset óta nem tudott megszabadulni Vad Rózsától.
Véletlenül állandóan egymásba botlottak. A végzetes eset egy havas téli napon történt, amikor Vad Rózsa tűsarkú csizmácskájának a sarka, beszorult a jeges macskakövek közé.
Béla épp arra taxizott s esze ágában nem volt kiszabadítani Rózsát, de mit mondjon annak az idős úrnak, aki leintette.
— A hölgy valószínűleg eltörte a lábát — magyarázta a riadt öregember.— Be kell vinni a kórházba.
Másnap aztán, Béla maga is kórházba került, mert az ónos eső miatt kisebb karambolja volt.
Könnyebb sérülést szenvedett csak, épp hazakészülődött, amikor Rózsa a kórház folyosóján meglátta.
A nő azt hitte, a férfi őt keresi. Nem hagyhatta anélkül elmenni, hogy ki ne fejezze háláját, amiért kimentette a macskakövek közül, ezért kerekesszékével egyenest Béla felé száguldott és feldöntötte.
Két teljes napon át lábadoztak együtt a kórház baleseti osztályán, ezalatt volt idejük jobban megismerkedni. Rájöttek, annyira hasonlóak, mintha egymás tükörképei lennének, így aztán Vad Rózsából hamarosan feleség lett, Sörös Bélából pedig büszke férj, esküvői tanúik pedig természetesen Kenta úr és párja, Halvány Lilla volt.
Valószínűleg mind két páros együtt él ma is, ha azóta el nem váltak.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!