vaktükör

Esély-egyenlőtlenség, avagy vaktükör

Óvatos, közeledő lépteket hall János a lépcsőházból, a lakásának csukott ajtaján át. Hallja, hogy már a lépcsőről a pihenőre ért. Kemény tárgy koppan, finoman a járólapon, majd csúszik a küszöbig és koppan az ajtó alján, még három, egymás utáni ütemes koppanás ugyanott. János már tudja, hogy a barátja, István jött hozzá.
– Gyere be, nyitva van! – mondta János. István megy oda, ahonnan a barátja hangját hallotta, a szokott helyre, a szobába. János jaws programmal olvastat valamilyen szöveget a számítógép előtt ülve.
– Szia! – mondta István a szoba ajtajához érve.
– Szia! – viszonozta János a köszönést, és kézfogásra nyújtott kezével megkereste a barátja szintén kinyújtott kezét.
Baráti kézfogás után szívélyesen, a barátja kezét a fotelre téve már ülteti is le a fotelbe, mondva:
– Itt a helyed.
– Láttad az irodalmi pályázati kiírást? – kérdezte István.
– Nem, csak hallgattam. Talán te láttad?
– Igen.
– Nocsak, meglátultál?
– Nem csak tükröt tartottam és megláttam.
– Ne hülyéskedj, te a tükörből sem látsz.
– Dehogynem, lelki tükröt tartottam, és abban megláttam. Tudod, van lelki tükör is, biztos te is láttad.
– Hát olyan képességgel még nem rendelkezem, hogy a lelki tükröt lássam. A lélek tükrét, a szemet sem láthatom.
– Nem a lelki tükörre gondoltam, hanem arra, hogy a pályázati kiírásban a lelki tükör benne van.
– Ja, azt láttam, de inkább hallgattam. Tudod az én lelkem nem olyan fényes, hogy tükörként szolgáljon.
– Akkor te nem írsz semmit erre a felhívásra?
– Nem. Nincs kedvem kifényesíteni a lelkemet, sem a másokét. Ez már nem tükörjáték lenne, hanem valami szabadon előadva, a pályázat témája pedig nem ez. Különben is nekem csekély esélyem van egy látóval szemben, aki használhatja a fizikai tükröt, láthatja az emberek szemét, a lélek tükrét.
– Ne vedd komolyan a pályázati felhívás témáját. Tudod tavaly is – ha jól emlékszem utazás volt a téma – olyan alkotás is nyert, ami nem a tényleges utazásról szólt. A gyerek vagy a lelke ment egy anya pocakjába. Logika, következetesség és törvényszerűségek nélküli tetszetős, érzelmi húrokat pengető, zavaros eszmefuttatás volt.
– Hát igen, korlátok nélkül a fantázia könnyen szárnyalhat.
– Tudod, a lélek is utazik. Ebben az évben pedig minden tükröződik, mint a Salamon töke – mondta kajánul, mást is sugallva István.
János maradva Salamon király történeténél, válaszolja:
– A Salamon töke nem tükröződött, hanem fénylett.
– Ami fénylik, az tükröződik is a tükörben. Igaz?
– Igaz.
– Na látod, írhatsz akár a Salamon tökéről is, csak világítsd meg, és akkor tükröződni fog, ha pedig írsz róla, akkor már megvilágítottad.
– Én mégsem értem. Mi az, hogy tükör a lélekben, meg tarthatunk lelki tükröt önismeret céljából? Sejtem, hogy a kiíró nem látható dologra gondolt, de akkor miért kapcsol nem látható dologhoz, vagy fogalomhoz, látható, fényvisszatérítésre alkalmas tárgyat? Lehet, hogy tükröződésre gondolt, nem fénnyel kapcsolatos tükröződésre, hanem emberek közötti olyan kapcsolatra, amikor a saját cselekvésünk hatását érzékelhetjük másokon? Ha fényjelenség nélküli érzelmi, hangokban is kifejeződő megnyilvánulásokat is lehet érteni, akkor ez miért nincs egyértelműen megfogalmazva? Lehet, hogy a vakokra nem gondoltak?
– Biztos gondoltak a vakokra is, csak úgy mellékesen, a téma megfogalmazását zavarossá téve. Gondolj arra, hogy a zavarosban lehet jól halászni. Még azt is lehet érteni, hogy te tarthatsz tükröt másoknak.
– Azt akarod mondani, hogy a szarva között megtalálhatom a tőgyét?
– Írj valamit, és küld el, akkor kiderül, hogy megtaláltad-e a tőgyét, fog-e tejelni vagy tükröződni! – mondta István az általa mondottakat elképzelve, visszafogott, fel-feltörő kacagás közben a barátjának.

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!