Zio Giagio

A KINCS

– Meséld el, anyu, még egyszer a nagyi történetét! Légyszi’…!

– Már százszor elmeséltem neked, Anna!

– De anyu!

– Rendben, rendben…csüccs ide..Na, most kész vagy rá?

– Igen…hallgatom.

A kis Anna megszorította az édesanyja a kezét, úgy, ahogy szokta, s
ahogy tette ezt tényleg vagy százszor is már.

– Nos akkor… Egyszer volt, hogy nem volt…

– Neee! Ugrás tovább, légyszi, anyu, ezt mar ismerem…

– Nyugi, Nyugi…!

– Nee…neee…!

– És meddig?

– Amíg…

– Hm..szerintem tudom. Ismerlek, kicsikém!

Anna arcán akkora őszinte mosoly tűnt fel, mintha most hallaná először a
történetet.

Melyik történetet? A nagyi tükre legendáját.

– Nos…a kislány…Dóra…

– Pontosan, mint te…

– Igen, mint én… nos… A kis Dorkát meg szokta látogatni a nagymamája,
aki nagyon, de nagyon messziről jött. Ruhája mindig tiszta volt,
makulátlan. Itt-ot kissé őszült már a haja, szavai édesen csengettek, s az
ajkán mindig széles, szép mosoly húzódott. Mindig játszott a kis
Dorkával, s mindig adott neki egy-egy cukorkát.

– Citromosat? Szeretem a citromos cukorkát.

– Hm… Ám legyen! Citromos cukrot adott neki… Egyszer a nagyi,
amikor haja még fehérebb lett, egy nagy utazás előtt, odahívta magához a
lányt s kérte tőle, hogy figyeljen a szavaira, majd adott neki egy tükröt,
arany betűkkel vésett fatükröt, mely furcsa volt, mert egy kis vörös,
vastag posztóba volt göngyöl ve. De még annál is furcsábban hangzottak a
nagyi a szavai:

– Tudod mit jelent a „Dóra” név, ugye?

– Igen, nagyi. Dóra azt jelenti: „ajándék”.

– Jó kislány leszel. Tessék, ez a tiéd, fogadd el ezt a kis tükröt, s
emlékezni fogsz a szavaimra és rám is.

– Igen, persze nagyi.

S el is kezdte kibontani a kis posztót. Ámultan olvasta a nagy írást a tükör
szélén:

„Előttem a kincsed

Áll, tükrözz vissza”

S a hátsó oldalán:

Előtted most a rejtély és a kincsed

Legalábbis így tűnt kicsiny szemeiben a két szép, arany betűkkel gravírozott
írás, mert akkor még nem tudott olvasni a kis aranyhajú lány.

– De miről szól az írás…s hova mész?

– Majd megérted, mi van rajta. Messzire megyek ugyan, de sosem leszek
távol tőled…. Most menj, kicsikém, anyukád vár rád.

Múlt az idő, a kis tükörről megfeledkezett a kislány, s nagylánykorában a
fiókban felejtette.

Néhány év múlva, amikor már felnőtt lett a lányból, el kellett költöznie a
szülői házból…

– Miért kellett? Nem maradhatott volna?

– Hát egyszer muszáj… mondjuk így… – kirepülni…

– Nekem is?

– Hát. Elvileg… Neked is, igen.

– Nem, én soha repülök el tőletek!

– Rendben, rendben… folytassuk… át kellett költöznie az új, szegényesen
berendezett lakásába: szomorú volt, messze is volt a családjától, az új
városban nem volt sok barátja.

Munka közben ide-oda járt, mert újságíró lett mindeközben, és soha nem volt
ideje kipakolni a ruháit. Túl sok dobozt kellett volna kicsomagolni és rendbe
tenni… Havazott már s lassan közeledett a Karácsony. Nem tudott hazamenni
a családjához, a munkája miatt. Barátai sem voltak vele, ebben a hosszú
időszakban.

Egészen addig a napig. Amikor is ki kellett bontania egy kis batyut. Vajon mi
van benne?

– Én tudom… A tükör!

– Igen – mondta az anya mosolyogva -…de még nem alszol? – most egy kicsit
összeráncolta a homlokát.

– Folytasd, kérlek! – nógatta a kislány.

– Rendben. Szóval, most már tudott olvasni s el is olvasta rendesen:

Bennem a kincsed áll,

tükrözz vissza

Kérdő pillantást vetett a tükörre, keresett valamit, tapogatta itt-ott, de
semmit sem talált.

Elérte a hátsó oldalát. Elfújta a rárakódott port, így tudta szépen
kiolvasni:

Előtted most a rejtély és a kincsed

Akkor megértette: gyorsan ment a nagy tükör elé, s látta. Látta, mi a kincse…
illetve, ki a kincsecskéje:

Semmi…senki más, mint Ő maga.

Nyomban fel is hívta a szüleit és hosszan elbeszélgettek.

A következő napokban annyira jól érezte magát, hogy új barátokat
szerzett, a nagy baráti körben megtalálta a szerelmét is, és egy éven belül
férjhez is ment s nagyon boldogan élt tovább, sokáig.

– De te voltál az, anyu? – fejezte be álmos hangon, ahogy azt már ezerszer is.

– Hát kicsim,..az is lehet, hogy igen… vagy sem. Akár te is lehetsz. Csak
gondolj rám később, amikor…

Átment a hálószobájába, finoman megsimogatta a férjét, majd odament a
szekrényhez, lassan kitárta, kinyitott egy kis fiókot, s erősen szorította az
aranyos tükröt.

És csendesen kívánt valamit.

De a kicsi Anna már mélyen aludt, álmodott.… Ki tudja, miről? Talán a nagyi
tükréről…

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!