Meglepetés Télapónak

Jelige: „ajándék”

Meglepetés Télapónak

Merengek a régmúlt idők emlékein. Mint jóbarátok toppannak elém a kedves történetek. Kicsit megfakultan, fáradtan járnak, mint én, de a szeretet tüze hamar megfiatalítja az élményeket.

A 80-as évek kezdetéig kell visszakergetnem emlékezetemet az idő hosszú labirintusában, amikor még unokáim lelkesedtek a decemberi csodákért. Csillogó gyertyaláng gyúlt szemeikben, ahogy a Mikulást várták, ajándékokban reménykedve.

Nekem már akkoriban is feketében ragyogott éjjel-nappal egyaránt. A  bájos arcocskák csak lányom fókuszán keresztül fényképeződtek az emlékezetembe. No meg a mindig árulkodó hangok vidám csilingelése tudatta velem, hogy az elképzelésem és a valóság kézenfogva járnak.

Történetem ott kezdem, hogy mint minden nagypapa én is felcsaptam Mikulásnak. Nem igazi, álruhába bújtatott piros kabátos, hószakállú öregnek.  Inkább csak olyan szolid közvetítőnek. Tevékenységem abból állt, hogy lementem a közeli közértbe, ahová naponta jártam kenyérért és bevásároltam a finomságokat, amiket a Télapó ajándékául szántam, aztán pedig házhoz szállítottam a kis pakkokat. Az édességek között találtam táblás csokoládét, gumicukrot, kicsi szelet csokikat, nyalókát, rágógumit és persze az elmaradhatatlan Mikulás figurát. A ropik dobozába tévedt a kezem és mivel imádom a sós rágcsálnivalót, gondoltam az unokáim is örülnek majd neki. Ezért a kosaramba csúsztattam két csomaggal. Aztán ujjaim puha tapintással nézegették tovább a polcok kínálatát. Amikor visszatévedtem a ropik kupacához, váratlanul jó nagy zacskós, hosszú pálcikákat tartalmazó csomag akadt kezembe.

Óriásropi! – újjongtam magamban, és nagyapai szívem dagadt a büszkeségtől, hogy micsoda meglepetést tartogat a lányok számára az én Mikulásom. Hamarjában kicseréltem a  szokványos zacskókat a nagyobb csomagokra és villám gyorsan a kasszához léptem. Két kis piros zsákocskát is kaptam a pénztáros hölgytől, aki mindig kedvesen segített eligazodni a vásárlás rejtelmeiben.

Hazaérve kettéosztottam a finomságokat és a két csomagba helyeztem őket. A hosszú tasak kicsit kilógott a csomagból, de legalább hallani fogom az édes kis hangok meglepett csilingelését, amikor meglátják az óriásira nőtt finomságot. Mint már említettem gyakran jártam a boltban, de eddig még sosem találkoztam ezzel az újdonsággal. xxxxxl-es maxiropi, ez lesz a tél slágere –gondoltam, ahogy szedtem a lábamat a havas utcákon, botommal koppantva hevesen dobbanó szívem ritmusát. Persze a kis piros csomagokat táskámba rejtettem, nem akartam rögtön lebukni kisunokáim előtt.

A lakásban nagy zsibongás fogadott. A két kis copfos angyalka repkedett, énekelt, kacagott körülöttem és elárasztottak a legvadabb elképzelésekkel, hogy vajon mit fognak találni másnap az ajtó elé tett csizmácskákban.

Ezen az éjszakán lehet én voltam izgatottabb, nem az unokáim. Alig bírtam kivárni a reggelt, hogy együtt örülhessünk a meglepetésnek. Még lányomnak sem árultam el a felfedezésemet, a maxi ropit illetően.

Hajnalban udvarló kandúrt megszégyenítő ügyességgel osontam ki a bejárathoz és a két parányi csizmácskába tettem a csomagokat. Nagyon büszke voltam a magam Télapójára, hiszen a zsákocskák alig fértek a pici lábbelikbe.

Reggel aztán nagy kacagásra és sikongatásra ébredtem. Gyorsan köntösömbe bújtam és mit sem sejtő álmos ábrázattal mentem a konyhába a finom kávéillat után. A két kis hurrikán beérkezett a konyhába és ölembe telepedtek.

-          Nézd nagypapa, mit hozott a Mikulás!- csivitelte Marikám és a kezembe pakolta az édességeket.

-           Makarónit is hozott a Télapó! – Kiáltotta Ildike.

-           Hogyhogy makarónit, én nem…- mondtam elképedve, de mielőtt lebuktam volna lányom közbevágott…

-           Természetesen a Télapó tudja, hogy mennyire imádjátok a makarónit, ezért ma azt főzünk ebédre. – mondta lányom miközben kiszaladt a konyhából.

Amikor visszajött, könnyeit törölgette:

-          Drága apukám, mit akartál venni a gyerekeknek?

-           Óriásropit. – válaszoltam lesújtva – Most oda a nagy meglepetés, oda a feledhetetlen ajándék.

-           Dehogy is apukám, ettől feledhetetlenebb meglepetést ki sem találhattál volna. Erre garantáltan emlékezni fogunk, amíg csak élünk. De honnan szedted ezt az óriásropit?

Elmeséltem lányomnak a vásárlást, amikor a kicsi csomagos ropogtatnivalók dobozában megéreztem a jóval nagyobb zacskókat és a rudakat tapintva joggal gondolhattam, hogy ismét egy újdonsággal szaporodott a finomságok listája.

Lányomnak igaza lett; a család hosszú éveken át emlegette a nem éppen szokványos Mikulást. Persze amikor az unokák kinőtték a mesevilágot, már a valóságos történetet porolták le minden évben december hatodikán.

Aztán, mint minden drága kincs, ez az emlék is megfakult, kicsit feledőbe ment. Már nem a nagypapa baklövése volt a sláger, hanem a fiúktól kapott mackók, virágok, szívecskék.

Néhány éve egy nagyon viharos decemberi napon váratlanul beállított Marika és Ildikó.

-          Nézd csak nagyapa, találkoztunk a Mikulással és ezt küldte neked. – mondták kórusban, kuncogva, miközben furcsa hosszú csomagot adtak át.

-           Mi ez? Makaróni? – kérdeztem értetlenül.

-           Á dehogy: – kacagtak az immár felnőtt angyalkák. – xxxxxl-es maxiropi, ahogy azt gyerekkorunkban elképzelted…

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!