Fehérbot napja

Kis vakond fehér-bottal 2012.10.17.

A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén október tizenhetedikén rendezte meg fehér-bot napi kulturális rendezvényét, melynek szerves részévé vált a „Fények vakondja” irodalmi pályázat eredményhirdetése is. Rendezvényünk 10 órakor kezdődött, az egyesület elnöke, Pesti Zoltánné megnyitójával. Mivel, „2012 A generációk közötti szolidaritás európai éve”, kulturális programunkat és a hozzá tartozó pályázatot is ennek szenteltük. A kulturális műsor folyamán anya és lánya, Vígh Erika és Hám Réka Ágnes konferálta fel a szereplőket. A megnyitó után tanúsítványok és oklevelek átadására került sor, tanúsítványt kaptak a „Vakbarát településért” projekt keretén belül meglátogatott városok intézményeinek vezetői, oklevelet kaptak azok, akiket a megyében élő látássérültek érdekében végzett kiemelkedő munkájukért az egyesület elnöksége elismerésben részesít. Ezt követően Molnár Csaba, a Tiszai Evezős Egylet edzője számolt be látássérült sporttársaikkal közös tevékenységeikről, eredményeikről, élményeikről.

A rendezvény kulturális részét Erős Laura szintetizátorjátéka vezette fel.

Nagyobbra nőtt a generációk közötti különbség, Dr. Baranyi Imréné beszélgetőtársa Hám Réka Ágnes mellett nem édesanyja, hanem nagymamája, Vígh Éva volt. Ezután D. Nagy Ferencné Erika az „Azért vannak a jó barátok” című Máté Péter slágert adta elő, olykor a közönség is csatlakozott az énekléshez. Közeledett a „Fények vakondja 2.” irodalmi pályázat eredményhirdetésének ideje, előzetesként Vígh Erika, Hám Réka Ágnes és Palásti Tibor egy a pályázatra beküldött művet adott elő, „Meglepetés télapónak” címmel. A pályázat eredményét Vígh Erika, mint a zsűri tagja ismertette, az alábbi művek nyertek díjat:

A közönségszavazás nyertese a “Mitől forog ilyen jól az észkerék” című írás, “Flower95″ jeligével, beküldője Kollonay Patrícia.

A zsűri döntése alapján harmadik helyezést ért el a “Borozás árvíz után” című novella, “Peca menti Párizs” jeligével, Kovács József pályaműve.

Második lett az “A grízes fekete” című mű, “Sebes-Körös” jeligével érkezett pályázat, szintén Kovács József alkotása.

Irodalmi pályázatunk első helyezettje pedig a “Meglepetés télapónak” című alkotás, “Ajándék” jeligével, amely Erdősné Onda Marica műve.

Az eredményhirdetés, az egyesület elnökének a jövőbeni pályázatot illető néhány szava és Vígh Erika novellaírással kapcsolatos jó tanácsa után Palásti Tibor zenés múltidézése zárta a rendezvényt, az előadó műsorában Kerekes Gézára emlékezett. A kulturális rendezvényt szendvicsebéd követte, végül az egész napi programot Vén Péter szemtréner, látástréning szakértő érdekes előadása zárta.

Ezúton is köszönjük az irodalmi pályázatra beküldött műveket és támogatóink segítségét!

Rendezvényünket támogatta:

  • Aba-Novák Kulturális Központ
  • Fényforrás Alapítvány
  • REALBA Kft.
  • Teljes Életért” Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Szigligeti Színház

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!