Optimista

Fő az optimizmus

Kiszámoltam ma 193 nappal múlt a gyermekem 13 éves, azaz 172 nap multán ünnepelheti a 14-dik születésnapját. Miért is fontos ez? Egyáltalán nem lenne fontos, ha ma nem nőtt volna nagyra, az amúgy is elfogult anyai szememben. Na jó helyesbítek: nem nagyra, hanem még ennél is nagyobbra. De elég legyen a sztárolásból, halljuk inkább a történetet!

Három napja, vagyis pénteken, szokásomhoz híven áldozatul estem türelmetlenségemnek. Azt kérdezte a számítógépem, hogy megbízom-e az alkalmazásban? Azt mondják rólam: optimista vagyok, ennek ellenére a nem gombot jelöltem meg. Bevallom, fogalmam sem volt róla, hogy milyen alkalmazásra gondol és nem volt itthon senki, akitől megkérdezhettem volna. Zárójelben megjegyzem, hogy okos kutyuskámtól megkérdezhetem, hogy megfőtt-e az ebéd és jó lett-e, mert erre mindig szájnyalogatással válaszol, ami igenlését fejezi ki. De kimagasló intelligenciája ellenére sem tud informatikai tanácsadással szolgálni, sajna… zárójel bezárva.

Visszatérve az eredeti mondandómhoz, tehát ott tartottunk, hogy letiltottam a beszélő masinámat. Jól megkaptam a magamét, ha nem bízol bennem, hát dolgozzon neked a kenyai kismajom! -gondolta computerem és hosszantartó noszogtatás árán sem volt hajlandó engedni a konokságából. Pedig a családom kitartóan igyekezett gyógyírt találni a sértődős gépbarát kiengesztelésére. Sőt még a telefonos segítséget is igénybe vettük, de még a Bátyám közreműködésével sem lehetett visszatéríteni a jó útra a gépemet.

Vasárnap a srácok kenuzni mentek az osztállyal a Tisza-tóra én meg itthon itattam az egereket. Már nagyon vártam ezt a napot, mert folytatni szerettem volna a könyvemet. Ritkán adatik meg egy dolgozó nő életében, aki ráadásul feleség, anya és háziasszony is, hogy néhány órára egyedül maradjon és hódolhasson kedvenc hobbijának. Ez egy ilyen alkalom lett volna.  Mitagadás nem könyörült rajtam az álnok számítógép. Sikerült jól belegázolni a lelki világába, ezért aztán kibékíthetetlenül tartotta magát a buta parancsom betartásához. Miután az egerek belefulladtak könnyeim tengerébe, dühömben kitakarítottam és még az ablakokat is lemostam. Igazán akkor estem kétségbe, amikor hétfőn a számítógép szervizben is azt mondták, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, újra kell telepíteni, de majd csak szerdán tudnak vele foglalkozni, annyi dolguk van.

Bánatosan kullogtam haza, vállamon beszélő gépbarátommal.

Minimum hat nap Jaws Gábor társasága nélkül? Ez a legkegyetlenebb büntetés oktalanságomért… Így ismételten előszedtem bosszantó tulajdonságaim egyikét, miszerint addig noszogtatom a környezetemben élő embereket, amíg meg nem unják, és jól ki nem osztanak. A férjemet már kiidegeltem a nyafogásommal, így fiammal próbálkoztam, hátha több türelemmel van megáldva, vagy kevésbé mer nemet mondani ötleteimre.

Még utoljára próbáljunk meg valamit! – mondtam neki, miközben igyekeztem szerény informatikai tudásomat bevetve megoldást találni vétkemre.

Nem mondtam ki hangosan, de meglepett, hogy gyermekem újabbnál újabb ötletekkel rukkolt elő. Mindig is elszomorított, hogy bármit kértem, többnyire szó nélkül teljesítette, de önálló ötletekkel nem nagyon szolgált soha. Ami pedig a kitartását illeti, hát csak komoly ráhatásokkal, szófüzérekkel és cirkalmas biztatásokkal sikerült őt úton tartani egy-egy kudarc után. Az informatika labirintusában egyébként is könnyű elveszni, főleg ha a tanulmányok nem is erre a területre irányulnak.

Aztán mégis kipattant fiam fejéből az isteni szikra és megkísérelte az utolsó utáni-utáni lehetőséget. Hihetetlen, de sikerült!

Akkor azt mondta, talán még sosem látott engem ilyen boldognak. Örömöm nem csak a számítógépem nyújtotta lehetőségeknek szólt. Igaz nagyon sokat jelent nekem az, hogy könyvet írhatok, olvashatok, tanulhatok a beszélőgép segítségével. Mégis a fiam sikerének örültem jobban! Remélem nőtt az önbizalma, és ezen túl nem fél majd a gondolataitól, ötleteitől és bátrabban próbálgatja a szárnyait minden területen. Másrészt pedig remélem, most már elhiszi, amiről mindig papolok, hogy a kitartás előbb vagy utóbb, de meghozza a gyümölcsét!

A végkövetkeztetés pedig az, amit én is borítékoltam magamnak -, hogy ha nincs türelmed várni és nem vagy biztos a dolgodban, akkor inkább dönts optimistán!

Előző oldal

Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!