Gyereknap

Egyesületünk első családi és gyermeknapi rendezvénye

2014. május 31-én egyesületünk első alkalommal rendezett Családi és Gyermeknapot, a NEFAG szolnoki Ökoturisztikai Parkjának játszóterén.

A kissé hűvös időjárás ellenére szép számban jöttek el tagjaink családjaikkal, összesen 69 fő vett részt rendezvényünkön.

A programok 3 helyen zajlottak:

- a fedett filagória alatt szódavíz, szörp várta a vendégeinket;

- a Gördögök Kerékpáros és Sportegyesület sátránál tájékozódási futás-, illetve séta, valamint tandem kerékpározási lehetőség várta a sportolni vágyókat;

- a harmadik helyszínen az erdőszéli asztalnál munkatársaink álltak az érdeklődők rendelkezésére, Braille névjegykártya készítéssel és az Egyesület játékkészletéből fejlesztő és logikai játékokkal. Itt volt lehetőség kipróbálni, milyen érzés bekötött szemmel vakon is kirakható játékokkal játszani.

Segítségünkre voltak fiatal önkéntesek, a Szer-telen Ifjúsági házból.

A jó hangulathoz finom étel dukált, bográcsos csülökpörkölt, amit Fekete József túrkevei klubtagunk főzött. A Kauri étteremnek köszönhetően desszert is tartozott az ebédhez, 200 db kókuszgolyót ajánlottak fel rendezvényünk résztvevői számára.

Ebéd után a gyerkőcöket több játékbolt adományának köszönhetően, sok kis meglepetéssel tudtuk megajándékozni.

Támogatóink és segítőink hozzájárulását és segítségét ezúton is köszönjük!

Előző oldal
Főoldal

Tetszett a bejegyzés? Ossza meg másokkal is!