Az aláírás 

Mióta írásbeliség van, aláírás is van. Az aláírás olyan megerősítő aktus, amely jogi kötőerőt kölcsönöz mind annak, amit valaki leírt. Az írott szó erejét mindig is nagyobbnak tartották, mint az élő szóét. „A szó elszáll, az írás megmarad.” szólásunk már az ókori rómaiak idejében is ismert volt, ahogyan „Egy tanú nem tanú” mondásunk is. Ezeknek a mondásoknak az a lényege, hogy ahhoz, hogy valamit hitelt érdemlően bizonyítsunk, valamilyen komolyabb, erősebb, körültekintő cselekedetre van szükség, mint arra, hogy valaki valamit elmondjon, ami aztán feledésbe merül.

Tehát az írott szöveg erősebb, mert nagyobb a maradandósága. Akár évezredes időtávlatban is maradtak ránk szövegek, melynek legjobb példája a Biblia, de számos más történeti forrásunk is van, amelyet írott szövegből ismerhetünk meg.

Az írott szónak terjedelmi korlátja van. Ha az a cél, hogy minél több mindent jegyezzünk le, tömörségre törekszünk, nem pedig arra, hogy a másik megértse. Ha ellenben a célunk a megértetés, a szöveg ismétléseket tartalmaz.

A jogi szövegek sajátosan tömörek és sajátosan terjengősek. Tömörek, mert a jogi előírások teljesítéséhez egyértelműségre, egyszerűségre van (lenne) szükség. Terjengősek, mert az élet bonyolult, ez leképeződik a jogéletünkben is. Így át kell tudnunk adni a kötelezett vagy jogosult számára azt, hogy mit tehet, mit nem tehet, mit kell eltűrnie stb. Ha nem így jár el, az állam erőszakkal is kikényszertheti a jogkövető magatartást. Ez a hatalom működésének a lényege.

A hatalom működésének két megközelítése is lehetséges: a magánjogi és a közjogi.

 A közjogi megközelítés azt mondja: csak azt szabad, amit a jog megenged. Ilyen a büntetőjog, a közigazgatási jog. Az állam és a polgár alá-fölérendeltségi viszonyban van egymással, a polgár köteles az állami akaratot végrehajtani.

A másik megközelítés a magánjog, polgári jog sajátja: mindent szabad, ami nem tilos. Magyarán: csak azt mondja meg, mi az, amit nem szabad, és bármi mást szabad, lehet, ami nem ütközik egyértelmű tilalomba. Ezek pedig általában az ún. semmisségi okok a polgári jogban.

A jog az akaratát keresztülviheti egyértelmű előírásokkal, vagyis a jogszabály megmondja, mit kell tenni, ez inkább a közjogi gondolkodás sajátja. Ellenben a magánjogi gondolkodás sajátja az, hogy a jogszabály irányt mutat, ajánlást tesz, de lehet másképpen is cselekedni. Miért fontos ez?

Mert rajtunk kívül senki sem tudja, hogy mi hogyan szeretnénk cselekedni.

Tipikusan a polgári jog az a terület, ,ahol az emberek a „nagy” jogot „apróra” váltják, azaz figyelemmel a jogszabályokra, leírják, mit szeretnének, mit kérnek a másiktól, mit adnak neki. A polgári jogban a jognyilatkozatok formája, jellege igen nagy változatosságot mutat.

Jognyilatkozat alatt minden olyan megengedett akaratnyilatkozatot értünk, amely joghatás kiváltására irányul. A joghatás valamilyen jog vagy kötelezettség keletkezése, változása, megszűnése. A joghatást különféle jogi tények is kiválthatják, például: halál, időmúlás stb., de most csak a jognyilatkozatokra koncentrálunk.

Jognyilatkozatot háromféleképpen lehet tenni: szóban, írásban, ráutaló magatartással.

Szóbeli jognyilatkozat például, ha kimondjuk a boldogító "Igen"-t, ráutaló magatartással tett jognyilatkozat, ha a sofőr kezébe nyomjuk az aprót és megkapjuk a jegyet, hisz ezzel jogosultságot szerzünk arra, hogy a busz elvigyen minket valahová. Ugyanígy, ráutaló magatartással tett jognyilatkozat, ha bepipáljuk a jelölőnégyzetet a webes vásárláskor, hogy elfogadjuk az adatvédelmi szabályzatot és az általános szerződési feltételeket.

Az írásbeli jognyilatkozatok köre ma jelentősen bővül, ezen a területen jelentős fejlődés figyelhető meg.

Egy írásbeli jognyilatkozatban legalább a következőknek szerepelnie kell: ki írta, kinek címezte, mit szeretne, miért azt szeretné, mi támasztja ezt alá, mikor írta, hol írta, legyen ott olvashatóan (is) az aláírása.

A klasszikus, papír alapú írásbeliségben két esetet kell megkülönböztetnünk.

Saját kézzel írt és aláírt jognyilatkozat: amikor az érintett a legelejétől a legvégéig, a legelsőtől a legutolsó betűig maga írja kézírással a jognyilatkozatát, majd ezt keltezéssel látja el és aláírja. Ez annak ellenére is teljesen szabályos és teljes bizonyítóerejű magánokiratot eredményez, hogy nem tűnik elegánsnak.

A régi idők embere kénytelen volt szépen írni. Fontos volt, hogy mások is el tudják olvasni, amit ír. A kézírás sokáig tartotta magát az anyakönyvi eljárásban. Amíg az elektronikus anyakönyvet létre nem hozták, az anyakönyvbe kézzel írták be az eljárás során keletkező adatokat. Természetesen az anyakönyvvezetőket külön képzik a szép kézírás kivitelezésére is, hiszen elemi érdek, hogy amit leírnak, azt sokáig tudják mások is olvasni.

Azonban az átlagember nem ír szépen kézzel. Ennek sokrétű oka lehet.

Az írásbeliség másik formája az ún. idegen kézzel való írás. Ide minden olyan esetkör tartozik, amikor nem saját maga írja és írja alá a dokumentumot. Ha tollba mondok a feleségemnek és aláírom, akkor az épp úgy idegen kézzel történő írás, mint az, ha odaülök a számítógép elé, megírom és kinyomtatom.

Az idegen kézzel történő írás sajátossága, hogy a magánokirat akkor lesz teljes bizonyítóerejű, ha azt két tanú jelenlétében írja alá az okirat kiállítója. A tanúk nevét és lakcímét kell feltüntetni az iraton. Az ügyleti tanúk azt tanúsítják, hogy az okirat kiállítója az iratot előttük saját kézzel írta alá, vagy aláírását előttük sajátjának ismeri el. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az okirat kiállítójának aláírása hogyan néz ki, akár egy bélyegzőlenyomat is lehet, és az sem lenne hiba, ha nyomtatott betűkkel történne.

Látássérültek esetében fontos, hogy a tanúk nyilatkozzanak arról is, hogy az okirat tartalmát a tanúk egyike  a látássérült személlyel ismertette. Ez nem jelenti azt, hogy az irat tartalmát az elsőtől az utolsó betűig fel kell olvasni, de szerencsés, ha ez történik. Fontos kihangsúlyozni, hogy ne a látó személy döntse el, hogy a vak embernek mi fontos és mi nem! A vak embernek legyen joga szelektálni az elhangzó információk közül, hogy számára mi a fontos! Ezért az a helyes, ha a felolvasó szó szerint olvas, még ha ez eredményezhet vicces helyzeteket, például, amikor a küldött hölgynek azt olvassák: „Tisztelt Küldöttasszony / -úr!”. Az ilyen szigorú hozzáállástól akkor lehet eltekinteni, ha azt a vak ember kéri.

Az aláírás minden esetben sokkal több annál, mint egy egyszerű kézjegy. Azt jelenti, hogy az okirat kiállítója az okiratba foglalt nyilatkozatot megtette, vagy azt megismerte, magára nézve kötelezőnek ismeri el. Ezért nagyon fontos, hogy mindig olvassuk el azt az okiratot, amit alá fogunk írni, mert ha az aláírást elhelyeztük rajta, az azt jelenti, hogy az okiratban foglaltakat mi kértük, mi mondtuk, mi fogadtuk el, ránk nézve kötelező, minket jogosít fel valamire stb. A bírói gyakorlat egyértelmű: ha aláírtunk valamit, abból már nem lehet visszatáncolni arra hivatkozva, hogy nem láttuk, nem tudtuk, nem ismerjük. Ez a jogbiztonságot sértené. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabályok szerint járjunk el, amit mondunk, teszünk abban mások is bízhassanak, tehát szavahihetőnek kell maradnunk. Éppen ezért az aláírásunk a szavahihetőségünk garanciája.

Ha valamit nem értünk, kérdezzük meg inkább többször, míg meg nem értjük. Olyan nincs, hogy nincs idő! Kérjünk időt arra, hogy megismerhessük, mi áll az okiratban, mielőtt aláírjuk. Kérjünk időt arra, hogy megismerhessük a szerződés tartalmát, mielőtt megkötnénk! Amennyiben nem biztosítanak számunkra kellő megismerési időt, ha megtehetjük, inkább mondjunk le arról, hogy az adott szerződést meggondolatlanul kössük meg! Ha szóban akarnak rávenni minket, hogy egy ajánlat alapján kössünk egy szerződést, de nem ismerhetjük meg a szerződés teljes tartalmát, inkább utasítsuk el, utasítsuk vissza az ajánlatot! Nem kötelező mindenféle szerződésbe meggondolatlanul beleugorni! Olyan nincs, hogy nem értem! Amit nem értünk, az bármi lehet: az is, amire gondolunk, de az ellenkezője is. 

Ne engedjük, hogy bonyolult, érthetetlen megfogalmazásokkal vegyenek rá minket arra, hogy kötelezzük el magunkat! Minden egyes összetett jogügylet egyszerű építőelemekből tevődik össze. Fontos, hogy bármilyen bonyolult legyen is egy konstrukció, annak minden alkotóelemét értsük meg! Erre legyen időnk!

Miért? Mert az aláírással visszavonhatatlanul elkötelezzük magunkat. Ha aláírtunk valamit, akkor az adott okiratban feltüntetett kötelezettségeinket teljesítenünk kell, jogosultságainkkal élhetünk. Ugyanez igaz a másik félre vagy a jogviszony többi szereplőjére is. Ezért nagyon fontos, hogy mindent jól megértsünk, átlássunk, mielőtt elkötelezzük magunkat.

Mivel a vak ember nem tudná, mi van az okiratban, a tanúk egyike ismerteti az okirat lényeges tartalmát a számára. Minden tartalom lényeges, amit a jognyilatkozattevő (adott esetben a vak ember) lényegesnek tart. Sose más döntse el, mi a lényeges! Az ilyen esetben az okirat záradékában annak is benne kell lennie, hogy a tanúk egyike az okirat tartalmát az érintettel ismertette, és ő ennek tudatában írta azt alá, vagy ismerte el az okiraton lévő aláírását sajátjának.

Az aláírás megtanulása előnyt jelenthet a vak embereknél, de azt nem garantálja, hogy az érintett ismerni fogja, mi áll az okiratban. A kézi aláírás megtanulásának egyetlen kézzelfogható előnye van, hogy biztosan attól származik, aki a jognyilatkozatot meg szeretné tenni, hiszen helyette más nem tud aláírást adni. Ha megteszi, az adott esetben akár bűncselekmény is lehet, kivéve, ha az érintett fel van jogosítva erre, például meghatalmazott, megbízott.

Az elektronikus ügyintézés terjedésével megjelent az elektronikus aláírás is. Ez egy titkosítási folyamat, amely során az elektronikus dokumentumba olyan információk kerülnek, hogy ellenőrizhető legyen az okirat kiállítójának kiléte, az aláírás időpontja, a dokumentum utólag ne legyen módosítható, legyen egy megfelelő szolgáltatónál eltárolva, ha ez szükséges, a tárolás hosszú távú és biztonságos legyen, a dokumentum olyan formátumú legyen, hogy azt később bárki más is kezelni tudja stb. Nagyon fontos, hogy például egy hagyatéki ügyben megállapítható maradjon, hogy az örökhagyó – évtizedekkel ezelőtt – milyen hosszú távú szerződéses kötelezettséget vállalt stb. Erre alkalmas a papír, de épp úgy alkalmas a modern elektronikus ügyintézés során előállított szabályos elektronikus dokumentum is.

Szabályos elektronikus dokumentum az e-mail?

Sajnos nem! Az e-mail szóbelinek minősülő elektronikus útnak tekinthető. Például: nem lehet megakadályozni annak meghamisítását, nincs titkosítva, nem csak az fér hozzá, akinek küldik stb. 

Az elektronikus ügyintézésben pillanatnyilag kétféle megoldást érhetünk el. Az egyik az ún. azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítési szolgáltatás (rövidítve: AVDH.). Az AVDH esetén ügyfélkapun bejelentkezve intézhetjük ügyeinket, de ebben az esetben nem mi magunk írjuk alá a dokumentumot. A NISZ Zrt. beazonosít minket az ügyfélkapus fiókunk alapján, és ő írja alá a dokumentumot. Jelenleg ez elfogadott, de várható, hogy ez a megoldás korszerűtlenné válik.

A másik módszer az elektronikus aláírás, amikor mi egy erre a célra szolgáló elektronikus aláírási tanúsítványt használva végezzük el a folyamatot. Erre az elektronikus személyi igazolvány szolgál abban az esetben, ha kérünk hozzá elektronikus aláírási tanúsítványt. Ahhoz, hogy ezt használhassuk, szükség van továbbá legalább egy androidos telefonra vagy egy számítógéphez kapcsolható kártyaolvasóra, valamint azokra a hitelesítő kódokra, amiket megadtunk a regisztráció során. Az e-személyihez járó elektronikus aláíró tanúsítvány két évig érvényes, ennek lejártával meg kell újítani.

Az ügyintézésben a következő lépcsőfok a digitális állampolgári profil létrehozása és a digitális állammal való kapcsolattartást és a szolgáltatások igénybevételét lehetővé tevő mobiltelefonos alkalmazás lehet, amely képes lesz elektronikus aláírás készítésére is. Egyelőre még nem tudjuk, hogy ez pontosan milyen formában fog megvalósulni.

Végül szót kell ejtenünk a banki aláírásról, illetve bizonyos tévhitekről. Úgy vélem, a banki aláírás nem különbözik más aláírástól. Többletkövetelmény nyilván az, hogy a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló 2017. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok alapján a bankok bizonyos esetekben átvilágítják az ügyfelet, azaz jogosultak lekérdezni a nyilvántartásokból, hogy ő-e az, akinek mondja magát, érvényes-e a személyazonosító igazolványa stb. Ennek keretében ellenőrizhető akár az aláírása is. Ami a személyazonosító igazolványán szerepel, ahhoz hasonlót kell produkálnia, amikor a bankban az aláírását felveszik, már ha képes erre. Aki nem minősül írásképtelennek, annak ezt meg kell próbálnia. Aki írásképtelen, annál nyilván valamilyen más megoldást kel találni, ami az általános szabályokkal is összhangban van.

Az ún. névaláíró alkalmazását nem lehet jó gyakorlatnak tekinteni. Ehhez az lenne szükséges, hogy a látássérült személy állandóan ugyanannak a másik embernek a segítségét kérje, aki helyette ír alá a látássérült nevében. Ez olyan függelmi viszonyt eredményez két ember között, amely azt sugallja, hogy a látássérült személy nem azonos értékű ember, mint jól látó társa. Azt is sugallja, mintha a látássérült nem lenne cselekvőképessége birtokában, ami nyilvánvalóan nem igaz, pusztán nem tudja elolvasni a normál írásban elé tárt szöveget (Braille-írásban pedig nem kapja meg azt). 

Minden olyan gyakorlatot meg kell szüntetni, amely egy teljesen cselekvőképes vak vagy gyengénlátó ember önrendelkezési jogát csorbítaná. Tudatosítsuk tehát: a látássérült ember maga jogosult rendelkezni a saját pénzével, bankkártyájával, telefonjával, magánszférájával, digitális személyazonosságaival (facebook profil stb.). A látássérült embert olyan helyzetbe kell hozni, hogy ő maga tudja meghozni mások befolyásától mentesen azt a körültekintő, megfontolt döntést, amit más, jól látó ember önmaga meghozhat. A hozzátartozóknak, rokonoknak azt lehet javasolni, hogy meg kell tanítani a vak vagy gyengénlátó embert arra, hogy ő maga használja a hagyományos és elektronikus megoldásokat, pl. vásárláskor, szerződéskötéskor, stb. Sose feledjük! A vak vagy gyengénlátó ember ugyanolyan ember, mint jól látó társa, ezért nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is ugyanazok a jogok és kötelességek illetik és terhelik, mint a többieket.

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy ahhoz, hogy egy látássérült teljes bizonyítóerejű magánokiratot állítson ki, egyrészt az kell, hogy legyen ott két tanú, az okiratnak legyen záradéka, melyből kiderül, hogy a tanúk egyike az okirat tartalmát a látássérült személynek ismertette, és ő ennek tudatában írta azt alá vagy helyezte el azon kézjegyét, vagy aláírását előttük sajátjaként ismerte el.

Vannak bizonyos esetek, amikor egy szerződés megkötéséhez, jognyilatkozat megtételéhez közjegyzőre lehet szükség. Így például ingatlan adásvétele esetén az érintett látássérült, akár eladó, akár vevő, akár valamilyen más joga lesz az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezve, pl. haszonélvezet, választhat, hogy közjegyzővel foglaltatja közokiratba vagy ügyvéddel teljes bizonyítóerejű magánokiratba a szerződést. Régen csak a közjegyzői megoldás volt elfogadott, az MVGYOSZ azonban kiharcolta, hogy vak személy esetén is láthassa el az ügyvéd az okiratot ellenjegyzéssel. Én magam úgy gondolom, hogy a közjegyző tevékenysége nagyobb garancia, de az ügyvédi ellenjegyzés is elegendő.

Van olyan eset, amikor a közjegyző nem kerülhető meg. Ilyen a végrendelet. Egy vak személy kizárólag közvégrendeletet tehet, azaz közjegyzőhöz kell mennie és közokiratba kell foglaltatnia végakaratát.

Lehetnek még olyan esetek, amikor egy jognyilatkozat közokiratba kerül, és ez jó. Például, ha az érintett a bíróság előtt tesz jognyilatkozatot, hatóság előtt tesz nyilatkozatot, és a hatóság azt közokiratban rögzítette. A hatóság által felvett jegyzőkönyv tipikusan közokirat. 

A polgári és a közigazgatási jog nem minden esetben követel meg ügyvédkényszert. A büntetőjogban azonban fontos garanciális szabály, hogy védőt kell kirendelni, ha a terhelt siket, néma, vak, nem érti azt a nyelvet, amelyen az eljárás folyik stb. 

Egyre inkább teret nyer, hogy a különféle hatósági, bírósági eljárásokban a fogyatékkal élőket segítő intézkedéseket alkalmaznak, szakkifejezéssel, különleges bánásmódot igénylőnek nevezi őket a jog, de ennek konkrét esetkörei még nincsenek egyértelműen letisztázva, ebben a vonatkozásban még a szabályok pontosítása lehet szükséges.

Szintén az elmúlt idők fejleménye, hogy könnyítették a postán az ajánlott vagy tértivevényes küldemények átvételét. Nem életszerű, hogy ha egy vak személy egyedül van otthon, valahonnan a semmiből előtaláljon két tanút, hogy azokkal együtt írja alá a feladóvevényt. E vonatkozásban szintén az MVGYOSZ eredményes érdekvédelmi tevékenységének köszönhetjük a változást.

Végezetül szót kell ejtenünk az aláíráshoz kevésbé kapcsolódó, de fontos területről, a választásról, népszavazásról is. A szavazás során bárki kérheti a szavazatszámláló bizottság segítségét, de kérheti azt is, hogy braille sablont alkalmazzanak, ahol feliratokkal látják el azokat a helyeket, ahol a szavazólapon a karika található, ahová a két egymást metsző vonalat lehet tenni. A gyakorlatban a sablonon minden egyes kör mellett egy szám van, egy külön lapon írják le, melyik számhoz melyik jelölt vagy melyik népszavazásra feltett kérdés található. Arra kell odafigyelni, hogy a szavazólapot jól tegyék bele a szavazósablonba, ebben a szavazatszámláló bizottság tud segíteni, ugyanis a lapot többféleképpen is beletehetnénk a sablonba. Ha rosszul van benne, vagy nem tudunk leadni szavazatot, vagy az érvénytelen lesz.

Mivel a sablon takarja a szavazólapot, nem látható, hogy mi van a kör mellett, így ha a szavazatszámláló bizottság tagjai nem ismerik a pontírást, nem tudják, hová x-elünk. Ebben az esetben a szavazás titkossága akkor is biztosítva van, ha nem vesszük igénybe a szavazófülkét.

Összefoglalva, a legfontosabb tudnivalók a következők:

Olvastassuk el az iratot, mielőtt aláírnánk!

Ha nem értünk valamit, kérdezzük meg!

Ha nincs idő, kérjük el az iratot, hogy átolvashassuk, megfontolhassuk!

Az aláírás kötelez!

Aláírópad helyett kérjük, hogy papír alapon írhassunk alá!

A szó elszáll, az írás megmarad!

Egy tanú nem tanú!

Elektronikus ügyintézésben használhatjuk az azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítési szolgáltatást, vagy természetes személyként az e-személyit elektronikus aláírásra.

A bankban átvilágíthatnak minket. Az aláírás felvételekor próbáljunk meg hasonlóan aláírni, mint ahogyan a személyinkben szerepel.

A közokiratba foglalt jognyilatkozatnak nagyobb lehet a bizonyítóereje, jobban védve van a látássérült személy, ezért megfontolhatjuk, hogy a fontosabb jognyilatkozatok megtételekor közjegyzőhöz fordulunk. Csak közvégrendeletet tehet egy látássérült, ilyenkor tehát kötelező közjegyzőhöz fordulnia.

A választások, népszavazások során a vak személy kérhet segítséget, de előre kérheti, hogy szavazósablonnal szavazhasson. 

Szolnok, 2024. február 11.

dr. Simon Gergely 

kamarai jogtanácsos