Csimbi kutya kalandjai

Csimbi kutya bemutatkozik

Sziasztok, Csimbi kutya vagyok, egy barna szőrű spániel kiskutya. Egy családban élek anyával, apával és a kis gazdimmal, Babival egy nagy városban. Amióta a családhoz kerültem, a kis gazdámmal szinte elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Ő mindenhová magával visz és velem is alszik el. Barátságunk kezdete óta mindent megbeszélünk egymással, együtt sírunk, együtt nevetünk. A legtöbbször nagyon jó a kedvünk, mindig felfedezünk valami újdonságot ebben a jó nagy világban.

Egyszer anya elmesélte Babinak, hogy hogyan is kerültem hozzájuk, ezért a történetem én is ezzel kezdem:

    • Hozzatok még abból a barna plüss anyagból! – kiáltotta a kis varroda vezetője.

Ez a kis varroda a nagyváros szélén üzemelt; öt ügyes kezű varró néni varrta a mindenféle bábok, plüss figurák kavalkádját. Teri néni, a varroda vezetője jól bánt a varró nénikkel, így mindenki, aki elvégezte az aznapi munkát, hazavihetett egy elkészült bábot, mégpedig azt, amelyik a legjobban tetszett neki. 

Én Juliska néni keze alatt formálódtam. Először kiszabta a testemet, fejemet, füleimet, lábaimat. Az olló a barna anyagban élesen vágott, de én nem ijedtem meg. Akkor még nem tudtam mi is lesz belőlem, így nagyon vártam a folytatást. Juliska néni nagyon ügyes volt és nagyon jókedvű; munka közben szokott énekelni is. Nem akarlak terhelni titeket, de az egyik dalocska nagyon tetszett nekem:

Hopp Juliska, hopp anyagocska

Hej gyere ide, hadd szabjalak

Hej gyere ide, hadd varrjalak.

 

Fogd az ollót, hogy elvágja

Szép kutyus, cicus kész van mára

Jó Julis mindezt megszámlálja.

 

Juliska néni nagyon szeretett énekelni; mindenféle dalocskákat költött. Lehet, hogy ezért lettem én is ilyen jókedvű. 

Juliska néni, miután kivágta a darabjaimat, lerakott egy kis asztalkára. A füleimmel már kezdtem egy-két hangot hallani, de nem tudtam mik azok. Csattogó, zakatoló hangot hallottam, kicsit féltem is, de egy finom kéz felvett; a zaj azonban egyre hangosabb lett.

-Aú! Most mi lesz?

Alácsúszattak valami hideg alá és valami nagyon elkezdett csiklandozni és azt mondta:

-Cikk   Cakk   Cikk   Cakk! Cikk! Cakk! Cikk! Cakk!…

Pár perc múlva készen voltam. Összevarrtak. Megszülettem. De még nagyon sovány voltam, ezért egy újabb kéz valami nagyon finom meleg tömött a hasamba. Még pár cikk-cakkot hallottam és készen voltam. Én. De ki vagyok én??

Ezután hosszú, sötét utazás kezdődött. A dobozban -amibe raktak- nagy volt a hangzavar:

-Ne nyomj!- mondta, de nem tudtam ki.

-A fülem!- szólt egy másik hang.

-Ti. Ti. Ti kik vagytok?- kérdeztem egy kicsit hangosabban, hogy mindenki meghallja.

Erre nagy csend lett és nem szólalt meg senki nagyon sokáig. Nem akartam tolakodó lenni, ezért csak magamtól kérdezgettem, hogy ki is lehetek én?

 

-Ide, erre a polcra tegyétek az összeset!- szólt nagyon sokára egy hang.

-Kipakoljuk, vagy jó lesz ömlesztve is?

-Bánom is én, de öt perc múlva más dolgotok lesz, úgyhogy úgy igyekezzetek!

Hirtelen nagy világosság lett. Nem is láttam semmit, annyira elvakított a fény. Éreztem, hogy repülök, majd a többiek is velem zuhantak lefelé. Majd valamire ráestem, aztán meg valaki rám. A doboz lakói mind kiabáltak:

-Segítség! Segítség!

Én nem szóltam, hanem figyeltem mi történik tovább. Már eddig is nagyon izgalmasnak tűnt az életem, de nem tudtam, hogy mi vár még rám.

-Ne féljetek!- szólt valaki szemből- egy nagy áruházban vagyunk. Majd jönnek gyerekek a szüleikkel és ha tetszetek nekik, hazavisznek.

A többiek el kezdtek beszélgetni egymással, de én még többet akartam tudni.

-Te ki vagy?- kérdeztem kicsit félve.

-Én Brumi maci vagyok.- szólt a maci- itt vagyunk a játékosztályon, a polcokon. Nézd csak mennyi játék!

-„Játék!”- gondoltam, és körülnéztem.

Nagyon sok furcsa dolgot láttam, de Brumi maci bemutatta mindet nekem. Így találkoztam a Sihu vonattal, Told meg dömperrel és a többiekkel. Annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy a bámészkodó embereket nem is annyira figyeltem és közben este lett. Már majdnem mindenki elment, a játékok is elaludtak, de egy nagyon fontos kérdést még  nagyon meg akartam kérdezni.

-Brumi maci!- szóltam első barátomhoz.

-Mondjad, még nem alszom!- szólt Brumi.

-Már sok játékról tudom, hogy kicsoda, de, de, de, meg tudnád mondani, hogy én ki vagyok?

-Ó, te butus kutyus!- szólt atyáskodva.

-?

-Te egy kis kutya vagy, és biztosan nagyon fog téged szeretni az a kisgyerek, aki téged hazavisz.

-Mi az, hogy szeretni?

-Azt jelenti, hogy szeretni, hogy bármit megtennél azért, aki neked fontos.

Nem igazán értettem, mit is akar ez jelenteni, de Brumi maci becsukta a szemét és én is elaludtam.

Másnap reggel újra jöttek az emberek, a játékok pedig el kezdtek kiabálni.

-Engem vigyél!- szólt az egyik játék.

-Engem vigyél!- szólt egy másik játék.

Én nem kiabáltam, arra gondoltam, hogy engem úgyis majd az választ, aki szeret. Brumi maci is csendben üldögélt és nézelődött.

Újra este lett. Megvártam, míg mindenki elalszik, mert beszélni akartam Brumi macival, de úgy, hogy más ne hallja.

-Brumi maci!- szóltam halkan.

Semmi válasz.

-Brumi maci!- szóltam egy kicsit hangosabban.

-No! No mi van? Már majdnem elaludtam.- szólt ásítva Brumi maci.

-Ne haragudj, de volna egy nagyon fontos kérdésem!

-Nos?

-Mi lesz, ha engem nem választ majd senki, nem kellek majd senkinek, nem fog szeretni senki?- mondtam és majdnem kicsordult valami vizes a szememből.

-No, ne sírj! Én már itt vagyok egy ideje, de nem búsulok. Majd eljön az én időm is, de lehet, hogy te mész el hamarabb. Csak legyél türelemmel. Holnap új nap vár.

Egy kicsit megnyugodtam és meleg szívvel, de azért elaludtam. Másnap reggel két kedves hangot hallottam:

-Ne azt, az nem tetszik!

-Mégis mire gondoltál?

-Egy kis kutyára gondoltam.

-Ezt nézd!- ekkor valaki megfogta a nyakamat és odaadott egy másik kézbe.

-Ó, de aranyos. Nagyon tetszik. Szerintem Babinak is tetszeni fog.

-Szerintem is kis helyes. Akkor legyen ez.

Beraktak egy guruló dobozba és egyre távolodtunk a többiektől. Azért Brumi macinak még odakiáltottam:

-Viszlát, remélem, még találkozunk!

-Remélem!- köszönt vissza Brumi.

Így kezdődött tehát a családdal a közös életünk. Akik hazavittek anya és apa, és akinek vittek Babi, a kis gazdám.

Már egy ideje itt élek a családban. Babival sok kalandos dolgunk volt, amiről majd később mesélek még, de legelőször is csak annyit mondanék:

-Babi, a kis gazdám az, akit a legjobban szeretek a világon.