nyuszikra
A DÉZIKREK
Szuszó egy szürke, tojásfejű plüssnyuszi volt. Kesztyűbábnak készült, de alvójáték lett belőle. Anyu lefekvéskor a kezére húzta, nyuszihangon jó éjszakát kívánt vele, aztán Virág párnája mellé fektette. Reggelenként az ágyneművel együtt Szuszót is beborította a kockás pléd, amelyen Virág és a szomszéd Kamilla beszélgetni szoktak.
A nyolcéves Virág szemében Kamilla már nagylány volt. Amikor betöltötte a tizenkettőt, úgy döntött, hogy felnőttesen rendezi át a szobáját. Plüssállatai közül csak néhány kivételes kedvenc maradhatott a polcon. A többiek egy zsákban várták, hogy eldőljön, hová kerülnek.
A lányok iskolája karácsonyi kimittudot rendezett. A két barátnő elhatározta, hogy közös bohócjelenetet adnak elő. A kockás pléden ülve tárgyalták meg a részleteket. Mialatt Virág kiment bodzaszörpért, Kamilla tűnődve babrálta a plédet. A pléd csücske felhajlott, és előbukkant alóla Szuszó. Pontos mása Dézi nyuszinak, az egyik elajándékozni szánt plüssállatának!
A nyuszibábnak meglett hát a helye, itt, az ikertestvére mellett. Ők lesznek a Dézikrek, örvendezett csendben Kamilla. Családegyesítő terveiről azonban nem szólt Virágnak. Karácsonyi meglepetésnek szánta. Másnap a tízórai szünetben az alsósok folyosójára osont, és kis barátnője öltözőszekrényébe csempészte Dézi nyuszit.
Aznap a 2. B. az arcfestést gyakorolta a kimittudra készülve. Akinek a szülei megengedték, otthonról bevitt, tisztítható játék babán vagy plüssállaton kísérletezett. A gyermek arcfesték csomagolásán az állt, hogy a ruhából, bútorszövetből teljesen kijön. Virág úgy döntött, hogy Szuszó nyuszi ovális pofiját festi ki bohócnak. Anyu szerint úgyis nagyon hasonlítottak egymásra. Megállapodtak, hogy később majd szépen kimossák a nyuszibábot.
A bohócpofi nagyon jól sikerült. Virág elhatározta, hogy a saját arcát is pont olyanra sminkeli majd. Ebédszünetben a tarkára festett Szuszóval a kezén ütközött bele Kamillába a folyosón.
Felnőttség ide vagy oda, a nagylány szemét elfutották a könnyek. Mi történt máris szegény Dézi nyuszival? Mégsem kellett volna odaajándékoznia?
Volt mit megbeszélnie a két lánynak délután, a kockás pléden. Közös kimittudos jelenetük kis híján kútba is esett.
Virág végül mégsem bohócnak öltözött. Bűvész lett, aki a cilinderéből előrántott nyuszibábot hipp-hopp, nyúlbohóccá változtatta. Ehhez a szürke pofijú Szuszóra és a bohóccá lett Dézire is szükség volt. A varázslatot látva a közönség soraiból előpattant Kamilla bohóc, és visszakövetelte a nyuszibábját. Legvégül egyszerre hajolt meg a két lány és a két nyuszi.
El is nyerték a kimittud különdíját. Répatorta volt!
A téli szünet első napján a Dézikrek fejest ugrottak a mosógépbe. Vállvetve forogtak a kímélő mosás habjai között, utána pedig fül fül mellett csüngtek Virágéknál a szárítókötélen. Karácsonyig éppen megszáradtak.
Ez is érdekelhet
Egy ajándék története
Tudom, hogy a boltok kínálatát látva...
A JNSZMVAKOK új sorozatot indít „Botos-Jogos” címmel. Célunk a vak és gyengénlátó embereket érintő vagy...