Átalakulnak az utazási kedvezmények 2024 március 1-től
Sokaknak válik ingyenessé a tömegközlekedés Magyarországon
Lázár János építési és közlekedési miniszter drasztikus változásokat jelentett be kedden a MÁV-Volán csoport tarifarendszerében. Amellett, hogy kizárólag a vármegye- és országbérletek maradnak meg, a 65 kedvezmény nagyrészének is búcsút inthetünk márciustól. A miniszter szavai alapján a jelenleg elérhető 65 kedvezmény típusból mindössze 22 marad meg tavasztól, alsó hangon az 50 százalékos árengedményt biztosító kedvezmények maradnak meg, valamint a vármegye- és országbérleten kívül minden más bérletkonstrukció megszűnik. A MÁV most hivatalos közleményben ismertette az új, 2024. március 1-től életbe lépő tarifareform, valamint az új kedvezmények részleteit: Tavasztól minden 14 év alatti és 65 feletti utas díjmentesen utazhat a MÁV és a Volánbusz járatain, a 14 és 25 év közöttiek pedig féláron válthatnak jegyet. Március 1-től díjmentesen utaznak a járatokon azok, akik eddig „jelképes”, 90 százalékos kedvezménnyel tehették ezt meg, azaz a tartós betegek, fogyatékkal élők, valamint a nagycsaládosok. A helyi tömegközlekedés számukra eddig is ingyenes volt, mostantól azonban ez a kedvezmény a helyközi tömegközlekedéssel egységessé válik. Ennek értelmében a továbbiakban nem kell menetjegyet váltania annak aki vak, halássérült, aki magasabb összegű családi pótlékban, fogyatékossági támogatásban
részesül, továbbá fogyatékosságban szenvedő szociális gondozott vagy speciális nevelési igényű gyermek. A díjmentesség a kísérőre és a látogatókra is kiterjed, továbbá a
Magyar igazolvánnyal, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezőkre is. Szintén díjmentesen utazhatnak azok, akik eddig a nagycsaládosok utazási kedvezményét vették igénybe. Korlátlan 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak márciustól a közalkalmazottak, melyet elektronikus regisztráció útján igényelhetnek az eddigi, bélyegzőhelyes, papíralapú igazolás helyett. Az ellátottak utazási utalványával rendelkezők szintén féláron utazhatnak, korlátok nélkül, valamint kedvezményes ország- és vármegyebérletre is jogosultak lesznek. Maradnak a feláras tarifák, megregulázzák a készpénzzel fizetőket. A társaság közlése szerint a kiegészítő vasúti tarifák árai, így a helyjegyek árai nem változnak: másodosztályon a nem InterCity minőségű szolgáltatás esetén továbbra is 300 forintba, InterCity vonaton 990 forintba – az utazás napja előtt megváltva 650 forintba –, elsőosztályon 1990 forintba, prémium osztályon 2990 forintba kerülnek márciustól. A készpénzmentes fizetés előmozdítása érdekében azonban a pénztári, valamint a fedélzeti, készpénzzel való fizetés után 200 forint adminisztrációs díjat kell az utasoknak fizetni. A díjat csak abban az esetben számolják fel, ha bankkártyás illetve online fizetésre is van lehetőség – ez főként a helyközi buszjáratokat érinti. Az online, illetve bankkártyával vásárolt jegyek után nem kell adminisztrációs díjat fizetni. A március 1-ig tartó, átmeneti időszakkal kapcsolatos változásokról a MÁV a következő napokban ad tájékoztatást a közlemény szerint.