Műtét

Szerda reggel kell befeküdnöd a kórházba, mindent becsomagoltál, pizsama, papucs, törölköző, tusfürdő, természetesen pasiszagú, mert ezt szereted, és a plüssöd, az a süni, ami végtelenül puha tüskéivel minden este a hálótársad. Téged nemigen aggaszt, hogy bármi itthon marad, ha a süni veled van, nem történhet baj. Ott motoszkál benned, hogy talán mégis beférne még valami a hátizsákod külső zsebébe, de legót nem vihetsz magaddal. Mintha a gondolataidra reagálna, húsz perc múlva megjelenik a mama, és hoz egy kis mesekönyvet, ami pont beleillik ebbe a zsebbe. A bőröndbe anya pakolta a neked nem olyan fontos, de szerinte szükséges dolgokat. Belekukucsgálsz, majd a ruhák alá becsúsztatod a filctollkészleted, kicsit kapkodsz, hogy ne vegye észre, kihasználod, hogy a mamára figyel, ezért nem mindegyik filctollra kerül kupak. Azt nem sejted, hogy két nap múlva több ruhán zöld és kék foltok tarkállnak majd, s így anya szégyenkezve húzza fel a váltás ruháit a kórházban. 

Hiába van hajnal az induláskor, a mama a ház előtt áll és integet, amíg csak az autó ki nem kanyarodik az utcából, majd sarkon fordul és bemegy a házba, úgy lett megbeszélve, ő vigyáz majd a tesódra, míg apa haza nem ér.

Az első nap megismered a kórtermet, van egy saját ágyikód, kis szekrénnyel, oda teszed a könyved, a párnádra a sünit. Vért is vesznek tőled, ezt utálod, hárman kellenek ahhoz, hogy lefogjanak, pedig csak négy éves vagy. Az utat a szobádtól a vécéig nagyon murisnak tartod, otthon és az oviban sosem kell ennyit sétálni amikor pisilni mész, viszont a folyosó tele van festve dinoszauruszokkal, és már most nevet adsz a legszebbnek. Még nem tudod, de egy hét múlva már mindegyiknek lesz saját neve.

Az otthoni finom ételek után finnyásan majszolod a szikkadt zsemlét, a krumplipüré jól csúszik, de a hús bőrös, te ilyet sosem ettél még, és nem is most fogod elkezdeni. Apának mennie kell, apa mindig megy, anya marad, anya mindig marad, ketten integettek apának a recepcióról. Mindig van benned hiányérzet, amikor apa elmegy, ő a legjobb barátod, meg a süni. Anyára sosem úgy tekintesz, mint egy barátra, ő az anya és kész.

Egész délután kettesben játszotok anyával, mesél a könyvből, amikor pedig elfáradsz, a fejéből, és ez is jó. 

Noha ott van veled, itt nem egészen olyan, mint otthon, érzed rajta a feszültséget, mintha az illata is megváltozott volna. Mikor az ölébe akarsz ülni, és ezért odaül az ágyad szélére, rászólnak az ápolók, mint az óvó néni a rossz gyerekekre az óvodában, és anyukád arca furcsa lesz, mintha nem is ő lenne igazán, ezért inkább a fal felé fordulsz és elalszol.

A következő nap korán ébresztenek, visznek a műtőbe, ezt mondják, nem is ellenkezel a bátorító szörp miatt, csak elálmosodsz, markolod a sünit, és az utolsó gondolatod egy kiáltás, hogy anya, mert egy erős bácsi messzire visz tőle, és átjár a rettenet, hogy ezen az idegen helyen nem találsz vissza hozzá.

Túlságosan fáj a torkod, amikor felébredsz, és ott az anya meg az apa, de minden szag különös, a szagok is fájnak, és hiába akarsz rájuk visszamosolyogni, nem sikerül, mert a szád is fáj.

Jön egy ápoló és ő még nem tudja, mekkora bajt okoz ezzel, ezért rádparancsol, hogy igyál, és te nem akarod, hogy anyát szidják megint, ezért iszol, nagy kortyokban, hangosan.

Hányingered lesz, öklendezni kezdesz, anya csak a takarót tudja odarántani eléd, arra hányod ki a vizet és egy csomó barna vért. Apa gyorsan visszahívja az ápolót, és amíg kicserélik az ágyneműt, te végre anya ölébe ülhetsz, átöleled. Nem tudod akkor még, hogy néhány napig ez az utolsó ölelés. A sünit az ápoló a takaróba csomagolja, tiszta hányás lett, és jogos a félelmed, hogy nem látod többet. Infúziót hoznak, a pici kézfejedbe kötik egy műanyag csövecskéhez, ami rád van ragasztva. Ez is fáj. Már nagyon eleged van ebből a sok fájásból, haza akarsz menni, ezért sírni kezdesz. 

Most rád is rádszólnak, hogy sírni nem szabad, és magad sem tudod, miért, egyre jobban sírsz, és azt hajtogatod, hogy haza akarok menni, haza akarok menni.

Se anya, se apa nem tud megnyugtatni. 

Az ápoló odahívja a doktor nénit, ő nagyon kedves, megnyugtatja apát, anyát, de neked azt mondja, hogy ha nem hagyod abba a sírást, elküldi apáékat, mert vissza kell vinni téged a műtőbe, ugyanis a sírástól felszakadnak a sebeid. Nagyon próbálsz megnyugodni, de csak sokára sikerül.

Apa végül elmegy, de anya marad, mindig ő marad, s próbál apránként vizet itatni veled, először pohárból, majd kanállal, végül fecskendővel, csakhogy a szádból sehogy sem megy le a víz a torkodon. Attól tartasz, azt is összevarrták, ezért fáj annyira.

És innét kezdve tíz napig nem eszel, nem iszol, se anya kedvéért, se apa kedvéért, se a doktor néni kedvéért, és nem marad más választás, mint az infúzió.

Anyát néha leváltja mama, mamát apa, majd megint jön anya, kedvesek, akarod őket szeretni, akarsz nekik szót fogadni, de nem tudsz. Fogy az erőd, csak aludni jó. Még a süni nélkül is.

Hiába hív  a tesód, és mesél az otthoni állatokról, te hallgatsz, az összevarrt torkoddal semmit sem tudsz mondani, már azt sem, hogy haza akarsz menni, már nem is akarsz, már a mama se kell, már apa se, már anya se.

Péntek ebéd után jön egy új néni, anya ismerőse, kikötteti az infúziót, kivesz az ágyból. Anya karjába tesz és kimentek. El a dínók mellett, ki a lépcsőházból, egészen az udvarig. El is felejtetted, hogy van itt egy játszótér, pedig a vérvétel után is voltál itt lent apával. A néni megkérdezi, mivel szeretnél játszani, te a hintát választod. Hintázol, amíg jólesik. Aztán odaülsz a padra anya mellé. Onnét nézed az eget, a felhőket. A néni halkan, kedvesen beszélget veled. Megkínál pilóta keksszel. Megkérdezi, szeretnél-e hazamenni, elmeséli, hogy mit is tudnál ezért tenni. És miközben elmajszolod a pilótakekszet, most először megfeledkezel arról, hogy a torkodat összevarrták, és megígérted a kedves néninek, hogy fönt a szobádban iszol majd egy pohár teát, ő pedig megígéri, hogy akkor újra lehoz játszani, és ha másnap is megiszol két pohár teát, hazamehetsz a saját szobádba.

És te, mintha nem is négy, hanem huszonnégy éves lennél, megtartod az ígéreted.

Erre a nénire nem te fogsz emlékezni életed végéig, hanem anyukád. Ő azt gondolja majd, hogy ez a néni egy pszichológusbőrbe bújt angyal volt, akit a Jóisten azért küldött, hogy megmentse az életed, és ezért, amíg csak él, hálás lesz neki. Az előző vasárnapi misén anyának a könnyei folytak, amikor szólt az ének: Bizakodjatok, jó az Úr. Már nem mert kérni sem, neki is elfogytak a szavai, csak a könnyei maradtak, és egy erős  szorítás a szíve körül.

Két év múlva fogod csak megfogalmazni azt a félelmet, amit a műtét után éreztél.

Vasárnap majd hazamehetsz, a gyerekülés szíját szorosabbra kell állítani, tizenkét nap alatt 6 kilót fogytál, amúgy is vékonyka vagy, most csont és bőr lettél. Apa valahonnan szerzett egy új sünit, ott vár a kocsiban, épp olyan puha, mint a régi, csak a szaga más. Idegen. De pár hét alatt megszokod, és egy év múlva talán már arra sem fogsz emlékezni, hogy volt egy első sünid, akit elvittek a kórházban egy takaróba bugyolálva.

Amikor meglátod a tesód és a mamát otthon, minden a helyére kattan. Este anya és apa közé bújsz, de a tesód is jön majd. Egy hatalmas ölelésben alszotok el, s alszotok mindannyian, másfél hét után, végre igazán jót. Ebben az ölelésben és ebben az alvásban mind a négyen meggyógyultok. 

És most csak fekszel, és hallgatod négyőtök csendes szuszogását.