Hála...                   

Hol is kezdjem?

A hála egy érzés, mely kitölti az emberek szívét-lelkét és boldoggá tesz.

Én egy nagyon életvidám, mindenre kíváncsi érzékeny ember vagyok, már gyermekkorom óta, s a családom is békés, szeretetteljes környezetet adtak, így a neveltetésem is ebben a szellemben telt. 

Vidéken, ahol nevelkedtem könnyű volt a jót a rossztól megkülönböztetni… A családom példával járt elől.

Szüleim és egy bátyám hálás, őszinte, tiszteletteljes emberek voltak…

Iskolában mindig figyeltem, tanultam, segítettem Édesanyámnak a ház körül, s Anyám mondta: jaj, de hálás vagyok kislányom ezért, vagy azért, nem is értettem, hiszen nekem természetes volt, hogy segítek otthon.

Felcseperedtem, önálló életvezetésbe kezdtem, majd családot alapítottam, dolgoztam, tanultam, gyermeket neveltem, stb…de mindig egyenes jó embernek tartottam magam, ill. a környezetem is.

Teltek – múltak az évek, építkeztünk, gyermekünket neveltük, termesztettünk minden félét a kertben, virágokat, hogy áldozzunk a szépség oltárán, zöldségeket, melyeket megsütöttem-főztem. Nem kellett vásárolni, amit lehetett télire befőztem, elraktam, lekvárt, szörpöt, savanyúságot, stb. sorolhatnám. Mindig nagyon hálás voltam érte az Édesanyámnak, hogy ilyen példát mutatott,

így nevelt, mert én is továbbvittem az életünkben, majd amikor eljött az ideje, a gyermekeimnek is átadtam minden fortélyomat. Így gazdaságosan tudtunk élni, mindenre jutott és ráadásul magunk termesztette még friss házi finomságokat is ettünk.

Anyukám kenyeret sütött, és megtanította, amivel én is büszkélkedhettem a családomnak. Mindennél finomabb volt, s az, hogy saját termésből önállóan készítettem, ennek dupla értéke lett.

Sok víz lefolyt közben a Kőrösön, én megbetegedtem és zsinórban jöttek a betegségek, gondok, bajok infarktus, gerinc csigolya törés, strooke, iszonyú fájdalmak, majd egyszer csak nem tudtam járni, ill. leszállni az ágyamról sem, az orvosok nem bíztattak semmivel. Gyógytorna, rehab. és rokkant kocsiba kényszerültem. Hamarosan kiderült, hogy vesekövem is van, így mentem a kórházba újra műtétre.

Nem tudtam egy lépést sem úgy tenni, hogy ne estem volna el…

Kimondhatatlan elkeseredés, depresszió tört rám, már nem érdekelt semmi, nem tudtam hinni, mint régen, azután ennek különféle stációi voltak.

Mindenki azzal bíztatott, hogy én milyen erős ember vagyok és higgyek a gyógyulásomban, Isten majd megsegít. A tagadást, követte a miért pont velem történik mindez? – majd a beletörődés…nagyon nehéz volt. Kért a nővér, hogy írjak alá papírokat, és akkor szembesültem a helyzetemmel; hogy nem tudok írni. Ez nagyon megrázó élményként ért, sírva fakadtam. Mi lesz ezután velem? – tettem fel a kérdést magamnak.

Egy-két nap múlva hajnalban a kórházi ágyamon elkezdtem halkan imádkozni ”Hálát adok Uram Neked, mikor reggel felébredek, hálát az életemért, családomért, barátaimért, s mindenért, ami körülvesz… Folytak a könnyeim de én csak imádkoztam. Majd innentől reggel-este ugyanazt tettem, tiszta szívből őszintén /ilyenkor megszűnt köröttem a világ/ 

Különféle vizsgálatokat csináltak ezt követően és infulziót  – injekciót kaptam rengeteget. Szerbetűnő változás nem látszott, de közben még kiderítették a vizsgálatok, hogy 3 gerincsérvem és előrehaladott parkinzon kórom is van.

Eddigre már elfogytak a könnyeim és minden, amiből élni akarást és életkedvet próbáltam kicsikarni. A gyermekeim kitartó szeretete, segíteni akarása, a párom aggódó hozzáállása sokat segített, mert ha ez nincs már régen feladtam volna. Hálával tartozom egy életen át érte nekik.

Alkalmam volt naponta hálásnak lenni mindenért, a napsütésért, egy mosolyért, egy segítő kéz adta pohár vízért…

Rengeteg verset, prózát, humoros írást írtam tizen éven keresztül, sőt publikáltam klf. újságokban internetes face-pressben, de abban az állapotomban csak a kórterem mennyezetét tudtam néztem,  egykedvűen, fásultan.

Elfelejtettem megemlíteni, hogy a párommal 58 éves házasok vagyunk, és jóban, rosszban szépen együtt élünk. 

Ő beteg lett 8 éve, és az aggódása miatt ötszöri kb két hónap távollétem alatt 20 kg-ot fogyott, meglátogatni sem tudott. Tartottuk a kapcsolatot /neki 8 évvel azelőtt volt stookeja és a beszédközpontját támadta meg a betegség.

Az én nyomorúságom előtt 8-10 hónapig tanítottam, írni-olvasni beszélni egy logopédus segítségével. A hirtelen nagy fogyás olyan gyengévé tette, hogy csak árnyéka volt önmagának. Felfogadtunk egy segítséget.

A kórházban sok időm volt gondolkodni, fohászkodni, elhatároztam, hogy mindent csak pozitívan kezelek, mert meg kell gyógyulnom.

Most értettem meg, hogy mi is valójában a HÁLA!!!

Azóta gyakorolom, sőt tanítom a hozzáállás minőségére az embereket, próbálom

megértetni mindenkivel, hogy a baj nem jár egyedül, és ha egészség nincs, akkor 

semmi sincs!!!

Aki a gödör széléről jött vissza, az tudja igazán, hogy miről beszélek…

Szeretek élni, szeretek mindenkit, embereket, állatokat, a természetet, gyönyörködni bennük, mélázva átölelni egy fát, s ha tehetném, keblemre ölelném az egész VILÁGOT!  

MEGÉRTETNÉM AZ EMBEREKKEL MINDENHOL ÉS MINDENKOR, HOGY ÉLNI JÓ ÉLNI SZÉP, DE CSAK HA VAN EGÉSZSÉG!

Hát kb ennyit érzek, ami most leírható a HÁLÁRÓL!

Sokat boncolgattam, hogy az Életben valamiért történik.

Szerettem volna megfejteni, hogy ez a sok szenvedés miért tört rám.

Egyelőre nem sikerült, de napi meditációimban – úgy érzem – közelebb jutok a megoldáshoz.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy fogadja el, s próbáljon hálás szívvel meditálni, kideríteni, hogy mi okból történnek vele a dolgok…

Vannak jobb és kevésbé jó napjaim, de akkor mikor rám törnek a fájdalmak, rossz gondolatok, mindig befelé figyelek és keresem az ok-okozati összefüggéseket, sokszor eredményesen.

Meg akarok, sőt meg fogok gyógyulni, de ehhez hihetetlen kitartás, hit, bizalom és a hála feltétel nélküli érzése szükséges…