Ember

A föld nevű bolygón soha olyan fontos kérdést nem tárgyalt még az Élet tanácsa, mint amilyenre most készültek. Nagyon ritkán jött össze ilyen nagy létszámban a tanács, mint ezen a tavaszi napsütéses napon. Volt, hogy ezer év, vagy még több is eltelt anélkül, hogy   gyűléseztek volna valamilyen fontosabb eseményt megtárgyalni, döntéseket hozni, 

a bolygó állapotáról, és minden egyéb fontos kérdésről.

A legtöbbször valamelyik jégkorszak várható eljöveteléről, vagy egy komolyabb felmelegedésről tárgyaltak, de megvitatták egy nem túl régen történt kisbolygó becsapódásának utóhatásait, következményeit is.  A dinoszauruszok kipusztulását is az Élet tanácsa tárgyalta meg, pedig az már régen, legalább hatvan millió éve történt. Az állandó nagy tanácsterem falát, ami szintén egy ősöreg, sok millió éves barlang volt, öt nagyon régi jelmondat díszítette, amik így szóltak:

    1. Az élet sokunknak rövid, de mégis szép, mindannyian ragaszkodunk hozzá. Legyünk hálásak érte!

    2. Mindegy, hogy csúszol, mászol, lépsz, szökdelsz, repülsz, vagy úszol, engedj mást is a vízhez, és engedd levegőt venni, még akkor is, ha ő a holnapi ebéded!

Légy hálás a tegnapodért, és bízz a holnapban!

    3. A legkisebb élő társunknak is joga van az élethez. Élni és élni hagyni! 

Légy hálás az életedért!

    4. Csak akkor ölj, ha éhes vagy! Légy hálás, ha te maradtál életben!

    5. A legfontosabb anyagok a bolygón a termőföld, a víz, a vér, a levegő, és a klorofil! Légy hálás mindegyikért!

A rendkívüli tanácskozáson a szívmotorosokat, vért keringetőket, most is, mint általában mindig, egy bizarr kinézetű okos szőrös négylábú képviselte, egy tobzoska és egy rövid ormányos kíséretében. A lepkéket és a bogarakat meg egy hernyó, egy fülescsápú bogár és két pikkelyesszárnyú lepke reprezentálta. A tanács állandó tagjai voltak még a gyökérről táplálkozóak, a kétéltűek, a hüllők, a puhatestűek, a férgek, és még egy csomó egyéb lény, az egysejtűektől és a fotoszintetizálóktól a mérges spórásokig. Felsorolni is lehetetlen, milyen sok fajta és milyen sokszínű volt a gyülekezet. Most éppen egy rövid jégkorszak utáni napsütéses, melegedő szakaszában volt a bolygó, ezért nem a barlangban, hanem egy közeli esőerdőben tartották meg a rendkívüli összejövetelt. A szokásostól eltérően most csak egy napirendi pont volt, de ezt az egyet életbevágóan fontosnak tartották, és ezért rengetegen jöttek el a tanácskozásra. Az összes állat és növényfaj képviseltette magát. A gerincesektől meg az elevenszülőktől jöttek a legtöbben, de a gerinchúrosok és a rovarok, a tojás rakók és a színes növényvilág is, a legkisebb mohától az ezeréves óriás mamutfenyőig megszámlálhatatlanul sok egyeddel várta a tanácskozást, és készült a szavazásra. A tengerekben, óceánokban, és a folyókban élő halak és egyéb élőlények képviseletében egy tucat levesteknős érkezett, de jöttek még nagy számban a dinoszauruszok tényleges leszármazottjai, a krokodilok, és a madarak rengeteg fajtája is.

Az első és egyetlen, de mégis nagyon fontos téma az volt, hogy a kétlábú embert, ezt a számukra még alig ismert új fajt befogadja-e a bolygó közössége? Megérdemli- e ez az eddig fákon élő lény, aki most már kiegyenesedve kétlábon jár, és egyre nagyobb agyat növesztve embernek nevezi magát, hogy közöttük élhessen?

A tanács elnöke, egy közel százéves, agyarát vesztett gyapjas mamut nyitotta meg a tanácskozást.

- Mi, e bolygó élőlényei több százezer éve, egyes társaink meg sok-sok millió éve élnek itt ezen a bolygón. Megéltünk már sok-sok jégkorszakot, felmelegedést, és emlékezzünk arra, milyen fájdalmas volt az, amikor a   kisbolygó becsapódott drága otthonunkba, és elvesztettük sokunk őseit, a dinoszauruszokat. De ezt a hatalmas katasztrófát is sokan túlélték. Sok-sok faj kipusztult már a bolygón, sok új megszületett és elfoglalta az őt megillető helyét közöttünk. Mi mindig jó szívvel és megértéssel fogadtuk az újonnan érkezőket, soha nem volt semmi problémánk velük, ha betartották az alapelveket, amit még az őseink fektettek le.

 

De most egy új, semmihez sem hasonlítható faj van születőben, egy olyan faj, ami nemcsak akkor öl amikor éhes. Ez az életért hálát nem érző ember számunkra nagy kihívást jelent. Nem tudhatjuk mire lesz még képes, ha ilyen könnyen öl ez az embernek nevezett.

Az a nagy kérdés merült fel, hogy megtilthatjuk-e mi ennek az új, vért keringtető, oxigént lélegző, két lábon járó mindenevő fajnak, hogy megtelepedjenek közöttünk, van e jogunk hozzá megtiltani nekik az életet a bolygón. Mi lesz, ha ezek a magukat embernek nevezők túl nagy agyat növesztenek, és a rettentő sok eszükkel majd mindenben fölénk kerekednek. Már most is láthatjuk, hogy milyen gyors fejlődésnek indultak. Már nemcsak a kezüket és a lábukat használják az élelemszerzésre, hanem egyre több, úgynevezett szerszámot találnak ki. Azt is megtapasztalhattuk, hogy ezekkel a szerszámokkal nemcsak élelmet szereznek, hanem egymást is irtják.

Mi lesz, ha túlszaporodnak, és mások megszokott élőhelyeit akarják majd elvenni, és akkor már nemcsak egymást, hanem minket is ki akarnak majd irtani. Most még tehetnénk valamit ellenük, elpusztíthatnánk őket, ha a tanács úgy dönt. Most még nincsenek olyan sokan, most még erősebbek vagyunk, ha összefognánk, talán sikerülhetne. Tehát kedves bolygólakó társaim, ma ez most a legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak és ezt most szavazásra is bocsátom. Az embernek nevezettek számára a bolygó ezentúl: lenni, vagy nem lenni?

Kérem szavazzanak, aki azt szeretné, hogy lenni, emelje fel a kezét vagy a lábát, a farkát vagy a csápját, rezdítse meg a leveleit, vagy csak bólintson jól láthatóan.

Itt rontották el a bolygólakók: túl sokan szavaztak a lennire, a semmiért sem hálás emberre.

Így jártak!

Ráfáztak!