„Botos-Jogos” – 11. rész: Hivatalos íratok kezelése a DÁP-alkalmazással
„Botos-Jogos” – 11. rész: Hivatalos íratok kezelése a DÁP-alkalmazással
A JNSZMVAKOK cikksorozatot indított „Botos-Jogos” címmel. Célunk a vak és gyengénlátó embereket érintő vagy köreikben különböző okok miatt közérdeklődésre számot tartó jogszabályok közérthető ismertetése. Ebben munkatársunk, Dr. Simon Gergely kamarai jogtanácsos van a segítségünkre. Reméljük, sorozatunkkal olyan párbeszédet kezdhetünk tagjainkkal, melynek eredménye, hogy mindennapi ügyeiket könnyebben intézhessék. Így akinek kérdése van, vagy azt szeretné, hogy egy-egy témakörrel bővebben foglalkozzunk, írjon a jog.simon@gmail.com e-mailcímre. Sorozatunk nem minősül egyedi jogi tanácsadásnak, célja a jogi ismeretterjesztés. Jogi tanácsadó szolgáltatásunk a korábban megszokott formában áll szíves rendelkezésükre
A digitális állampolgár mobilalkalmazásról szóló minisorozatunk következő részében áttekintjük a DÁP alkalmazás egyik fontos új fejlesztését, mellyel a mindennnapokban találkozhatunk, és jelentős mértékben megkönnyíti a mindennapi életünket. Ez nem más, mint a tárhelyszolgáltatás.
A DÁP regisztrációjával minden ügyfél vállalja, hogy elektronikus ügyintézésre tér át. Ha ennek ellenére papír alapú ügyintézést szeretnénk, azt az egyes ügyekben külön kell kérelmeznünk, és ez a kérelem arra az ügyre vonatkozik, vagy a rendelkezési nyilvántartásban külön kell rendelkeznünk arról, hogy milyen ügyben kérünk elektronikus ügyintézést, milyenben nem.
Az ügyintézők feladata, hogy vizsgálják a rendelkezési nyilvántartást, hogy elektronikus ügyintézést kérünk-e, azaz a hatóság velünk a kapcsolatot elektronikusan tartja-e. Mivel ez a DÁP esetén alapértelmezetten így van, de mi mégis papír alapon kapunk postán küldeményt annak ellenére, hogy ezt nem kértük, az szabálytalan ügyintézést jelent, és a vak és gyengénlátó emberek számára jelentős kényelmetlenséget, nehézséget okozhat. Azonban ideális esetben az ügyintéző tudja, hogy a kapcsolatot a hatósággal elektronikusan szeretnénk tartani, így bízhatunk abban, hogy az életünket jelentősen megkönnyítik a legújabb digitális vívmányok.
Akár mi indítunk ügyet, akár a hatóság keres meg minket hivatalból, a kapcsolattartás a tárhelyünkön keresztül zajlik. Ez ismerős az ügyfélkapu esetén, hiszen ugyanazt a tárhelyet használjuk, csak másképpen érjük el, most már a DÁP alkalmazáson keresztül.
Lássuk hát, hogyan kezelhetjük a tárhelyünket, illetve hogyan vehetjük át, olvashatjuk el, küldhetjük el magunknak akár e-mailben a fontos hivatalos dokumentumainkat, melyeket akár egy általunk indított ügyben, akár e nélkül is hivatalból valamilyen hatóságtól a tárhelyünkre megkaptunk.
Fontos szabály, ami korábban is így volt és most sem változott, hogy ha harminc napig nem vesszük át a küldeményt, akkor az többé nem érhető el, a rendszer visszajelez a hatóságnak, hogy a dokumentumot nem vettük át. Ez azt jelenti, hogy a hatóság úgy fogja tekinteni, hogy az átvételt megtagadtuk. Az átvétel megtagadása azt eredményezi, hogy a hatóság a dokumentumot kézbesítettnek tekinti. Tehát azért, mert nem vagyunk hajlandóak megismerni a dokumentumot, még nem hivatkozhatunk arra, hogy azt nem ismerjük, és nem háríthatjuk el a dokumentumhoz fűződő joghatást azért, mert nem voltunk hajlandóak a dokumentumot átvenni és elolvasni. A joghatás valamilyen jog vagy kötelezettség keletkezését, módosulását vagy megszűnését jelenti. Ez tehát a jogérvényesítés kulcseleme, ahogy mondani szokták, a jog nem ismerete nem mentesít a jogkövetkezmény alól.
A dokumentum érkezésétől számított harminc napon belül a rendszer kétszer küld e-mailt, hogy átvegyük a dokumentumot. Egyet az érkezésekor, egyet pedig a lejárat előtt öt nappal. Tehát kétszer is értesülünk arról, hogy fontos küldeményünk érkezett.
Miután ezzel tisztában vagyunk, legegyszerűbb, ha megnyitjuk a DÁP alkalmazást, ujjlenyomatunkkal vagy arcunkkal azonosítjuk magunkat. Ezt követően alul válasszuk ki a tárhely lapfület és koppintsunk rá duplán. Ezzel a program megnyitja a tárhelyünket, ahol a beérkezett üzenetek mappája az aktív. A felső sarokban található gombbal két mappa közül választhatunk. A beérkezett üzenetek és a tartós tár. Már most szögezzük le, nem elég elolvasni a dokumentumot, azt ahhoz, hogy harminc nap elteltével ne tűnjön el, át kell helyezni a tartós tárba. Ha ezt nem tesszük meg, a dokumentumunk törlődik. Ez azért fontos, mert a lényegtelen dokumentumokat hagyhatjuk a beérkezett mappában, a fontosakat viszont feltétlenül helyezzük át. Egyelőre mind összesen harminc megabájt tárhelyünk áll rendelkezésre, ami ma már rendkívül kevés. De az eddigi tapasztalataim alapján hat-hét év alatt is csak félig telt meg úgy, hogy vannak olyan hivatalos dokumentumok, amelyeket már törölhetek. Például annak már nincs jelentősége, hogy 2019 nyarán hány kreditet szereztem az ügyvédi kamaránál, mert a 2019-re vonatkozó képzési kötelezettségemet nyilvánvalóan teljesítettem. Az ilyen, kevésbé fontos dokumentumok tehát akár a beérkezett üzenetek közül is törölhetők, akár a tartós tárból is. De más dokumentumok törlését jobban meg kell fontolnunk. Például több év elteltével is szükséges lehet annak igazolása, hogy benyújtottuk az adóbevallásunkat. Ezért az ilyen dokumentumokat nem célszerű törölni.
E bevezető után lássuk, hogyan kell a DÁP mobilalkalmazásban kezelni a tárhelyünket!
Már a DÁP alkalmazás ikonján is látjuk, ha például új dokumentumot kaptunk, legalábbis Iphone-on. Például: DÁP alkalmazás, egy új elem.
Indítsuk el a DÁP alkalmazást, majd azonosítsuk magunkat, hogy a kezdőoldalra lépjünk. Itt a szokásos lehetőségeket találjuk, pl. digitális aláírás, erkölcsi bizonyítvány igénylése stb.
Alul találjuk a program lapfüleit.
Kezdőlap, adattárca, tárhely, QR-olvasás.
A kezdőlapot már ismerjük, bár a lehetőségek itt is bővülnek. Az adattárcába kerültek át az adataink, melyeket megoszthatunk nem hiteles és hiteles formában is. A különbség az, hogy ha nem hiteles formában osztjuk meg őket, akkor a program egyszerűen, szövegesen másolja át a lekérdezett adatainkat, amelyeket beilleszthetünk egy dokumentumba. Ez például akkor lehet hasznos, ha szerződést írunk. Ha a hiteles adatmegosztást választjuk, akkor a program egy elektronikusan aláírt, hiteles pdf fájlba menti le azokat az adatokat, melyek megosztását kértük. Ezt például elküldhetjük a közműszolgáltatónak, banknak, hatóságnak, hogy meggyőződhessenek arról, hogy az adatok hitelesek, valósak, vagy hogy az ügyintéző ezekkel dolgozni tudjon.
A QR-olvasás fület már ismerjük, ezzel lehet bejelentkezni az állami szolgáltatásokba, pl. adóbevalláshoz, tárhelyünkre weben, vagy bárhová máshová, ahol a központi azonosítási ügynökkel a DÁP alkalmazás megnyitásával be lehet jelentkezni. Ezek módjáról már a korábbi cikkekben részletes ismertetőt adtunk.
A program legújabb fejlesztése a tárhely lapfül. Ha erre duplán koppintunk (kélpernyőovasó felhasználásával), egy új felület fogad minket.
A legelső gomb. a frissítés. Ezt követően találjuk a tárhely címsorát, mely tájékoztató elem.
A következő elem a mappaválasztó gomb, ha erre duplán koppintunk, egy felugró menüt látunk. A mappaválasztóban két mappa közül választhatunk. A beérkezett üzenetek és a tartós tár. A program arról is tájékoztat, hogy jelenleg mennyire van tele a tartós tárunk. Így ha már túl sok minden lenne benne, a felesleges dokumentumokat kitörölhetjük belőle, de nekünk most nem ez lesz a fontos.
A beérkezett üzeneteknél jelzi a program, hogy hány üzenetünk van. Ha ezt megnyitjuk, visszatérünk a beérkezett üzenetekbe, ahonnan kiindultunk.
A beérkezett üzenetek következő eleme egy tájékoztatás, hogy a beérkezett üzenetek harminc nap után törlődnek. Ha szeretnénk őket megtartani, helyezzük át a tartós tárba.
Ezt követően a címsort találjuk, valamint azt a tájékoztatást, hogy hány üzenetünk érkezett. Ha itt nincs semmi, akkor kiírja a program, hogy nincs üzenetünk. Ha van, akkor kiírja, hány darab.
Ezt követően találjuk a dokumentumokat, melyek nyomógomb formájában jelennek meg a képernyőolvasó számára. Megtudhatjuk, hogy elolvastuk-e őket vagy olvasatlanok, valamint a dokumentum nyilvántartási számát látjuk. Ha már nincs több dokumentum, a lapfülek következnek.
Nálam a példában egy dokumentum van, de akárhányról beszélünk is, a dokumentumot jelképező gombra történő dupla koppintással nyithatjuk azt meg. Ez a dokumentum hivatalos átvételének minősül, melyről a rendszer automatikusan értesíti a küldő hatóságot.
Megnyitást követően először a dokumentum információit látjuk, ezek metaadatok, melyek a dokumentum leíró adatai. Például a nyilvántartási vagy iktatószáma, az, hogy mikor érkezett vagy hogy mikor vettük át stb. Ezt követően láthatjuk a csatolmányokat. Lehet egy vagy több is valószínűleg, nálam csak egy szerepel. A lényeg a csatolmány. A csatolmány megnyitása gombbal válik lehetővé a dokumentum elolvasása.
A következő képernyőn a dokumentum leíró adatait követően négy gombot találunk. Megtekintés, letöltés, megosztás, áthelyezés tartós tárba. Fontos, hogy mindenképpen ismerjük meg a dokumentum tartalmát, mielőtt a tartós tárba tennénk. Ott is meg lehet nézni, de fontos, hogy határidőben reagáljunk a hatóság megkeresésére, ha ilyen dokumentumot kaptunk. Én most csak egy értesítést kaptam.
A dokumentum a programban akadálymentesen megtekinthető akkor is, ha több oldalt tartalmaz, illetve, ha táblázat van benne. Iphone-on a voice over szépen felolvassa az egészet. Miután megtekintettük a dokumentumot, visszaléphetünk, és tetszés szerint letölthetjük, megoszthatjuk vagy tartós tárba helyezhetjük. A letöltésnél először ki kell választanunk, hová mentsük el a dokumentumot, pl. icloud drive, a mentés gomb aktiválását követően pedig a program tájékoztat egy párbeszédpanellel, hogy a dokumentum már az eszközünkön is megtekinthető. Ezt a rendben gombbal zárhatjuk be. Végül a dokumentumot áthelyezhetjük a tartós tárunkba, ahol mind addig megmarad, amíg ki nem töröljük. Ettől függetlenül nem árt gondoskodnunk a dokumentum mentéséről, hiszen sose lehet tudni, hogy a szolgáltatónál nem történik-e olyan rendszerhiba, ami miatt a dokumentumaink megsérülnek vagy eltűnnek.
A tartós tárban ugyanúgy megnyithatjuk, megoszthatjuk, letölthetjük a dokumentumot, mint a beérkezett üzenetek mappában azzal a különbséggel, hogy az áthelyezés a tartós tárba gomb helyett a törlést találjuk meg, rögtön a gombsor elején.
Összegezve: A DÁP fejlesztésével olyan fontos új lehetőséget kaptunk, mely jelentősen megkönnyíti az életünket. Egyszerű, akadálymentes felületen gyorsan megkaphatjuk a tárhelyünkre érkezett hivatalos iratokat, és ezekre akár a telefonon keresztül is reagálhatunk, hiszen a DÁP-ban ott van a digitális aláírás, valamint egy mai modern okostelefonon rendelkezésre állnak azok a szoftverek, melyekkel könnyedén akár telefonról is megválaszolhatjuk a hatósági felhívásokat. Természetesen a gyengénlátó ügyfelek számára a telefon nem ideális, viszont a megosztási, letöltési lehetőségekkel számukra is biztosítva van, hogy könnyen elolvashassák a hivatalos iratokat és megtegyék azokat az ügyintézési cselekményeket, melyre kötelezték őket.
Reméljük, a jövőben még több ilyen fejlesztést vezetnek be, mely valóban megkönnyíti az életünket.
Szolnok, 2026. január 10.
Dr. Simon Gergely, kamarai jogtanácsos